Gondolatok

Valamikor, a televízió megjelenése előtt, az emberek hétvégenként kimentek a parkba, ki családdal, ki baráttal, barátnővel, szocializálódni, beszélgetni. Megvitatták az aktuális politikát, társadalmi kérdéseket, hitet, filozófiát. Aztán egyszer csak megjelent és elterjedt a lakásokban a televízió, valamikor az 1960 – as évek körül, és pár hónap alatt eltűntek az emberek a parkokból. Már nem voltak nagy beszélgetések, megszűnt az interakció, onnantól mindenki a televíziót bámulta délutánonként, vagy hétvégén.

A lét megértésére tett kísérlet gyanánt, sokszor írtam apparátusról, illúzióról és szuperpozícióról, abszolútumról, káprázatról és éberségről, amelyeket most egyetlen gyűjtő fogalom alá szeretnék helyezni: a mátrix.

A fejlődés örök, és az örök fejlődés jegyében, nekünk is folyamatosan fejlődnünk kell.

Nem vágyom a Csomolungmára, sem arra, hogy lássam a piramisokat. Nem kívánkozom a Bahamákra, és a Csendes Óceánt sem akarom látni. Nincs igényem a szörfözésre, Dubaj gazdagságára, afrikai szaharai sétára. New Yorkra sem vagyok kíváncsi, és kötél-ugrani sem akarok.

Valaki az, akinek van valamije.

Számos modern szellemi technika célja nem más, mint az ember anyagi vágyainak és élvezeti igényeinek kielégítése. Az agykontroll, a vonzás törvénye, a nagy “titok” mind igyekeznek kihasználni az ember rejtett vágyait, és megtanítják azt fekete-mágiázni, hogy a vágyait kielégíthesse most azonnal.

Az utóbbi két év történéseinek köszönhetően sokkal jobban meg lehet érteni a világnézet kialakulását és annak aspektusait, mint korábban. A közösségi oldalakon megjelenő írásokat és hozzászólásokat olvasva, a világnézet-féltéssel többször találkoztam, és most elmesélem, miből áll ez az általam elnevezett jelenség.

Egy sorozatot szeretnék indítani arról, hogy miben fog állni – szerintem – a jövőnk, milyen gazdasági, társadalmi krízisek következhetnek, és főleg arról, hogy mit tehetünk a gyakorlatban ezek hatásainak minimalizálásáért, és emberségünk megőrzése érdekében. Nem is kell arról írnom, már többször megtettem máshol, hogy jelen világunk átalakulóban van, és nem térhetünk már vissza a “régi szép” időkhöz. Menet közben ennek szellemi okait is igyekezni fogok leírni, egyelőre vágjunk bele mindennek a közepébe.

Azt mondják, néha befele kell fordulni, és a tekintetet a belső történésekre kell összpontosítani. Ez még inkább aktuális most, amikor a külső világban járványok, háborúk, és mindenféle katasztrófa-fenyegetések híre ömlik ránk. Mert semmi sem történik valójában a világban – ami nem történne meg bennünk, a lélekben, a szellemben.

A részecske, amíg szuperpozícióban van, addig nem csak abban a dimenzióban nincs benne, amit mi észle­lünk, hanem az időben sincs. Mondhatni időn és téren kívül áll. Az időtlenség az oka annak, hogy a kvantumok távolságtól függetlenül egymással "kommunikálni" tudnak.

Ahhoz, hogy a világ történéseit értelmezni tudjuk, első lépés az kell legyen, hogy a szellemi alapokat tisztázzuk. Tudni kell ugyanis, hogy az emberi tudat úgy működik, mint egy szűrő, az információkat, amelyeket az érzékszerveivel felfog, a saját bázisán keresztül szűri meg, értelmezi, és adja tovább. Ha az alapok hibásak, akkor a megszűrt információ is hibás. Ha alaptételnek tekintjük, hogy az ember feladata az életben a tapasztalatszerzés útján kapott információk szűrése és továbbadása, vagyis a befogadott nemesítése, felemelése, akkor igen fontossá válik a szellemi alap minősége.

A világ legbiztosabb dolga, hogy önmagunktól halál után sem szabadulunk. Ha nem így lenne, akkor az életben semmit sem kellene tenni. Nem éreznénk késztetést arra, hogy jobbá váljunk, nem lenne lelkiismeret-furdalás, nem ismernénk a morált, de még a szeretetet sem.

Sokan jelezték, hogy írnom kellene valami pozitívat is, ne csak kritikát meg ítélkezést. Azon töprengtem, miről írhatnék, amiből a kritikát kihagyhatom, és arra a következtetésre jutottam, hogy az egységről írok, az azonosságról, azaz a szeretetről. Legyen tehát a szeretet!

Az utóbbi évek kényszerített fejlődési tendenciája a virtuális közegben megvalósítható globális diktatúra kialakítása, amely radikálisan megváltoztatja a világot, amiben élünk. Látszólag nincsenek alternatívák. A világjárvány leple alatt elindított, néhol már részben megvalósított intézkedések mind azt a célt szolgálják, hogy az emberiséget egy virtuális valóságba tereljék.

A következő eszmefuttatásban tekintsünk el mindenféle külső körülménytől és hatástól. Nem számít, hogy ezt a járványt természetesen létrejött vírus okozta-e, vagy mesterséges, és ha mesterséges, az sem számít, ki és mi célból állította elő. Az sem számít, hogy egyáltalán létezik-e a járvány, vagy sem, és azzal sem foglalkozunk most, hogy ki hazudik, vagy ki mond igazat. Ami tény, amit mindenki érez és tud, az az, hogy krízis van.

Egy meredek munkahelyi krízis ért, úgy éreztem, tehetetlen vagyok, és bármerre mozdulok, minden, ami van, összeomlik. Pánik tört rám, mint aki elérte a lehetőségei és a tehetsége határait, és nem tud tovább lépni. Este, ledőltem, az ágyra, és a következőket gondoltam.

A huszadik és huszonegyedik század emberének Istene a technika. Ahogy egyre jobban fejlődik a technika, a megváltást a technikai fejlődéstől várja, így nem csoda, ha az egészségét és jólétét a szakemberek kezébe helyezi.

A gondolat, szó és tett egysége az emberi létezés alfája és ómegája. A felnőttévállás mutatója, mércéje az, hogy az ember mennyire valósította meg ezt az egységet. Ugyanazt mondom-e, amit gondolok, ugyanazt teszem-e, amit mondok. Ha ez az egység nincs meg, akkor nincs bázis, amire szellemileg építkezni lehet. Tudjuk, hogy a felnőtt emberi státusunk alapja az a felelősség, amely a tettekben mutatkozik meg. Minden más ebből következik.

Van az a mondás, miszerint a rossz idők erős embereket teremtenek, az erős emberek jó időket hoznak, a jó idők gyenge embereket teremtenek, a gyenge emberek rossz időket hoznak. Nem tudom, kitől származik, de meditációs alapnak megfelel. Feltevődik ugyanis a kérdés, hogy ez tényleg így van-e, és ha igen, miért van így?

Nem csak média van alternatív, hanem tudomány is. Erre már a kilencvenes években rájöttem, amikor a táplálkozás tudománya terén keresgéltem, kutattam. Akkor figyeltem fel először arra, hogy a hivatalos narratíván kívül léteznek más tudományos tanulmányok, sok esetben igen komolyak, amelyek valamilyen okból nem kerülnek be a fősodrásba. Akkoriban nehezebb volt ezeket az alternatívákat megtalálni, de akkor sem volt lehetetlen, csupán azon múlott, hogy az embert érdekli-e az alternatív kutatás.

Az emberiség történelmében mindig megfigyelhető volt a másképp gondolkodókkal és másképp élőkkel szemben tanúsított általános ellenszenv. Az elfogadott normalitásból kilógó embereket senki nem szereti, ugyanakkor vannak kevesen akik rajonganak értük. Mindenképp furcsa figuráknak látta a többség az ilyen embereket, akik leghamarabb őrültek, “nem normálisak”, különcök. Ez a furcsa hozzáállás az ember túlélési ösztönére vezethető vissza.

Sokszor beszélünk az éberségről, viszont ennek a szónak a legtöbb ember fejében szinte semmilyen jelentése, és főleg jelentősége nincs. Leggyakrabban a józan paraszti ésszel hozzák analógiába, de az éberség nem az. A józan ész ugyanis nem írja felül a tudatalatti reflexeket, nem írja felül mindazt, amit magunkkal hoztunk, amire neveltek, amit a szüleinktől örököltünk, és amit az életünk folyamán megtanultunk.

A böjt alatt vezetett naplómból szeretnék most megosztani veletek gondolatokat. Nem egy böjtről szóló tanácsadás, nem átvett szakvélemények gyűjteménye, nem böjti filozófia. Arról szól, hogy hogyan működött nálam a böjtölés a gyakorlatban, milyen gondolatokkal szembesültem, hogyan éltem meg. Azokat a napló-részleteket olvashatjátok alább, amelyeket fontosnak tartottam megosztani, és remélem, mindenkinek hoztam használható gondolatokat.

A világ bonyolult. Nem azért bonyolult, mert feltétlenül így kellene lennie, hanem mert elbonyolítjuk. Ahogy fokozatosan elvesztettük az utat önmagunkhoz, a létezéshez, úgy kerestük egyre buzgóbban kívül a boldogulásunkat, összezavarodva és eltévedve. A káprázat világa, ahol minden, ami hamis, igaznak tűnik, és az igazság nem látható.

A szavak erőtlenek, a mondatok közhelyek, csak suttogás, amit senki sem hall.
Alszunk, s mint alvajárók tévelygünk a világunkban, a kakas már háromszor kukorékolt, de süket fülekre talált.
Egy megfordított világban. Ahol minden a feje tetején áll.
És ha nem állsz fejre, nem láthatod.

Olvasok, és előadásokat nézek, de vigyáznom kell, mert túl erős bennem az előítélet és a védekezési reflex. Ha a téma, vagy az előadó, esetleg a mondandója első hallásra nem tetszik, rendszerint azonnal lépek tovább, és más előadásait már nem nézem meg.

Még nem használhatjuk a képességeinket, még nem tartunk ott – mondta Garjajev egy interjúban. Az emberiség morálisan még túl alacsony szinten van ahhoz, hogy meg legyen engedve neki az összes képesség és lehetőség felhasználása. “Amíg öldököljük egymást, amíg uralkodni akarunk, és amíg csak az élvezetek számítanak, és azokat hajszoljuk, addig nem vagyunk magasabb szinten morálisan, mint az állatok, sőt, alacsonyabban.” - mondta.

Bizonyára meg kell halni, hogy feltámadjunk. A létezés misztériuma ez, és ugyanakkor örök törvény: el kell engedni, hogy megkapd, el kell felejteni, hogy megtudd. Viszont nem azt kapod meg, amit elengedtél, hanem többet, nem azt tudod meg, amit elfelejtettél, hanem jobbat. Ezért aki feltámadt, több, mint aki meghalt.

Ebben a cikkben kényelmet megzavaró gondolatok vannak. Olyan gondolatok, amelyek feltételeznek valamit, amit tovább lehet gondolni, elemezni. Aki továbbra is a hatalmon lévők jóhiszeműségében és ártatlanságában szeretne hinni, és ezután is szeretné feltételek nélkül elfogadni azt, amit a médiában lát, hall és olvas, ne olvassa el a cikket.

Az eddigiekben tisztáztuk, hogy az emberek által észlelt és megélt valóság egy szuperpozíció materializálódása, és ez a megjelenő valóság minden esetben a szemlélő tudatának függvénye. Az, hogy Schrödinger macskája élő vagy halott, minden egyes ember tudata dönti el. Ugyanúgy, ahogy a fény az szerint hullám vagy részecske természetű, hogy mit akarunk látni, azaz ki a szemlélő.

A kvantumfizika tudománya megértést ad a felelősség megélésére is, hisz amikor a Schrödinger dobozát kinyitjuk, hogy megnézzük a macskát, akkor a mi felelősségünk az, hogy a macska él vagy halott. Az előző írásban szó volt róla, hogy a létben, szuperpozícióban elhelyezkedő dolgok valósággá tétele teljes mértékben a tudatunk (személyünk) függvénye, ezért a szellemi szféra úgy materializálódik, ahogy mi azt, mint szemlélők, befolyásoljuk. Ebből kifolyólag az a tény, hogy Schrödinger macskája milyen állapotba zuhan a szuperpozícióból, csak rajtunk áll. A felelősség tehát ezen a téren megérthető: a minket körülvevő világban mindenért mi vagyunk a felelősek.

A kvantummechanika a tudománynak egy olyan ága, melyben találkozni látszik a tudományos felfedezés és a hagyomány dimenziója. Az, amit a hagyomány, és több, a hagyomány témájában jártas, és azt boncolgató szerző állít, a kvantummechanika által bizonyítást nyer. Így például az egyik, Schrödinger macskája néven elterjedt kvantumfizikai kísérletnek számos - a hagyományban is fellelhető - mondanivalója van a világunk működését illetően. Az, amit ma a kvantumfizika megmutat, sokkal fontosabb, mint egyszerű kísérlet. A kvantumfizika a tudománynak az a területe, amely ténylegesen a világ és a létezés megismerésére tett kísérlet.

Azt mondja a hagyomány, hogy az emberi fejlődés három korszakból áll. A hagyomány az első korszak tudását őrzi, az aranykorét, amikor az ember még közvetlen kapcsolatban volt az égiekkel. Minden tudást egyenes úton kapott, mert ébersége maximális volt.

Eddig a járvánnyal kapcsolatban inkább társadalmi szempontok alapján írtam, ezekben az írásokban a párbeszéd hiányára és az egyoldalúságra koncentrálva. Ez a társadalmi, politikai és tudományos jelenség ma is aktuális, sajnos, ahelyett, hogy a felek leülnének párbeszédet folytatni, és megtalálni a legjobb megoldásokat, inkább egymásnak esnek. A hivatalos oldalon látható az a maximális egyoldalúság és elzárkózottság, ami odáig fajult, hogy az ellenkező nézetet valló orvosokat már sarlatánnak kiáltják ki.

Érdekes dolog történt időközben. Valamikor huszonéves koromban nem érdekelt a politika, nem érdekelt a jobb vagy bal oldal, úgy gondoltam, hogy a politika egy olyan játszma, amihez nincs közöm, és igazából az életem sem befolyásolja. Nem érdekelt nemzetiség, bőrszín, vallás, csak az ember maga.

Nem vagyok híres, sem olvasott, se keresett. Nem vagyok celeb, vagy véleményformáló, influenszer. Nem vagyok mester, bölcs, megvilágosodott. Nem vagyok motivációs tréner sem. Nem birtoklom a bölcsek kövét. Nem beszélnek rólam, nem bólogatnak vagy elmélkednek. Nem születnek viták, sem társaságok az írásaim fölött. Nem írok érdekes és izgalmas dolgokról. Nem ígérek örök boldogságot, örök életet és egészséget.

Egy kis bevezető az eddig megjelent könyveimhez. Csak pár szó, hogy tudd, mit olvashatsz bennük.

Sétálni, almát vagy szőlőt szedni, tóban úszni, olvasni, írni. Néha, csak úgy, semmit sem csinálni.

Általában ilyen témákról írok. Ezért vagyok ebben ennyire biztos. Írhatnék másról is, de az meg engem nem érdekel. S akkor inkább ez.

Félix a szobában ül, a kis asztalnál, amelyen bor, poharak, Fanni vele szemben. Késő délután van, de az utca még zajos, jó idő egy beszélgetésre.

Mert hogy a kutyát sem érdekli, most mind olyan dolgokról fogok írni, ami a kutyát sem érdekli: morálról, felelősségről, hitről, szabadságról, ébredésről, idillről, jóérzésről, rendről, odaadásról, elengedésről. Csak úgy magamnak. Mert van időm, és mi több: mert van kedvem. S mert írni jó.

Az élet: cselekvés. A boldog és kiegyensúlyozott élet megvalósításához meg kell mozdulni. Cselekedni kell. Megvan bár az elmélkedés, a gondolkodás, a tanulás korszaka is, de előbb - utóbb el kell indulni az úton. Azt írja Hamvas valahol, hogy minden lehetőséget birtokba kell venni. A cél nem egyetlen pont, hanem a mindenség. Az útirány nem kelet, vagy nyugat, hanem minden egyszerre. Amit tennünk kell az életben, sorstól, belső konstrukciótól függetlenül, azt szépen összefoglalják a csillagjegyek. A szellem tizenkét mozdulata. Azok az alapmozdulatok, amelyeket minden embernek meg kell tennie. Valamikor biztosan.

Nemrég láttam a tévében egy olyan tányért, amely különböző szagokat, illatokat bocsájt ki. A használási elve szerint, ha a gyermek nem szereti mondjuk a sárgarépát, akkor az okos tányér beállítható, hogy kolbász illatot sugározzon, megtévesztve ezzel a gyermek agyát. A fejlesztők arra a tudományos tényre alapoztak, hogy a szagérzékelés nagyban befolyásolja az ízlelésünket. Láthattuk a kísérletet például a bekötött szemű kísérleti alannyal, aki nem tudta meghatározni, mit eszik, ha az orrát befogták vagy más illatokat áramoltattak felé. A hagymát rágcsálva simán elhitte, hogy az alma. Az agyunk könnyen megtéveszthető. Erre épül ma sok eljárás, reklám és üzlet. Minderről azonban nekem más jut eszembe. Hogy mit meg nem tesz az ember azért, hogy önmagát becsapja, bele sem gondolva annak spirituális következményeibe.

November, a Skorpió hava, az újjászületés ideje. Így mi is megújulunk, új időminőséget hozunk létre, hogy tovább és mélyebben lássunk, hisz újjászületni elsősorban látásban kell, éberségben, majd gondolatban, szóban és tettben. De a látás és a tett elválaszthatatlan, mert aki teszi, látja. És csak azt látja igazán, amit megtesz. A szó és a tett sem választható el, mert a szó teremti a tettet, hisz először vala az ige. Az éberség látás is, gondolat is, szó is és tett is. Az újjászületés ezért nem egy felszínes, egy síkon történő esemény. Az újjászületés teljes fordulás, szellemben, lélekben és testben. Az újjászületés a régi halála, az új születése, a káprázat eloszlása, a fény derengése.

A tudományhoz két szélsőséges hozzáállás létezik, azonban minden nem helyes hozzáállás úgy viszonylik az igazi tudományhoz, mint a vallás a hithez. Ahhoz, hogy a tudományt helyesen lehessen értékelni, a helyére lehessen tenni, szükség van arra, hogy lehámozzuk róla a technokrata gondolkodásmódot, a gazdasági (hatalmi) hátteret, a materialista vakságot. De szükség van arra is, hogy belássuk: nem azért vagyunk a fizikai világban, hogy a fizikai valóságot figyelmen kívül hagyjuk, és az ezzel foglalkozó diszciplínákat mellőzzük.

Néhány régi gondolat a zuhanásról, az apokalipszisről, a számolásról. A felemelkedés vagy az elbukás esélyeiről. Mert számolnunk kell mindkettővel, és számolnunk kell az egyszeri, megismételhetetlen lehetőséggel: a pillanattal, ami épp most van, amelyben eldöntjük, hogy merre indulunk.

Mindig is azt akartam, hogy tudatosan haljak meg, ne kóvályogjak halál után, mint néha az életben. Felkészültem elméletben, hogy koncentrálni fogok, s ha eljön a pillanat, igencsak figyelem a történéseket. Szinte mindegy, mi fog következni, át akarom élni teljes egészében.

Ma már mindenki sejti, hogy az emberi sorsot, az emberi életet valamilyen láthatatlan erők befolyásolják, amelyek a háttérben hatnak, ha akarjuk, ha nem. Mostanában több író említi ezeket az, úgynevezett egyetemes törvényeket, legtöbbször csak kettőt, vagy hármat belőlük, azokat is kavarva, de részletes leírást senki sem eszközöl.

Az évek során számos okát felfedtem a cigizésemnek: kommunikációs problémák, félelem a valóságtól, önbizalomhiány, s még sorolhatnám. Nem igaz, hogy nem próbálkoztam volna többször is a lemondással. Többször fellelkesített az ötlet, de a lelkesedést hamar elszállt. Elég volt egy kis probléma, vagy épp egy öröm, hogy rágyújtsak, az „egyszer élünk" gondolatával. Ha nem is tudtam lemondani, a cigizés Mörfi törvényét sikerült megfogalmazni: „Lemondok, csak elszívom az utolsó szál cigit."

Tudjuk az alkímiából, hogy az arany spirituális, megvilágosodott öntudatot jelképez. Persze sokan azt hitték és hiszik, hogy az alkimisták kézzel fogható aranyat akartak előállítani, és ezen kísérleteztek, de tulajdonképpen, mint tudjuk, az összes alkímiai művelet mentális -spirituális szinten zajlik, és a cél, az arany is az arany – öntudatot, az arany – létet jelképezi. [Régi fórumbeszélgetések alapján, javított kiadás.]

Az emberek többsége megeszi a húst. A mai tudományos, vagy inkább nevezzük hivatalos álláspontnak a következő: A hús gazdag fehérje és energia forrás, valamint B vitaminok és számos nyomelem forrása. A húsokban az összes esszenciális aminosav megtalálható, ezért teljes értékű fehérjeforrásnak tekintik. Bár az emberek általában nem hoznak fel tudományos érveket, de a húst szükséges tápláléknak tudják be, főleg azok esetében, akik nehéz fizikai munkát végeznek. Mások pedig egyszerűen szeretik, semmiféle filozófia nélkül. Ha a hús mellőzése kerül szóba, akkor általában az energia meg a fehérjeforrás kerül előtérbe, meg a fizikai munka, vagy a sport. Én mégis azokat az embereket tartom a legbecsületesebbnek, akik azt mondják, hogy szeretik a húst, és nem fűznek hozzá semmilyen tudományos érvet. A tudományos érvek ugyanis legtöbbször nem tudományosak, hanem inkább hivatalosak, olyan társadalmi dogmák, amelyek azért vannak beültetve az emberek fejébe, hogy a húsipar virágozzon.

A kérdésekre logikus választ találni. Ezt találom égetően fontosnak: nem elégedni meg. A metafizikai szomjúság. / Régi írások, fórum - részletek /

Hülye kérdés. De azért fel kell tenni, mert a kérdések azért vannak, hogy kérdezzünk, s rá a válaszokat megtaláljuk.

Megközelíteném elsősorban a Hamvas Béla által is emlegetett transzparencia szemszögéből. A transzparencia gyakorlati ténye ugyanis teljes mértékben kizárja a hazugságnak még a lehetőségét is. A transzparencia, vagyis áttetszőség, átlátszóság, azt jelenti, hogy elsősorban nyílt vagyok, de teljesen őszinte is – ugyanakkor a szó, gondolat és tett egységére is utal. Itt két dolog jut eszembe: elsősorban a megengedett kegyes hazugság kérdése, ami kimondja, hogy ha valakinek az az igazság -nem tesz jót-, akkor lehet neki hazudni (enyhébben szólva, el lehet hallgatni előlük az igazságot), de ehhez szorosan kapcsolódik az, hogy az embernek meg lehet-e mondani az igazságot.

A gyermekvállalás egy igen széles körű téma, nem is azzal az igénnyel írom le a gondolataimat, hogy ezt a témát teljes mértékben kielemezzem. Inkább arról szól ez a gondolatmenet, hogy mi jut eszembe így hirtelen a témáról. Mi az, amit tapasztaltam, és milyen következtetésre jutottam. Olvassátok úgy, mint hangos gondolkodás, elmélkedés egy esős esti órában, forró tea mellett.

A létezés egyik örökös mozzanata a visszacsatolás, az egységbe való visszatérés, az egységesülés, amelyet az asztrológiában a Neptunuszi princípium hordoz. E lételv célja és értelme, hogy az egységbe az embert mindig visszatérítse, illetve megtanítsa arra, mit jelent az egységtudatban való gondolkodás, megértse a "minden és mindenki egy" axiómáját. A princípium, az "ami fent, az lent" törvénye alapján, a létezés minden szintjén megnyilvánul. Így a hazugság is e lételv alá tartozik. De ide tartozik a szeretet, ugyanakkor a szédület, a kábítószer, a cukor, a gyógyszer is. Ezért minden olyan mozzanat, ami nem az egység fele visz, hamis egységet teremt.

Mai modern világunkban a legnagyobb hiányt, talán, az igazi közösség terén tapasztalhatjuk. Nem tudom, hogy a közösség virtuális szintre való eltolódása (a közösségi oldalak), vagy az egyre növekvő elzárkózottság, esetleg a megélhetésért, vagy képzelt boldogságért folytatott küzdelem ennek az oka. Az emberek közötti kapcsolatok ellaposodtak, a barátságok megszűntek, vagy oly ritkák, és az egymásért felvállalt felelősség szinte teljesen eltűnt.

A világvégét szinte mindenki, akár nyíltan, akár titokban, várja. Ott van belül az érzés, hogy a világ el van rontva, nem az igazi, nem idillikus. Hátha jön majd egy esemény, egy történet, ami az egészet egyik napról a másikra megváltoztatja. Hátha eljön kívülről a megváltás, a kegyelem: és egyszerre a hamis, műanyag életből idill lesz, a hazugságból igazság, a szegénységből bőség, a félelemből bátorság, a szenvedésből szerelem.

Alapelvem, hogy az ember azért van itt e világban, mert létezésének célja van, és ez a cél túlmutat a fizikai léten. Azáltal, hogy gondolkodunk és cselekszünk, önmagunkat megismerjük, félelmeinket és hiedelmeinket legyőzzük. Mindezt addig és addig, amíg egy parányi sötétség sem marad bennünk. Hosszú az út, de a végére az embernek az életéből művet kell alkotnia. Ez a mű: maga az ember, aki szellemben a karnevál fölött áll. Ez a mű: a tarot Bolondja, akibe már nem harapnak bele a sors kutyái. A mű megvalósításához elengedhetetlen a hűség és az éberség. Hűség önmagunkhoz és életünk értelméhez, hűség a megszerzett tudáshoz. De mindenek fölött: az éberség. “Látni, és a dolgok maguktól értelmeződnek” (Hamvas).