Írásaim elsősorban tanulmányok, amelyek megírását ez az alapelv vezérelte, gondolatébresztők, melyeket tovább gondolhatsz. Esszék, kritikák, gondolatok, vagy nyilvános naplórészletek. Miről is írok? Elsősorban az életről, morálról, szabadságról, hitről, hűségről, fejlődésről, olyan dolgokról, ami a kutyát sem érdekli. Én azáltal, hogy írok, gondolkodom és kutatok, mert az írás egy fajta meditáció, az olvasó pedig mindezt tovább gondolhatja, ha akarja.

Így hát mondhatom, hogy elsősorban magamért írok, és magamnak, akkor is írnék ha senki sem olvasná el, ha pedig néhányan elolvassák, még jobb. Nincs birtokomban a bölcsek köve, és nem rendelkezem az abszolút igazság ismeretével, de igyekszem éber lenni, ezáltal meglátni és megérteni a dolgok mögötti okot és értelmet.

Ha írásom olvasása közben a kedves olvasó felmérgelődne, mert nem ért egyet azzal, amit olvas, gondoljon arra, hogy mindenkinek magának kell kiásnia az aranyat – magából. Építő kritikával illethet, de magyarázkodni és bizonyítani nem fogok: minden tudás elérhető, hozzáférhető, ehhez csak ki kell nyitni az elmét.

Sokan megkérdezik: miért vagyok néha kritikus? Erre a válaszom igen egyszerű: ahhoz, hogy a dolgokat az ember egységbe tehesse, egyszer szét kell választania azokat. Csak jól elkülöníttet, megkülönböztetett elemek egyesíthetők, mondja az alkímia. A kritikám nem más, mint a dolgok helyére tétele ahhoz, hogy egy egység megszülethessen: a világlátásom egysége. Néven kell nevezni a dolgokat, és ha nincs nevük, nevet kell adni nekik. A kritikával megnevezem, és elhelyezem azt, amiről írok, az idő és a tér keresztjére. Ha a dolgok a helyükben vannak, értelmük van, és egységben állnak a mindenséggel. Ami nincs a helyén, az szemét. Ehhez azonban az embernek magának kell a helyére kerülnie, hogy a rendben legyen.

Legtöbb írásomat sógorom, Széll Kálmán Jr. [Kálic] festményeivel illusztrálom.