Pár napot a virágok tanulmányozásával töltök. Vidám sokszínűség tölti be a napjaimat. Kellemes az időjárás is ezekben a napokban, nincs túlzottan meleg, így egész nap a réten bolyonghatok. Olyan virágokat fedezhetek fel, melyeket még soha nem láttam, és csodálhatom rövid életük. Szépségük mulandóságukban rejlik, és minél rövidebb az idejük, annál tüzesebben virágoznak. Mintha egyszerre mindent oda akarnának adni a mindenségnek, színt, illatot, formát.

Azzal a nyugalommal alszom el, hogy most már értem a Napot és a Holdat, a kiáradást és a befogadást, reggel azonban furcsa hangokra ébredek. Mintha valaki énekelne a ház ajtaja előtt. Kiugrok az ágyból, és kilesek az ablakon, de nem látok senkit. Kint süt a nap, tücskök ciripelnek, az ég tiszta. Akár egy jó napnak is elébe nézhetnék, ha nem lenne ez a furcsa ének.

Másnap korán ébredek, hűvös van, az eget sötét felhők borítják. Eső illata terjeng, s csak néhány madár énekét hallani. Kiülök a ház elé, magamba szívom az illatokat. Próbálok emlékezni az álmomra, de csak képfoszlányokat látok, nem tudom megfogni. Furcsa érzés kerít hatalmába, úgy érzem, Napnak lenni nem elég. Kell még valami más is, talán Holdnak is lenni kell.

Az eszemet otthon kellett volna hagyni, mert akkor többet látnék, mint így. Az ész mindenbe bezavar. Mindig valaki akar lenni, okoskodik, spekulál. Miközben a természet lecsendesül, elhalkul a szél, a madarak is elülnek, az ész egyre izgágább. Mindenféle gondolat eszembe jut, nem tudom kizárni. Az ég alja még világos, de az erdő már sötét, halk nesz, zörej, minden kis élőlény teszi a dolgát. Tudom, nem vagyok méltó e csendhez, mert bennem zaj tombol, próbálok lecsendesedni, de a világ bennem nem engedi.

Istennel lehetetlenség együtt lenni napszemüvegben, olvastam valamikor, állítólag Bono mondta, de ha nem ő mondta, az sem változtat a kijelentés igazságán. Ugyanezt mondom én is a maszkról, és a dolog paradoxona, amiről azt hihetjük, hogy megvéd: elárul, és ennek egyetlen oka van: az életet nem lehet megnyerni, a sorsot nem lehet kivédeni, a létezést nem lehet átverni.

A szavak erőtlenek, a mondatok közhelyek, csak suttogás, amit senki sem hall.
Alszunk, s mint alvajárók tévelygünk a világunkban, a kakas már háromszor kukorékolt, de süket fülekre talált.
Egy megfordított világban. Ahol minden a feje tetején áll.
És ha nem állsz fejre, nem láthatod.

Már több mint egy év eltelt, amióta a pandémia első hírét meghallottuk. Úgy tűnt, hirtelen a semmiből jött, mint egy autóbaleset, és mindenkit váratlanul ért. Váratlanul érte a tudósokat, a politikusokat, a média munkatársait, legalábbis látszólag. Én személy szerint azonban sokat tanultam a jelenségből, sok olyan dolog bizonyítást nyert, amit eddig csak sejtettem. Több régebbi meglátásom igaznak bizonyult, és nem kellett csalódnom ezúttal sem.

Ha az emberiség célja megmászni a Csomolungmát, még a tengerszint fölött két méterre vagyunk. Úgy a hit kérdésében, mint önmagunk, életünk megértésében, morálban és felelősségben.

Olvasok, és előadásokat nézek, de vigyáznom kell, mert túl erős bennem az előítélet és a védekezési reflex. Ha a téma, vagy az előadó, esetleg a mondandója első hallásra nem tetszik, rendszerint azonnal lépek tovább, és más előadásait már nem nézem meg.

A ma embere örömest odaadja a gerincét egy fontosnak hitt pozícióért. Bár az is lehet, soha nem volt neki, így nem adott semmit.

Már 2026 augusztus végére járt, mikor Zátonyné megkapta a hírt, hogy magához veheti a szentoltást. Nemrég nyílt erre lehetőség, végre nem csak a tévében mondták be, hanem az újság is megírta. Nagyon rég készült erre a nagy napra, külön szép ruhát és virágos maszkokat is vásárolt. Még májusban, amikor először szóba került a lehetőség, megrohamozta a bevásárlóközpontot, hogy ünnephez méltó ruhákat és maszkokat vásároljon.

Az élet legnagyobb kérdései, amelyeket a legtöbb ember, legalább egyszer, feltesz magának: mi az értelme az életnek? Mi a feladatunk az életben? A legtöbben arra a következtetésre jutnak, hogy az élet célja a boldogság.

Abból, hogy a bal oldal hazudik, nem következik az, hogy a jobb oldal igazat mond.

Még nem használhatjuk a képességeinket, még nem tartunk ott – mondta Garjajev egy interjúban. Az emberiség morálisan még túl alacsony szinten van ahhoz, hogy meg legyen engedve neki az összes képesség és lehetőség felhasználása. “Amíg öldököljük egymást, amíg uralkodni akarunk, és amíg csak az élvezetek számítanak, és azokat hajszoljuk, addig nem vagyunk magasabb szinten morálisan, mint az állatok, sőt, alacsonyabban.” - mondta.

Bizonyára meg kell halni, hogy feltámadjunk. A létezés misztériuma ez, és ugyanakkor örök törvény: el kell engedni, hogy megkapd, el kell felejteni, hogy megtudd. Viszont nem azt kapod meg, amit elengedtél, hanem többet, nem azt tudod meg, amit elfelejtettél, hanem jobbat. Ezért aki feltámadt, több, mint aki meghalt.

2025 március végén Zátonyné szépen felöltözött, elegáns kosztümbe, hatalmas kalappal, és a legszebb maszkját tette fel. Ma van a maszkszentelés napja, és nem szeretett volna elkésni. Reggel azonban még főznie kellett a családnak, így már eléggé fáradtan indult a templom fele. Szép napsütés volt, tiszta ég, az utcai hangosbemondók monoton zenét szolgáltattak. Zátonyné megrázkódott, még hűvös van ebben az órában.

A hagyomány, és az igazi tudomány találkozását a kvantumfizikában láthattuk. A kvantumfizikai és az újabb genetikai tanulmányok lassan bizonyítják mindazt, ami a hagyományban fellelhető, és amit sok, nyílt és kíváncsi ember már megtapasztalt. Nem új keletű dolgok ezek, már a kilencvenes években írtak erről gondolkodók. Előző, kvantumfizikáról szóló írásaimban igyekeztem feltárni azokat az egyszerű és ésszerű következtetéseket, amelyeket le lehet vonni, és most lépjünk még egyet előre, és nézzük meg, hol tart ma az igazi tudomány, és ehhez képest hol tart az emberiség.

Ebben a cikkben kényelmet megzavaró gondolatok vannak. Olyan gondolatok, amelyek feltételeznek valamit, amit tovább lehet gondolni, elemezni. Aki továbbra is a hatalmon lévők jóhiszeműségében és ártatlanságában szeretne hinni, és ezután is szeretné feltételek nélkül elfogadni azt, amit a médiában lát, hall és olvas, ne olvassa el a cikket.

Az eddigiekben tisztáztuk, hogy az emberek által észlelt és megélt valóság egy szuperpozíció materializálódása, és ez a megjelenő valóság minden esetben a szemlélő tudatának függvénye. Az, hogy Schrödinger macskája élő vagy halott, minden egyes ember tudata dönti el. Ugyanúgy, ahogy a fény az szerint hullám vagy részecske természetű, hogy mit akarunk látni, azaz ki a szemlélő.