Már több, mint két éve, kiosztották a pirulákat. Választani lehetett kék és poros között. Mindenki azt a színű pirulát vette magához, amelyet akart. A választásban semmi kényszerítés nem volt.

A fejlődés örök, és az örök fejlődés jegyében, nekünk is folyamatosan fejlődnünk kell.

Nem vágyom a Csomolungmára, sem arra, hogy lássam a piramisokat. Nem kívánkozom a Bahamákra, és a Csendes Óceánt sem akarom látni. Nincs igényem a szörfözésre, Dubaj gazdagságára, afrikai szaharai sétára. New Yorkra sem vagyok kíváncsi, és kötél-ugrani sem akarok.

Valaki az, akinek van valamije.

Számos modern szellemi technika célja nem más, mint az ember anyagi vágyainak és élvezeti igényeinek kielégítése. Az agykontroll, a vonzás törvénye, a nagy “titok” mind igyekeznek kihasználni az ember rejtett vágyait, és megtanítják azt fekete-mágiázni, hogy a vágyait kielégíthesse most azonnal.

Az utóbbi két év történéseinek köszönhetően sokkal jobban meg lehet érteni a világnézet kialakulását és annak aspektusait, mint korábban. A közösségi oldalakon megjelenő írásokat és hozzászólásokat olvasva, a világnézet-féltéssel többször találkoztam, és most elmesélem, miből áll ez az általam elnevezett jelenség.

Kedves ismerősök, ismeretlenek, barátok és ellenségek: itt az idő, hogy önmagunkba nézzünk, és döntsünk. Döntsünk végre arról, hogy kit és mit szolgálunk tetteinkkel, felszólalásunkkal, gondolatainkkal, élet-képzeletünkkel és életünkkel. Mert mindenki az, akinek a szolgálatában áll.

Egy sorozatot szeretnék indítani arról, hogy miben fog állni – szerintem – a jövőnk, milyen gazdasági, társadalmi krízisek következhetnek, és főleg arról, hogy mit tehetünk a gyakorlatban ezek hatásainak minimalizálásáért, és emberségünk megőrzése érdekében. Nem is kell arról írnom, már többször megtettem máshol, hogy jelen világunk átalakulóban van, és nem térhetünk már vissza a “régi szép” időkhöz. Menet közben ennek szellemi okait is igyekezni fogok leírni, egyelőre vágjunk bele mindennek a közepébe.

A modern ember képtelen megkülönböztetni saját magát a felvállalt szerepétől. Az ember, mint szellemi lény, a háttérbe szorul, és előtérbe kerül a funkció: igazgató, orvos, pap, üzletember, maffiózó.

Azt mondják, néha befele kell fordulni, és a tekintetet a belső történésekre kell összpontosítani. Ez még inkább aktuális most, amikor a külső világban járványok, háborúk, és mindenféle katasztrófa-fenyegetések híre ömlik ránk. Mert semmi sem történik valójában a világban – ami nem történne meg bennünk, a lélekben, a szellemben.

Divatos kérdés a klímaváltozás. Egyre gyakrabban hallhatunk róla, és egyre jobban érezhetjük. Nem az a kérdés, hogy valós-e a klímaváltozás, hanem hogy miért történik. Egyes tudósok szerint a Föld természetes ciklusával összefüggő folyamat, amihez az embernek igen kevés köze van, vagy egyáltalán nincs, mások szerint meg a klímaváltozásért teljes mértékben az emberiség felelős. Nem igaz az, hogy az ember nem járul hozzá a klímaváltozáshoz, igenis nagymértékben hozzájárul, de nem úgy, ahogy a klímaváltozás megállításának kerekasztal-lovagjai azt beállítják.

A gonosznál van rosszabb: a link, a sunyi, a svihák, de ha van ennél is elvetemültebb, akkor az a tényellenőr. Bár lehetne morális szempontokból, meg egyenesség, emberi méltóság, vagy akár szellemi alapállás szerint rangsorolni a szakmákat, a tényellenőr szakmája kívül esik a rangsoron. Vannak immorális szakmák, amelyek alapja az ember saját emberségének eladása, de ritka az a nagy fokú immoralitás, amellyel a tényellenőrző bír.

A részecske, amíg szuperpozícióban van, addig nem csak abban a dimenzióban nincs benne, amit mi észle­lünk, hanem az időben sincs. Mondhatni időn és téren kívül áll. Az időtlenség az oka annak, hogy a kvantumok távolságtól függetlenül egymással "kommunikálni" tudnak.

Ahhoz, hogy a világ történéseit értelmezni tudjuk, első lépés az kell legyen, hogy a szellemi alapokat tisztázzuk. Tudni kell ugyanis, hogy az emberi tudat úgy működik, mint egy szűrő, az információkat, amelyeket az érzékszerveivel felfog, a saját bázisán keresztül szűri meg, értelmezi, és adja tovább. Ha az alapok hibásak, akkor a megszűrt információ is hibás. Ha alaptételnek tekintjük, hogy az ember feladata az életben a tapasztalatszerzés útján kapott információk szűrése és továbbadása, vagyis a befogadott nemesítése, felemelése, akkor igen fontossá válik a szellemi alap minősége.

Hegymászós kirándulásom vége fele járok, már a tó csillogó vizét látom. A nap sugarai megtörnek a tó tükrén, és fénnyel festenek a fák lombjaira. Megkönnyebbülten és vidáman haladok a bokrok között, nézem a kék eget, amikor egy szembecsapódó ágat a tenyeremmel védek ki, és egy erős tüske megszúrja a középső ujjamat.

Tisztában vagyunk vele, hogy a történelmet folyamatosan hamisítják. Én már abban is kételkedem, ha egy történelemkönyvet a kezembe veszek, hogy az írta-e, akit a borítón feltüntettek. Csak az én földi ittlétem alatt többször írták át a történelemkönyvek részeit, emlékezzünk csak a nyolcvanas évek aranykorára, amit később kommunista diktatúrára javítottak. Aki azt hiszi, hogy ez egy egyedi eset volt, az hatalmasat téved: itt és most, a szemünk előtt, élőben hamisítják ismét a történelmet.

Nehéz napnak nézek elébe. Nem másért, de elterveztem, hogy a szemközti hegyet megmászom. A kiszemelt hegy nincs messze, viszont elég magas és elég meredek. Oldalát sziklás hasadékok és szakadékok alkotják, a csúcsa is egy sziklában emelkedik ki a fák közül. Kora reggel indulok, mert számításaim szerint szükséges a megmászásához az egész nap. Út közben meg azon fogok elmélkedni, hogy hol vannak a határaim, és mi a sorsom.

A világ legbiztosabb dolga, hogy önmagunktól halál után sem szabadulunk. Ha nem így lenne, akkor az életben semmit sem kellene tenni. Nem éreznénk késztetést arra, hogy jobbá váljunk, nem lenne lelkiismeret-furdalás, nem ismernénk a morált, de még a szeretetet sem.

Az előző, kvantumfizikáról szóló cikkeimben kifejtettem, hogy a létezés alapja a szuperpozíció. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy amíg a dolgok nem nyilvánulnak meg, addig egy várakozó állapotban vannak, és egy tudatos lény teremtő beavatkozása jeleníti meg őket, az ő tudata szerint.

Az utóbbi évek kényszerített fejlődési tendenciája a virtuális közegben megvalósítható globális diktatúra kialakítása, amely radikálisan megváltoztatja a világot, amiben élünk. Látszólag nincsenek alternatívák. A világjárvány leple alatt elindított, néhol már részben megvalósított intézkedések mind azt a célt szolgálják, hogy az emberiséget egy virtuális valóságba tereljék.

A következő eszmefuttatásban tekintsünk el mindenféle külső körülménytől és hatástól. Nem számít, hogy ezt a járványt természetesen létrejött vírus okozta-e, vagy mesterséges, és ha mesterséges, az sem számít, ki és mi célból állította elő. Az sem számít, hogy egyáltalán létezik-e a járvány, vagy sem, és azzal sem foglalkozunk most, hogy ki hazudik, vagy ki mond igazat. Ami tény, amit mindenki érez és tud, az az, hogy krízis van.

Egy meredek munkahelyi krízis ért, úgy éreztem, tehetetlen vagyok, és bármerre mozdulok, minden, ami van, összeomlik. Pánik tört rám, mint aki elérte a lehetőségei és a tehetsége határait, és nem tud tovább lépni. Este, ledőltem, az ágyra, és a következőket gondoltam.

A huszadik és huszonegyedik század emberének Istene a technika. Ahogy egyre jobban fejlődik a technika, a megváltást a technikai fejlődéstől várja, így nem csoda, ha az egészségét és jólétét a szakemberek kezébe helyezi.