Az előző, kvantumfizikáról szóló cikkeimben kifejtettem, hogy a létezés alapja a szuperpozíció. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy amíg a dolgok nem nyilvánulnak meg, addig egy várakozó állapotban vannak, és egy tudatos lény teremtő beavatkozása jeleníti meg őket, az ő tudata szerint.

Az utóbbi évek kényszerített fejlődési tendenciája a virtuális közegben megvalósítható globális diktatúra kialakítása, amely radikálisan megváltoztatja a világot, amiben élünk. Látszólag nincsenek alternatívák. A világjárvány leple alatt elindított, néhol már részben megvalósított intézkedések mind azt a célt szolgálják, hogy az emberiséget egy virtuális valóságba tereljék.

A következő eszmefuttatásban tekintsünk el mindenféle külső körülménytől és hatástól. Nem számít, hogy ezt a járványt természetesen létrejött vírus okozta-e, vagy mesterséges, és ha mesterséges, az sem számít, ki és mi célból állította elő. Az sem számít, hogy egyáltalán létezik-e a járvány, vagy sem, és azzal sem foglalkozunk most, hogy ki hazudik, vagy ki mond igazat. Ami tény, amit mindenki érez és tud, az az, hogy krízis van.

Egy meredek munkahelyi krízis ért, úgy éreztem, tehetetlen vagyok, és bármerre mozdulok, minden, ami van, összeomlik. Pánik tört rám, mint aki elérte a lehetőségei és a tehetsége határait, és nem tud tovább lépni. Este, ledőltem, az ágyra, és a következőket gondoltam.

„A történelem egyik legszomorúbb leckéje ez: Ha elég régóta átvernek bennünket, hajlamosak vagyunk visszautasítani a hamisítás minden bizonyítékát. Már nem érdekel minket az igazság kiderítése. Az átverés megfogott minket. Egyszerűen túl fájdalmas még magunknak is elismerni, hogy átvertek bennünket. Ha egyszer egy sarlatánnak hatalmat adsz önmagad felett, szinte soha nem kapod vissza." (Carl Sagan)

A huszadik és huszonegyedik század emberének Istene a technika. Ahogy egyre jobban fejlődik a technika, a megváltást a technikai fejlődéstől várja, így nem csoda, ha az egészségét és jólétét a szakemberek kezébe helyezi.

A gondolat, szó és tett egysége az emberi létezés alfája és ómegája. A felnőttévállás mutatója, mércéje az, hogy az ember mennyire valósította meg ezt az egységet. Ugyanazt mondom-e, amit gondolok, ugyanazt teszem-e, amit mondok. Ha ez az egység nincs meg, akkor nincs bázis, amire szellemileg építkezni lehet. Tudjuk, hogy a felnőtt emberi státusunk alapja az a felelősség, amely a tettekben mutatkozik meg. Minden más ebből következik.

A huszadik század teljes mértékben a szellem lerombolásáról szólt, és ez a huszonegyedik században is folytatódik. Lényegében a személyes felelősség lerombolása, a lelkiismeret elhallgattatása a cél, annak érdekében, hogy az ember az apparátusi létformába minél jobban be tudjon illeszkedni. Nem a szellemi felébredésért, hanem az alvás elmélyítéséért dolgozik minden divatos ezotéria, és a különböző szellemiség helyettesítőknek, szurrogátumoknak a feladata a megfelelő álom biztosítása. A felébredés sokkal nehezebbé vált. Az apparátus biztosította az embereknek azokat az eszközöket, elméleteket, amelyekkel kielégíthette a benne levő misztikumra való éhségét, a szellem fele való nyitás belső késztetését. A szellemtelenség, azaz a szellemi igények kiirtása a kényelem és a könnyítés jegyében folyik.

Van az a mondás, miszerint a rossz idők erős embereket teremtenek, az erős emberek jó időket hoznak, a jó idők gyenge embereket teremtenek, a gyenge emberek rossz időket hoznak. Nem tudom, kitől származik, de meditációs alapnak megfelel. Feltevődik ugyanis a kérdés, hogy ez tényleg így van-e, és ha igen, miért van így?

Nem csak média van alternatív, hanem tudomány is. Erre már a kilencvenes években rájöttem, amikor a táplálkozás tudománya terén keresgéltem, kutattam. Akkor figyeltem fel először arra, hogy a hivatalos narratíván kívül léteznek más tudományos tanulmányok, sok esetben igen komolyak, amelyek valamilyen okból nem kerülnek be a fősodrásba. Akkoriban nehezebb volt ezeket az alternatívákat megtalálni, de akkor sem volt lehetetlen, csupán azon múlott, hogy az embert érdekli-e az alternatív kutatás.

Az emberiség történelmében mindig megfigyelhető volt a másképp gondolkodókkal és másképp élőkkel szemben tanúsított általános ellenszenv. Az elfogadott normalitásból kilógó embereket senki nem szereti, ugyanakkor vannak kevesen akik rajonganak értük. Mindenképp furcsa figuráknak látta a többség az ilyen embereket, akik leghamarabb őrültek, “nem normálisak”, különcök. Ez a furcsa hozzáállás az ember túlélési ösztönére vezethető vissza.

A kórokozó elmélet Louis Pasteur, francia mikrobiológus és kémikus kutatásaiból ered. Alapelmélete az, hogy különböző baktériumok és vírusok, ha bejutnak az emberi szervezetbe, betegséget okoznak. Ez abból az egyszerű megfigyelésből származott, hogy bizonyos betegségeknél mindig megtalálhatunk bizonyos baktériumokat. Ezzel szemben riválisa, Antoine Béchamp azt vallotta, hogy a „környezet a minden, a baktérium semmi”, vagyis a belső környezet a kulcsa a betegségeknek és nem a baktériumok. Pierre Jacques Antoine Béchamp francia tudós volt, aki ma az alkalmazott szerves kémia terén elért áttörésekről és Louis Pasteurrel folytatott keserű versengésről ismert. A két elmélet közül Pasteur elmélete él ma is tovább, annak ellenére, hogy halálos ágyán nézeteit visszavonta, és nagy vetélytársának és riválisának, Béchamp-nak adott igazat.

Sokszor beszélünk az éberségről, viszont ennek a szónak a legtöbb ember fejében szinte semmilyen jelentése, és főleg jelentősége nincs. Leggyakrabban a józan paraszti ésszel hozzák analógiába, de az éberség nem az. A józan ész ugyanis nem írja felül a tudatalatti reflexeket, nem írja felül mindazt, amit magunkkal hoztunk, amire neveltek, amit a szüleinktől örököltünk, és amit az életünk folyamán megtanultunk.

A világ bonyolult. Nem azért bonyolult, mert feltétlenül így kellene lennie, hanem mert elbonyolítjuk. Ahogy fokozatosan elvesztettük az utat önmagunkhoz, a létezéshez, úgy kerestük egyre buzgóbban kívül a boldogulásunkat, összezavarodva és eltévedve. A káprázat világa, ahol minden, ami hamis, igaznak tűnik, és az igazság nem látható.