Festmény / rajz: Kálic

Több módszert leírnak a szakértők, akik sajnos – legalábbis nagy részük – életükben nem dohányoztak, s így halvány segédfogalmuk sincs, hogy miről beszélnek. Uraim, kemény kábítószerről dumáltok, nem másról! Olyan tudatmódosító szerről, amely képes az emberi tudatot teljesen átállítani, s képes a hülyeséget mint értelmes logika beállítani. Az ember teljesen meg van győződve arról, hogy ő helyesen gondolkodik. „Most a cigi beszél, nem Te!" - mondta egy ismerősöm.

A módszerek legtöbbjét kipróbáltam.
Az egyik a csökkentés módszere.
Ezzel csak az a baj, hogy az ember cigis marad, akármeddig csökkenti a napi elszívott cigik számát. Kibírja egy ideig cigi nélkül, aztán egyet elszív, az elszívott cigi azonban lazává teszi, önmaga iránt megértővé és megbocsájtóvá, s máris jöhet a következő. Pár nap után visszaáll a szokásos mennyiség.
A másik nem bevált módszer az, amikor az ember valamilyen alkalomhoz köti a lemondást. Majd szilvesztertől. Majd szabadság első napjától. Majd szeptember egytől. Majd hétfőtől. Majd holnap reggel nyolctól.
Csakhogy a jövő az még nem valóság. Csak az az igaz, ami most van. Amíg holnaptól vagy máskor mondok le, addig még nem mondtam le, s nem is fogok, mert ma még cigizek.
Íme a folyamat, amin számtalanszor keresztül mentem, amikor elhatároztam, hogy lemondok:
Utolsó cigizős nap: agyoncigizem magam ijedtemben, hogy holnaptól nem cigizhetek.
Első nemcigizős nap: meggyőzöm magam, hogy tiszta fölösleges itt kínlódni, s rágyújtok.
A képlet egyszerű: az ember folyamatosan cigizik, csak az eszét és száját jártatja.

Ha az ember sokat cigizik, minden emléke a cigivel társul. Már nem tud elképzelni sem egy kirándulást, sem egy sátrazást, sem egy bulit, de még a munkáját sem cigi nélkül. A cigit az ember a kellemes emlékeivel társítja, s ezt mindaddig gyakorolja, amíg végül az a benyomása, ha nem szent meggyőződése támad, hogy a cigitől boldog csupán. A cigi az idill. A cigi az élet íze. Cigi nélkül az élet üres, durva és kegyetlen.
S még mondja valaki, hogy a tudatot nem módosítja.
Lehetséges, hogy a régi, eredeti cigaretta nem volt ennyire komisz, de ma már annyi vegyszert belekevernek a cigarettába, amennyit épp csak bele lehet, hogy az ember még inkább rászokjon, rabjává váljon.

A cigarettázás szellemi képlete eléggé egyszerű. Az ember nem tud, nem képes igazi felnőtté válni, gyenge, nem bírja a valóságot, s a cigi füstjével elkábítja magát, homályossá és puhává teszi a világát. Hamis szeretet, hamis egység. Hamis éberség. Így kötődik a kávé is legtöbbször a cigihez, mert egyrészt az ember tompítja a tudatát a cigivel, másrészt igyekszik kiélezni a kávéval.
Az első megfigyelhető érzés, amikor az ember lemond a cigiről, az az, hogy a valóság élesebbnek tűnik. Apró dolgok, amelyek fölött máskor átcsúszott az ember, hirtelen fájdalmassá vagy idegesítővé vállnak. Az ember ingerlékeny lesz. Ideges. Ezt meg kell tanulni kezelni, ha nem akar embertársai idegeire menni, még mielőtt lemondhatna igazából a cigiről. Számos embert ismerek, akik lemondtak a cigiről, de utána kibírhatatlan, kötekedő emberekké váltak. Ezeket látva sikerül magam meggyőzni a cigizés jótékony hatásairól, s tovább cigizni.

A cigiről való lemondást megelőző nap, a cigi kék füstjét bámulva, számos érvet tudok leírni arról, hogy miért kell lemondanom róla. A nem cigizés első napján, a kegyetlen valóság hidegjében, ugyanannyi érvet tudok leírni arról, hogy miért is cigizhetek nyugodtan. A cigi kegyetlen. Míg szívod, azt hiszed, Te uralod a helyzeted. Amikor abbahagytad, rögtön kiderül, hogy a cigi uralta a helyzetedet. Félredobsz minden addigi elméletet, hitet és logikát, s igyekszel bevásárolni.

Ebből a távolból látom már, hogy nincs olyan dolog, amiért az ember kölcsönt kér, a cigarettán kívül.
Főleg ha munkahelye van!

Azt mondják, az ember minden atomja hét év alatt kicserélődik. Persze az új atomok az szerint építik fel a testet, ami szerint változik (vagy marad) a gondolkodása, világnézete. Ezen alapból kiindulva, meg vagyok győződve róla, hogy hét év alatt a cigizést teljesen el lehet felejteni. Újjá lehet születni, minden atom szintjén.

Ennyi év után elmondhatom, hogy az elszívott cigaretták 80 százalékát nem is kívántam, csak reflexből szívtam el. A reflex nem a szabadság jegyéhez tartozik, ugye.

Ilyenkor, amikor az ember lelkesedik, alig várja, hogy végre ne cigizzen. A dolgot azonban nem szabad elsietni, mert nem csak ráhangolódás és elhatározás kérdése. A lelkesedés ugyanis olyan, mint a szerelem, egy darabig tart, aztán elillan, mintha soha nem lett volna. De ahogy a szerelmet szeretetté kell formázni, úgy a lelkesedést is szilárd akarattá, hitté kell kovácsolni. Csak lelkesedésből abbahagyni a cigizést nem több, mint csak szerelmi fellángolásból elvenni feleségül valakit. Ahogy a szerelem elszáll, s a kedvesünk hibái láthatóvá vállnak, a legtöbben megfutamodnak. Arra, ami következik, alaposan fel kell készülni.
Számítani kell rá, hogy a szerelem elmúlik, s az utánra kell tervezni.
Számítani kell rá, hogy a lelkesedés elmúlik, s az utánra kell tervezni.
A lelkesedést akarattá kell formázni.

Amikor az ember abbahagyja a cigizést, azonnal jön a kísértés, számos formában.
Vagy olyan probléma, vagy buli, vagy olyan társaság, vagy olyan élethelyzet, amikor az ember szívesen rágyújtana.
Hogyan lehet ellenállni a kísértéseknek?

Eszembe jut, hogy Osho javasolta egy könyvében, hogy úgy lehet leszokni a dohányzásról, hogy az ember minden cigit teljes odafigyeléssel szív el, mintha meditálna. Hamarosan rádöbben, micsoda marhaság, s abbahagyja. Mondjuk senkit sem hallottam még, hogy ezzel a módszerrel szokott volna le, de minden megállapítás segíthet.
Van egy nyomtatott irományom, a „Végre nem dohányzom" című, Allen Carr írta. Azt mondják, sokan leszoktak, akik elolvasták. Én is olvastam, de számomra hatástalan maradt.

A tudat megtartása

Estefele az jutott eszembe, hogy épp olyan áttérni a cigizős állapotból a nemcigizősbe, mint a Windows operációs rendszerről áttérni a Linuxra. De ide bele foglalhatom a húsevésről való lemondást is.
Az egésznek a lényege az, hogy nem lehet ugyanazzal a hozzáállással és életvitellel a nemcigizős periódusban élni, amellyel a cigizős periódusban éltünk.
Kezdjük az informatikai hasonlatot: A legtöbb ember, aki a Windows rendszer után Linuxra akar térni, gyakran csalódik és visszatér a Windows - hoz. Miért? Mert a Windows - hoz szokott eszével akarja kezelni a Linuxot. A megszokott környezetet, a megszokott programokat, vagy legalábbis pontos másukat szeretné. Csak akkor tudna igazán megbarátkozni a Linuxszal, ha a Windows - ot teljesen elfelejtené, s úgy állna a Linuxhoz mintha akkor látna előre számítógépet. Meg kell tanulnia Linuxos ésszel gondolkodni és cselekedni.
Vagy vegyük a húsevésről lemondás példáját. Sok ember úgy lesz vegetáriánus, hogy a húst helyettesíteni akarja, mert megszokta a töltött káposztát és a szalámit. Utána ugyanezeket eszi, csak szójából készítve. Aztán a legtöbb ember semmilyen pozitív hatását nem érzi ennek az új életmódnak s visszatér a húsevéshez. Ha nem tanul meg vegetáriánus módjára gondolkodni és cselekedni, akkor nem lesz a vegetáriánusi pályafutása hosszú és eredményes.
Az embernek, a hosszú cigis évei alatt, kialakul egy fajta hozzáállása, viselkedése, szokásrendszere, amelynek minden részét a cigizés alapozza meg. Ha vár valakire, a cigivel méri az időt, ha valamit megtesz, cigivel koronázza, ha ideges, rágyújt, ha vidám, rágyújt, ha beszélget valakivel, rágyújt. A cigi köré kialakult életvitel belekövesedik a tudatba, s az ember csak igen nehezen tud cigimentes életet elképzelni. Számos kérdés vetődik fel: ezután mit teszek, ha valakivel beszélgetek? Piszkálom az orrom vagy mi? Mit teszek, ha valakire várnom kell az utcasarkon? Nézem a házakat? Mi teszek ha ideges vagyok? Valamit odacsapok?
Tény, hogy nem csak a cigizést kell abbahagyni. Akkor könnyű volna, mert a fizikai függőség, a nikotin kívánása pár nap után megszűnik. Ezért hülyeség az összes nikotinos ragtapasz meg rágógumi, hisz a nagyobb bajt nem a nikotin okozza, hanem a cigizés szokása köré épített teljes életrend.
Ezért elsősorban az életet meg kell változtatni, amelyhez a nemdohányzás is hozzátartozik, de sok más is. Úgy kell kezdeni, mint járni megtanulni, hisz az élet legtöbb területén át kell alakulni.
Egyszóval: nem lehet cigis aggyal lemondani. Ki kell alakítani a nemdohányos világszemléletet.
Egyébként csak tortúra lesz, ki bírja tovább alapon, mintha az embert kitennék a jégre meztelenül.

Még eszembe jut a lemondásról az is, hogy hasonlatos egy újszülötthöz, aki nehéz időkben, nehéz helyen születik, s alig alig él meg. Első napokban még kérdéses hogy megmarad, de ahogy a napok telnek, úgy egyre biztosabb hogy megél. Ha már nem hetekben, hanem hónapokban mérik az életkorát, akkor lehet bízni abban, hogy felnő. Nem is beszélve ha már valamennyi éves.
A cigiről való lemondás első napjai is ilyenek. Ápolni, gondozni kell a lelkesedést és az akaratot, mert a legkisebb engedés is tragikus halálhoz vezet. Az ember hajlamos kiegyezni magával, s megengedni a cigizést.
A szeretet. A hamis, félreértett szeretet ez, amikor az ember magát (és valószínűleg másokat) is így szeret: nem segíteni neki a fejlődésben, hanem lekenyerezni, kiegyezni, hamis örömöt adni. Mert az igazság, az igazság alapjaira tett igazi szeretet nem biztos, hogy a másik embernek épp akkor örömet okoz. Tévedés azt hinni, hogy a szeretet azt jelenti, hogy a másiknak hirtelen örömet okozunk. Nem! Az igazi szeretet az, amikor a másikat jó irányba mozdítjuk el, még akkor is, ha az fáj neki. Ha értelmes, később megérti majd.
Ha szeretem önmagam, nem a cigivel kell egy kis örömet szereznem magamnak, hanem a fejlődés lehetőségét kell megadnom. Aki meg akarja érteni az igazi szeretetet, az gondoljon a cigire. Mi a szeretet, az – e ha egy szál cigivel örömet szerzek magamnak vagy másnak, hanem segítek neki azzal, hogy nem adok cigit, még akkor is ha az fáj neki.

Az a benyomásom gyakran, hogy az egész életemben cigis voltam, s az életem nagyját már leéltem. Holott igazából a harmincnyolc évből tizenhatot cigiztem, tehát kevesebb mint felét. S ha hozzáadom az ezután következő negyven évet, vagy jobb esetben többet, a cigizős periódusom elenyésző lesz, nem hosszabb, mint egy gyermekkor. Tehát annak az ijedségnek, hogy cigi nélkül az élet üres lesz és sivár, nem sok alapja van. Huszonéves koromig nem dohányoztam, élményben mégis pont annyi részem volt, mint azután.

A „Végre nem dohányzom" könyvet olvasgattam. Az író láncdohányos volt, állítólag, ahogy írja, napi 3 – 5 doboz cigarettát szívott el. Ismertem én is ilyen embereket, akik, bármit csináltak, a szájukba lógott a cigi. Miután sikerült lemondania, dohányosoknak segített a leszokásban, különböző terápiás üléseken.
A könyvben számos hasznos információt találni. Érdekes megállapítása az ördögi körnek, amely szerint, a dohányos minden egyes elszívott cigaretta elnyomásának pillanatában lemond a cigiről, de, mondjuk ezt, a lemondást annyira élvezi, hogy muszáj rágyújtson, hogy ismét lemondjon. Helyes az író részéről az a megállapítás, hogy a cigi nem ad több lazaságot, nyugalmat, mint amennyi azelőtt volt, mielőtt a dohányos dohányozni kezdett volna, hanem épp ellenkezőleg, feszültté tesz. A sok cigi közötti periódusokban, amikor az ember nem cigizik éppen, lazának érzi magát. Az író ezt a jelenséget a szoros cipő viselésével hasonlítja össze, mintha azért hordanánk szoros cipőt, hogy amikor végre lehúzzuk, jól érezzük magunkat.
Az ember úgy érzi, hogy amikor le akar mondani a cigiről, sokkal több stressz éri. Mintha minden rossz épp akkor jönne össze, ellene, hogy ne tudjon lemondani.
Tudjuk, milyen nagy hatalma van a tudatnak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a jelenség, hogy az ember nyugodtan végigsétál egy földre lehelyezett deszkán, de ha azt 30 méter magasra helyezik, akkor az ember leszédül róla. Az egész csak tudat kérdése. A tudat a testre hatva bármit előidéz.
A tudatunk alakítja az életünk, a környezetünk. A világ egy tükör, nem tapasztalhat az ember mást, ami nem saját maga. Amikor a dohányos le akar mondani, a tudata megijed, stresszes lesz, és ezt ki is vetíti a külvilágba. Mindjárt számos rossz dolog történik, ami a dohányzásra való visszaszokás melegágya.
Ezért már első lépésként tisztába kell lenni azzal, hogy az egész illúzió. Tulajdonképpen nem történik semmi sem másképp, amikor az ember nem cigizik, csak ő idegesebb. Ezzel az idegességgel, feszültséggel kell valamit kezdeni.
Amíg eddig a cigis elméjét a dohányfüst tompította, lemondás után az egész valóságot élesebbnek, kegyetlenebbnek érzékeli. De, valljuk be, az ember kétszer válik felnőtté: először, mikor rászokik a cigire, másodszor, amikor lemond róla. De igazából a második felnőttévállás az igazi.
Szellemileg a cigizés egy pótcselekvés, amellyel meg nem oldott problémáit kompenzálja az ember. Én azt hittem valamikor, hogy ha a problémákat megoldom, amik a cigizésem hátterében állnak, akkor a cigizés magától megszűnik. Igazából a valóság nem így működik. A tanulási folyamat ugyanis nem csak elméleti, hanem gyakorlati. Az ember csak félig tudja megoldani a problémáit, amíg le nem mond a cigiről. A cigiről való lemondás egy olyan gyakorlat, ami a problémamegoldásban segít. Pontosan a gyakorlat oldja meg a problémát, s nem az elméleti megoldásból származik a gyakorlat. Az ember nem attól lesz jó úszó, hogy sokat olvas és meditál róla, hanem attól, hogy ténylegesen gyakorolja.

Nem csak testi, hanem agyi tisztítókúrára is szükség van.
Nem elég a nikotintól megszabadulni, az agyi (pszichés) ördögöt is ki kell űzni.
Két mód van rá: a nikotinmentes állapot (ha elszívsz egy cigit, a tudat azonnal módosul), és a gondolatok megnevelése (irányítása).
A cigi úgy módosítja a tudatot, hogy azt hiszed, nem élhetsz nélküle. Amikor több ideig nem cigizel, megijedsz, feszült leszel, s hamar rágyújtasz. Ismét a módosult tudat, amelyik azt mondja: na látod, most már jobban érzed magad. Kellett az a szál cigi!
A cigarettázás ördögi köre: az ember azért cigizik, mert kívánja, az ember azért kívánja, mert cigizik.
Ha abbahagyja a cigizést, kilép az ördögi körből: nem cigizik, nem kívánja.
A tudat csak lassan áll át a helyes útra. Sokáig meg akarja győzni az embert, hogy a problémán csak úgy segíthet, ha rágyújt.

Lássuk hát, mit mond a tudat ha nem módosítják.

Az ember azt hiszi, szabad, mert cigizhet.
Valójában rab, mert cigiznie kell.

Aki dohányos, tudja miről beszélek. Egy nemdohányos ezen mosolyog, azt mondják: akaratgyenge szegény.
Én már megértettem, hogy az akarat a legkevesebb ebben a témában.
Tudatmódosító szerről van szó, ami az akaratot nem befolyásolja, csupán átirányítja: az első napi NEM CIGIZEK -ről a második napi CIGIZNI AKAROK -ra.
A nagy kérdés, minden idők legnagyobb dohányipari kérdés: hogyan tartható meg az akarat. Hogyan előzhető meg a tudatmódosulás. Hogyan lehet megakadályozni azt, hogy a cigi hiánya más gondolatokat szüljön, mint amivel az ember elindult.

Az egész emberi lény egy csoda. Ez már a cigiről való lemondás pszichológiájában is megmutatkozik. Hisz hogyan lehet az, hogy az ember öt percre a cigi elszívása után annyira biztos benne, hogy le tud mondani, vagy akár pár órára rá is, de HA TUDJA, hogy az utolsó szál cigit szívta el most öt perce, teljesen leblokkol. Már egyáltalán nem biztos abban, hogy le tud mondani, sőt inkább az ellenkezőjében biztos.
Nem elég, hogy az ember a lemondással stresszeli magát, még erre fel nem is cigizhet... A paradoxon.
Ha közben cigizhetnék, könnyedén lemondanék.

Hiába hiszem azt, hogy őszinte és igazságos vagyok. Ha elmegyek valakinek a kertjébe, s rágyújtok, még a hamuzással el vagyok valahogy, de a csikkel már nem tudok mit kezdeni. Egy darabig nézelődök, hova is dobhatnám el, aztán az égre bámulva, csak úgy „véletlenül", beleejtem a fűbe.

Míg ezidáig azt hittem, hogy menő vagyok a cigivel, most már kiderült, hogy szerencsétlen.

Bezzeg amíg az ember nyugodtan cigizik, az összes rosszat át tudja gondolni, ami a dohányzással jár. De ahogy abbahagyja, már csak azokra a szép pillanatokra emlékszik, amelyek közben még dohányozhatott is. Az érzés, hogy többé nem lesz az élet élvezetes, ha nem lenne...

Ez az ördög: elhiteti azt, hogy a cigi nélkül az élet üres, s hogy a cigi az idill feltétele. Holott ezt az érzést CSUPÁN A CIGI VÁLTJA KI. Nem abszurdum?

Most eszmélek rá, hogy végig helytelen kifejezéseket használtam!
A „leszokok a cigiről", meg a „lemondok" teljesen helytelen kifejezések, és nem fedik az igazságot. Ezért is fulladhat kudarcba minden ilyen kísérlet.
Először is a cigarettázás nem szokás, hanem drogfüggőség. Ha szokás lenne, bármikor lehetne változtatni rajta. De mivel nem szokás, így nem lehet róla „leszokni".
A „lemondok" sem helyes kifejezés, mert az embernek az az érzése, hogy valami nagyszerű, élvezetes dologról kell lemondania, valami fontosról. A lemondás frusztrálja az embert. Holott épp nem lemond valamiről, ha többé nem dohányzik, hanem csak felszámol valamit.
A helyes szavak tehát:
felszabadítom magam
megszüntetem a függőséget
meggyógyulok
kiszabadulok a rabságból
fellélegzek végre
jobbá teszem az életem
És hasonló.

Egy másik dolog, ami a dohányzással összefügg, a betegség. Noha minden cigis meg van győződve arról, hogy őt semmi baj nem fogja érni (s ahogy lenni szokott, minden cigis ismer egy 90 éves öreget aki 14 éves korától cigizik és semmi baja), a cigarettázás okozta lelki – szellemi nyomor az, amely végül is megbetegítheti. Az ismerős 90 éves öregembernek akkoriban még nem voltak ilyen aggályai. Mára ez a képlet már nem érvényes. Ma már szinte biztosan meg lehet betegedni a cigitől. És számos olyan betegség van, amelyet nem kötnek össze orvosilag a cigarettával, de a cigarettázás okozta nyomorhoz igenis köthető.
Meg vagyok győződve róla, hogy minden nikotinistának van felnőttévállás – karmája. Ez azt jelenti, hogy nem elég ha az ember eléri a nyolcvan kilót, lelkileg, szellemileg is felnőtté kell váljon. Az igazi felnőttévállást a következő dolgok jelentik:
a felelősség maradéktalan felvállalása
és Hamvas szerint, az ember mércéje, hogy kinek mit lehet megmondani. Ki hogy bírja az igazságot!
Morál, méltóság, szabadság
Az ember tizenvalahány, vagy huszonvalahány évesen azt hiszi, hogy a cigizéssel segít a felnőttévállás folyamatán. Valójában azonban csak késlelteti azt, mert a cigizéssel az éberségét lecsökkenti, a valóságot elhomályosítja. Az igazi felnőttévállás csak akkor jön el, amikor az ember leteszi a cigarettát. Persze ez önmagában nem elég, de egy nélkülözhetetlen, fontos lépés.
Ha valaki nem bírja elviselni a valóságot (az igazságot), hanem azt cigifüsttel kell elködösítse, akkor azt jelenti, nem felnőtt még.
A dohányzás problematikája
Asztrológiailag a dohányzás, eddigi kutatásaim alapján, a következő dolgokhoz köthető:
Neptunuszi (Halak) probléma – a Neptunusz az egyetemes szeretet és egységélmény lételve. Amikor az ember igazából megérti, hogy „minden és mindenki egy", amikor az ember az Istennel való egységet meg tudja valósítani, át tudja élni. Az igazi szeretetet ma már csak kevesen értik, és annak korrupt formáját gyakorolják. Amíg a Neptunuszhoz, ha az működik, az igazi szeretet, a visszacsatolás, az egységélmény tartozik, addig negatívan a szédülés, kábulás, önkábítás, korrupció, hamis szeretet, mérgek, mérgezések tartoznak hozza. A dohányzás tehát a hamis egységélménnyel (artificiális egységgel) és önszédítéssel kapcsolatos. A negatív Neptunuszhoz tartozik a hazugság, nem csak a másoknak való hazudás, hanem inkább önmagunk szédítése. Azt mondják, hogy az ember elenyészően kevesebbet hazudik másnak, mint amennyit önmagának hazudik. Ez megfigyelhető a dohányosoknál, amikor képesek minden jót elhitetni magukkal a cigivel kapcsolatban, hogy az egészséges, nyugtatja őket. A Neptunuszhoz tartozik az a finom szellemi kommunikáció, ami a testünk (hormonok szintjén) és auránk (nem fizikai testünk) között zajlik. A cigizéssel az ember összezavarja ezt a finom kommunikációt. Ehhez a problémához nyugodtan köthető a cukorbetegség (a hamis szeretet egyik legnyilvánvalóbb jelzője), hormonzavarok, megélés helyett álmodozás. Sok cigis, amikor abbahagyja a cigizést, cukorkát és más édességet kezd zabálni. Ide tartozik az alkoholizmus, más drogfüggőség, és az édességevési kényszer (cukorfüggőség) is. Sok ember, aki nem dohányzik, de mindennap édességet kell ennie, ugyanebben a problémában szenved, és ugyanúgy megbetegedhet, mint cigis társa.
Ikrek, Merkúr probléma – az emberek sokszor a kommunikációs problémájuk miatt kezdenek el cigarettázni. A Merkúrhoz tartozik a logika, kommunikáció, analógiás összefüggések megismerése és megértése. Ha a Merkúr negatívan működik, akkor kommunikációs problémák, gátlások jelentkezhetnek. Nem hiába akkor cigizik az ember a legtöbbet, amikor valakivel társalog. A Merkúrhoz tartoznak a légutak, a tüdő és az agy is. Ezért a kommunikációs probléma végül a légutak és a tüdők megbetegedéseit okozhatják. Ha mindezt a hamis egységgel (Neptunusz) kombináljuk, mindjárt a tüdőrák okát is megértjük.
Nap probléma – az önértékelés problémája. A dohányosok személyisége nem teljes, nem teljesen megélt, általában képességeiket és pozitív tulajdonságaikat elfecsérelik. A Naphoz tartozik a szív, a vérerek, nem hiába szenvedhetnek a dohányosok érszűkületben (életerő beszűkülése), vagy infarktusban.
Szaturnuszi probléma – a Szaturnusz az egyetemes felelősség bolygója. Ugyanakkor az igazi felnőttévállás lételve is. Az igazi felelősség azt jelenti, hogy az ember képes minden problémában a felelősséget felvállalnia, és nem keres külső hibásokat a helyzetre. Az angol felelősség szóból le lehet következtetni, hogy a felelősség tulajdonképpen felelésre (válaszadásra) való képesség. Aki ezzel rendelkezik, az minden körülményben képes válaszolni, aki nem, az lesértődik, megharagszik a másikra. A Szaturnuszhoz, ha az negatívan működik, köthető az elmeszesedés, csonttörés, ízületi fájdalmak.
A Mars lételvéhez is köthető a cigarettázás, mint igazi bátorság hiánya.
A fenti felsorolás távolról sem teljes és kimerítő, de majd ha egyszer alkalmam lesz rá, erről külön könyvet fogok írni.

Az asztrológiai elemzésből kiindulva követni lehet, hogy mit érez át – mit képzel be – egy dohányos, amikor le akar mondani:
Neptunusz: az élet nem lesz többé élvezetes a cigi nélkül!
Merkúr: nem fogok tudni gondolkodni és koncentrálni, de még társalogni sem fogok tudni!
Nap: már nem leszek önmagam, egy zsémbes valaki leszek
Szaturnusz: az élet kegyetlen és rideg lesz
Mars: sokat fogok idegeskedni
A Merkúr nem csak a logika és kommunikáció, hanem a folyamatos választás (krízishelyzet) lételve is. Az ember minden helyzetben tulajdonképpen választás előtt áll, és harmóniája a helyes választásban rejlik. A dohányost frusztrálja hogy dohányzik (rossz választása miatt), amikor le akar mondani, akkor igazán átéli a krízishelyzetet (hogy tényleg választania kell), főleg amikor már nem szédíti magát a nikotinnal, s fellépik tudatában a kettősség (a lemondás akarata, és a cigizés vágya). A legtöbben sajnos, mint én is számtalanszor, az igazi krízishelyzetben a könnyebbik utat választjuk, vagyis ismét rágyújtunk. Ettől még szarabbul érezzük magunkat, mert valahol belül tudjuk, hogy nem oldottuk meg a krízist, csak elodáztuk, ki tudja mikorra, s addig tovább kell nyomorognunk.
A stressz kezelése
A stressz – amely alkalmával minden cigis azonnal a cigarettához nyúl – tulajdonképpen csak kivetítés, illúzió. Minden olyan helyzet, amivel az ember nehezebben birkózik meg, vagy ami a kényelmi pontból kimozdítja, az ember stresszként éli meg. A dohányzás abbahagyása alkalmával az embernek meg kell tanulnia kezelni a kényelmi pontját – azaz könnyed kell legyen, és felvállaló magatartást kell tanúsítson. A lazaságot meg kell valósítani a dohány nélkül is, s bár a legtöbb dohányos ezt lehetetlenségként éli meg, tulajdonképpen tudni kell, hogy nem a cigaretta segít ellazulni. Az csak, a stresszhelyzetekben, egy fölös feszültséget csinál, ami az ember figyelmét elveszi az igazi problémáról. Mindenki megfigyelheti reggel, az első slukk után a gyomrában keletkező feszültséget. Nem beszélve arról az enyhe, sokszor észrevehetetlen nyomásról és szédülésről, ami az agyban keletkezik.
A lemondási kísérletek során az ember először a gyomrában érez ürességet, amikor a cigit kívánni kezdi. Olyan, mintha éhes lenne, de bármit eszik, az éhség megmarad. A hiányérzet először fizikai is (a szervezet egy darabig kívánja a nikotint), de erősebb összetevője a lelki tényező (valamit csinálni).
Lehet az is, hogy ez az egész cigaretta probléma olyan, mint amikor valaki lóg kifele az ablakon, erőst kapaszkodik, nehogy leessen, mert nem tudja (inkább: tudja, de nem hiszi el) hogy a földszinten van. Ha egyszer elég erőt és bátorságot gyűjt össze ahhoz, hogy végre elengedje az ablakpárkányt, kellemes élményben lesz része. Azon fog már csak csodálkozni, hogy miért szorította azt az ablakpárkányt ezidáig.

A cigarettától való megszabadulás egy úthoz hasonlít: az ember sokáig gondolkodik míg elindul. Elég kevesen indulnak el, mert félnek az ismeretlentől. Pedig tudják, hogy az út végén egy szebb világ várja, sőt maga az út is szebb, mint ahol most vannak, a szegénységben, a nyomornegyedben. Biztos mindenki benne, hogy az út fák között, szép helyeken vezet, de mégis félnek, mert annyira megszokták már ezt a szürke várost...
Azon kevesek közül, akik útra kelnek, sokan visszafordulnak. Honvágy gyötri őket, s a szokásos félelem, hogy feladják a biztonságot. Inkább a kényelmes szürkeséget választják. Visszatérve már mérgelődnek is, hogy visszafordultak, s tervezgetni fogják a következő elindulást. Mert amíg ott ülnek a szürke panelben, erős a vágyuk az útra, tudják hogy szebb és egészségesebb. Szinte lebegnek, ha az útra gondolnak. De amikor elindulnak, sajnálni kezdik a barátokat aki a szürkeségben maradtak, a rekedt torkú reggeleket, a füstös szürke kocsmákat. Nyomasztó lesz hirtelen minden szépség, amit a természet, az út nyújt.
Aki nem adja fel, és nem a sérelmeivel, meg honvágyával foglalkozik, s nem a bűzös kocsmákat siratja, hanem egyszerűen élvezi a természetet, az utat, a zöld fákat, a friss levegőt és a madarak énekét, az rájön a titokra.

Arra, amit mindenki tud.
Úton lenni az élet.
„Az élet egy híd, menjetek át rajta de rá ne telepedjetek."
Élvezni kezdi az utat, boldog hogy úton lehet, új arcokat ismer meg, új helyeket, új lehetőségek tárulnak eléje. Nem számít, hogy az út végén mi van, vagy van – e egyáltalán valami. Az sem számít már, hogy eszébe jut – e néha néha a szürke füstös panelje. Mert boldog. És nem menne már vissza semmiért, még látogatóba sem.

A megoldás filozófiája

Rájöttem arra, hogy gyakorolni kell a nemdohányzással összefüggő élvezetes, vidám perceket, órákat. Ugyanis amikor az ember nem cigizik egy ideig, azonnal sóvárogni kezd a régi, megszokott mozdulatokra és percekre. Eszébe jut, milyen a reggeli kávé cigivel, milyen kimenni az udvarra egyet cigizni, milyen a teraszon kikönyökölve bámulni a semmit egy cigivel, milyen egy kiránduláson megállni egy cigire s megpihenni, milyen egy jó társasággal füstölni, és így tovább. Soha nem az jut eszébe, hogy nincs pénze, vagy le van robbanva, vagy nincs kondíciója, vagy hogy elhatározta hogy lemond. Hirtelen egyetlen olyan emlék sem ugrik be, ahol nem cigizett de jól érezte magát.
Ezért mondja azt Allen Carr, hogy már azelőtt meg kell szabadulni a cigitől, mielőtt fizikálisan abbahagyná az ember, mert a „lemondás" stresszét azonnal cigivel akarja enyhíteni. El kell érni azt az állapotot, ahol már könnyedén abbahagyja a cigizést, mert lelkileg nem kötődik hozzá.
Ehhez, mint írtam, fel kell gyűjteni nemcigizős emlékeket, helyzeteket, amelyek támaszként szolgálhatnak az úton.
Az akaraterő – módszer, ahogy írja, azért nem működik, mert arról szól, hogy az ember meddig bírja, és nem arról szól hogy az ember jól érzi magát ha nem cigizik.
Általánosságba véve, épp azokban a szituációkban nem kell cigizni, amikor az ember a legszívesebben cigizett eddig. Ezt nem nehéz megvalósítani, mert nincs ott a lemondási stressz, az ember tudja hogy rágyújthat ha akar, csak épp gyakorlatot végez.

A rafinált csapda szerkezete

Most értettem meg igazán Allen Carr könyvét. Most, hogy megértettem, leírom én is, néhány kiegészítéssel.
Az egész dohányzás egy rafinált csapda. Könnyedén csapdába esik a legintelligensebb ember is, akinek egy cseppnyi hajlama van rá (a néhány napja felvázolt asztrológiai eszmefuttatásban leírtam, milyen belső problémák kötődnek ide).
Az embernek az első cigaretták soha nem esnek jól, büdösek és rossz ízűek, legtöbbször az ember rosszul érzi magát tőle. Ezért biztos benne, hogy ő nem fog rászokni. Észre sem veszi, s már benne van a csapdában.
A csapda működése a következő:
A nikotin elég hamar kiürül a szervezetből, a vér nikotin szintje már egy óra alatt felére csökken. Ez egy enyhe feszültséggel jár. Tulajdonképpen azonnal, ahogy az ember elnyom egy cigarettát, elvonási tünetei lesznek. Bármit csinál éppen a dohányos, ha épp nem dohányzik, enyhe feszültséggel kell számolnia, amit a kiürülő nikotin utáni sóvárgása okoz. Amikor végre rágyújt egy cigarettára, kielégíti a nikotinhiányát, a feszültség minimalizálódik, s ettől a dohányos jól érzi magát. A csapda lényege azonban a cigarettázás éveiben kialakuló tudatmódosítás, miszerint a cigarettának nyugtató, lazító hatása van. Holott az nem csinál egyebet, mint a saját maga által okozott feszültséget enyhíti. Amíg egy nemdohányos nem birtokolja ezt a plusz feszültséget, amit a cigaretta okoz, ezért nincs is szüksége cigarettára hogy enyhítse. A dohányos azonban minden egyes szál cigaretta elszívásakor nikotint juttat önmagába, amely, ahogy kezd kiürülni, ismét a szokásos feszültséget idézi elő.
A baj az, hogy a cigaretta elszívása során érzett „megnyugvás" beivódik a tudatba, s azt az illúziót kelti, hogy a cigaretta valamire jó. Igen, jó, a cigaretta által okozott elvonásos tünetek enyhítésére!
Azonban ez nem tudatosodik az emberben. Amikor nem dohányozhat, érez egy hiányt, s azonnal az jár a fejében, hogy ha cigizhetne, meg lenne oldva minden probléma. Eszébe jutnak azok a laza percek és órák, amikor dohányozhatott.
Jön az agymosás. Kívánni kezd egy cigit, s minél kevesebb a nikotin a vérében, annál inkább meg van győződve arról, hogy a cigiben csak van valami, ami kell neki.
A cigaretta tehát semmilyen problémát nem old meg, csak a cigaretta elvonási tüneteit enyhíti. A képlet egyszerű: aki nem cigizik, annak nincs szüksége cigizésre.
A lemondás során pontosan ezzel az agymosással kell számolni.
Ameddig a nikotin ki nem ürül (maximum három hét, de méregtelenítő eljárásokkal, meg mozgással hamarabb), addig az agymosásnak kell ellenállni. Amikor az ember feszültté válik, ideges lesz, kívánni kezdi a cigit, azt kell folyamatosan tudatosítsa, hogy a cigi okozza ezeket az érzéseket, tüneteket, nem pedig annak hiánya!
Hogy mikor kezd fellépni a feszültség, ami egy újabb cigaretta meggyújtására késztet, az attól függ, hogy ki mennyi cigihez szokott. A láncdohányosok pár perc múlva ismét rá kell gyújtsanak, ahogy a nikotin elkezd kiürülni a szervezetükből. Aki napi egy csomaggal szív, az mindig akkor kerül a „kritikus ponthoz", amikor a vér nikotin szintje körülbelül a felére csökken (körülbelül 40 perc).
Olyan cigis is van, aki azt szokta meg, hogy napi 2 – 3 szálat szívjon, így ő sokkal tovább kibírja cigi nélkül, de a dohányzástól megszabadulni neki sem könnyebb, mint a láncdohányosnak. Köztük csak időbeli eltolódási különbség van, semmi más.
A csapda egyik lényege az, hogy az ember mindig csak akkor akar lemondani a cigiről, amikor valami erre készteti (egészségi vagy pénzügyi okok), de amikor jól van, eszébe sem jut lemondani. Így a lemondási kísérletek mindig rossz érzettel telítődnek, míg a cigizési periódusok jó érzettel. Ezért is tűnik úgy, hogy nehéz lemondani, mert az ember azt hiszi, hiányozni fog valami az életéből.
Igazából csak az a feszültség fog hiányozni az életéből, amit a cigi okoz, és amelynek enyhítése olyan jól esik. A nemdohányos folyamatosan úgy érzi magát, mint a cigis a cigijének szívásakor, mert ő nem rendelkezik a nikotin kiürülése által okozott feszültséggel.
A dohányzástól való megszabadulás sémája tehát elméleti és gyakorlati egyaránt.
a gyakorlat biztosítja azt, hogy több tudatmódosító szert (nikotin) ne juttassunk a szervezetünkbe (a nikotint tartalmazó rágógumi és tapaszok nem működnek, mert gyakorlatilag a nikotint bevisszük a szervezetbe, így a tudat módosítását fenntartjuk)
az elméleti rész a dohányzás csapdájának megértése, és a tudat „leszoktatása" a kialakult reflexes hozzáállásról
Ha konkrét lépéseket kell leírnom, akkor azt mondhatom, hogy:
1. Először fel kell készülni, tudatosítani kell a dohányzással összefüggő minden információt. Írjunk naplót, kutatásokat végezzünk, amíg mindent tisztán nem látunk
2. Ha lelkileg, szellemileg felkészültünk, többé ne dohányozzunk
3. Élvezzük az életet
A dohányzást csak akkor lehet eredményesen megszüntetni, ha kellőképpen felkészültünk. A hirtelen jött ötletek során, vagy külső nyomás hatására abbahagyni a dohányzást egyáltalán nem biztosítás a jövőre nézve. Csak amikor az ember a dohányzás csapda – jellegét kiismerte, a labirintusból kiszabadult, akkor lesz nemdohányos.
Ha az akaraterő segítségével állja meg valaki, hogy ne cigizzen, soha sem lehet tudni, hogy mikor jön az a gyenge pont, amikor mégis rágyújt. Tehát nem szerencsés az akaraterő hosszú távú kitartására alapozni. Az akaraterő, a hozzáállás, az érzelmek, napról napra változnak. Lehet ma az akaraterőd hatalmas, holnap kilazítasz, s rágyújtasz.
Az egyedüli dolog, ami segít, az a belső ráeszmélés, meggyőződés, megvilágosodás, hogy neked tulajdonképpen semmi szükséged arra a cigire.
A cigi nélkül az élet éppoly élvezetes, sőt, élvezetesebb. Mert az ember megszabadul egy rabságtól, függőségtől, lánctól, nyomortól.