Kép forrása: https://ezokurzus.hu/kepzeseink/a-kvantumfizika-alapjai.htm

A szuperpozícióval kapcsolatban több dolog is tisztázásra került: Elsősorban az, hogy az élet megjelenéséhez tudatos beavatkozás szükséges (azaz szükség van egy megfigyelőre, aki a megfigyelés által a szuperpozícióban levő kvantum részecskéket meglátja, és ezáltal létrehívja). Ez egyértelműsíti azt, hogy a világegyetem, az élet nem egy véletlenek sorozata által kialakult valami, hanem mögötte tudatos energia van. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy ez a jelenség a teremtés mellett teszi le a voksot, az evolúciós elméletekkel szemben. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a kettő nem egymással szemben áll, hanem egymásba olvad, hisz az evolúciót egy tudatosság vezérli. Nem kérdés tehát, hogy volt-e teremtés, de ennél fontosabb az, hogy van-e jelenleg? Mert másodsorban tisztázásra kerül az ember teremtő képessége.

A hagyományokból kiindulva azt kell mondanunk, hogy a teremtés nem egyszeri történet volt, hanem egy folyamat, most is ugyanúgy zajlik, és zajlani fog a jövőben is. A kvantumfizika alapjaira támaszkodva azt mondhatjuk, hogy amíg van tudatos megfigyelő, addig van teremtés. Egy tudatos megfigyelő teremtette az embert, de az ember, mint tudatos megfigyelő, további világokat és valóságokat teremt. A vallás nagy szélhámossága, hogy a teremtés tényét az ember kezéből kiveszi, és egy külső hatalomra ruházza, ezzel megfosztva az embert a teremtéséért vállalt felelősségtől. Az emberi megértés két fronton is támadva van, egyrészt a vallások által, amelyek tagadják az emberi teremtő képességet, másrészt a tudomány által, aki tagadja az egész teremtést. A tudomány, a véletlen fogalmával tömte be a tudásának hiányosságait, de a véletlen gyakorlatilag sehol nem lelhető fel a világegyetemben, hisz minden esemény okait fel lehet kutatni. Ha a kozmoszban (ami görögül rendet jelent) a véletlen megengedett volna, egyszer csak a Földünk letérne a pályáról, s elkószálna a világegyetemben.

A kvantumfizikával foglalkozó cikkekben tisztáztuk tehát, hogy az ember által észlelt valóság tulajdonképpen a nagy igazság azon parányi része, amit ő, a tudatával, lehívott magának. A világnézetek harcával foglalkozó cikkemben ezt bővebben kifejtettem. Mindenki egy valóság-buborékban él, és annak az igazsághoz csak épp annyi köze van, hogy abból származtatott. A szuperpozíció ugyanis egy semleges pozíció, ahol nem dőlt el, hogy az jó, rossz, a fényt vagy a sötétet szolgálja. Csak VAN. Ez a meg-nem-nyilvánult. Az abszolútum.

Amikor a tudatos elme ehhez a meg-nem-nyilvánulthoz hozzányúl, azáltal, hogy rá figyel, a létezést azonnal a saját életébe rántja. És ezzel a mozzanattal eldönti, hogy a szuperpozíció mivé lesz: jóvá, rosszá, azaz a fényt vagy a sötétséget fogja szolgálni.

Az emberi teremtőerőről szóló tanok nagy hiányossága, hogy a teremtés mozzanatában nem számolnak a tudatalattival. Így születhetett meg az a téveszme, miszerint az ember bármit megteremthet magának, bármit elérhet, kényelmet, pénzt, élvezetet, társat, egészséget. Azonban a lényeg ebből a megközelítésből hiányzik, hisz ha nem volna tudatalattink, csak tudatos énünk, akkor már eleve ezekre a tanokra szükség sem lenne, hisz mindenki születésétől kezdve azt hívná le magának, amit szeretne.

A tudatalatti az emberi létezés azon területe, ahová évmilliók tapasztalata és hibája halmozódott fel, élet előtti, születés előtti, vagy gyerekkori benyomások, traumák. Miből származnak ezek a benyomások? Mindenekelőtt az ismeret hiányosságából. A tudatalatti negatívumok tulajdonképpen hiányinformációk, vakfoltok, téveszmék, amelyek rossz szokásokká, hiedelmekké materializálódtak. A modern kor hasonlatával élve, a tudatalatti a sötét web, amely az internet világának igen nagy részét képezi.

A probléma az, hogy ennek a tudatalattinak ugyanakkora, sőt erősebb teremtő hatása van, mint a tudatos énünknek. Ez annak tudható be, hogy a teremtéshez nem csupán vizualizáció szükséges, hanem érzelmi tűz, és ez az érzelem minél erősebb, annál erősebb a teremtés ereje. A tudatalatti pontosan ilyen elfojtott, fel-nem-dolgozott érzelmekkel van tele, amelyek felülírják a tudatos én teremtési vágyát. A hagyomány karmának nevezi mindazt, amit a tudattalan énünk teremt, mert ez tulajdonképpen korábbi negatív tettek, tapasztalatok és érzelmek egyenes következménye. Ha egyszerűsíteni szeretnék, azt kell mondanom, hogy a tudatos teremtést megelőzi a karma teremtése. Az ember valóságát tehát a karmája teremti elsősorban, és azon igen keveset javít egy kis pozitív gondolkodás.

Gondolkodó ember felteszi a kérdést, hogy akkor mi az, ami javít a karma teremtésén? Mivel írható felül?

A pozitív gondolkodás nem elég. Annak sem komolysága, sem elegendő érzelmi tüze nincs. Viszont, mivel tudjuk, hogy a karma tulajdonképpen a bennünk levő hiányinformációkból származik, annak következménye, elkezdhetünk önmagunkon dolgozni – éspedig a tudatalatti megismerésével és átvilágításával. A bennünk levő sötét erőket csak a nappali tudatunk fényével szüntethetjük meg. Mindaddig, amíg egy információ bennünk rejtve van, addig saját kis életét éli, amikor tudatossá válik, akkor a mi fejlődésünket fogja szolgálni. Emberi tulajdonság, hogy a negatív tapasztalatokat a túlélés érdekében igyekszik egy sötét helyre elraktározni, de emberi képesség az, hogy ezt a rejtett raktárt fel lehet fedni, és az oda eldugott negatívumot onnan ki lehet hozni.

A karma feloldása, azaz a tudatalatti tartalmak átvizsgálása nem csak lehetőség, de kötelesség is. Az életünk célja és értelme ezeket az évmilliók sötét gondolatait felfedni és átvilágítani. A valóságunk úgy változik, ahogy egyre több dolgot sikerül a felszínre cibálnunk. Ez nem pozitív gondolkodás kérdése, ez éberség kérdése.

Az éberség jelenlétet jelent, és a jelenlét tudatosságot. Az éber ember egy adott nehéz, kényelmetlen vagy fájdalmas szituációt nem azonnal a tudatalatti mélyére löki, hanem már akkor igyekszik azt értelmezni és feldolgozni. Egyrészt, mert tudja, hogy ez a negatív tapasztalatot is egy másik belső tartalom teremtette, másrészt, mert tudja, hogy ez a feladata. Mondhatjuk, hogy minél nagyobb az ember ébersége, annál kisebb a tudatalattijának a hatalma, és annál közelebb áll a valósága az igazsághoz. Természetesen az út hosszú, és az éberség nem egy egyszeriben megszerezhető látás, hanem egy fejlődő hozzáállás. Az út tele van éberségvesztéssel, karma gyarapítással, és bár igyekezetünk van, attól még folyton beleszaladunk negatív élményekbe, vagy szembesülünk a tudatalattink egy egy teremtményével. Valószínűleg, ha tökéletesek volnánk, meg sem születnénk. A tökéletesség ugyanis a szuperpozíció, a meg-nem-nyilvánult.

A materialista ember nem tudja, hogy a valóság, amit nap mint nap megtapasztal, az gyakorlatilag ő maga. Ezért az emberiség, amely lesüllyedt a materializmus nívójára, együttes erővel teremti a karmát, és egyre a saját circulus vitiosusába kerül, karmát karmára halmozva. A valóság megtéveszti, azt hiszi, hogy az eseményeknek külső oka van, így önmaga leleplezése helyett a valóságával harcol. Ez a valóság azonban egy tükör, és a tükör mögül kilátni csak éberséggel lehet.

A hagyomány néhol az éberséget harmadik szemnek is nevezi, jelezve azt, hogy ez egyfajta látás, átlátás a valóság tükrein, de a látás: tudás. A szuperpozíció tudása. Ezért van az, hogy bár az emberiség globális nyomorban és saját tudatuk börtönében szenved, attól függetlenül egy-egy ember igazán jól van, és boldog.

A szuperpozíció lehívása, azaz a teremtés: döntés. A döntés a látás egyenes következménye. Eldöntöm, hogy LEGYEN, de azt is, mi legyen. És a döntést mindig az határozza meg, hogy a fényt vagy a sötétséget szolgálom. A VAN-ból a LEGYEN mozzanatán keresztül az igazságból valóság lesz. Ez azonban nem olyan egyszerű, hisz mint írtam, a tudatalatti tartalom folyamatosan összeontja a szuperpozíciót. Másrészt az, hogy a fényt vagy a sötétséget szolgáljuk, az sem vallási vagy társadalmi kérdés. Minden olyan belső félelem, hatalmi ambíció, lustaság, kényelem, ami a karmát gyarapítja, tulajdonképpen a sötétséget szolgálja. Bár az ember tudatosan dönthet a fény mellett, attól van benne sötétség.

A teremtő erőt meglovagoló népszerű irodalmak másik tévedése, hogy a tudatos teremtés érdekében egy sötét erőt hívnak segítségül: az erőszakot. Miért? Mert minden olyan “szeretném ha…” erőszak, ami nem a bennünk levő tartalmak átvilágítását, és ezáltal nem a szellemi felemelkedésünket szolgálja. A materialista, “földi” vágyak kielégítése érdekében történő tudatos teremtés a leggyakrabban a saját feladatunkkal, életünk értelmével megy szembe. Nem arra áramlik, amerre a lét folyója megkívánná. Ezért erőszak.

Az ilyesfajta irodalom, amely ráadásul a teremtés törvényét a vonzás törvényével önkényesen összemossa, segíthet egy látszólagosan boldogabb élet megélésében, de nem segít az éberségben, így a karmát csak megnöveli.

Ezért mondhatjuk, hogy egy ilyen tudatos teremtéssel és pozitív gondolkodással megszerzett boldogságot majd egyszer szenvedéssel fogunk ledolgozni. Ahogy a népnyelv mondja, ki fogjuk ezt még böjtölni.

Feladatunk, hogy napról napra növeljük az éberségünket, napról napra többet ismerjünk meg magunkból, ezáltal kijavítva a bennünk felgyűlt hibákat, eloszlatva a bennünk szunnyadó téveszméket, feloldva a bennünk lakozó félelmeket. Nem számít, ha néha elbukunk, a lényeg, hogy a valóságunk, amit megteremtünk, egyre közelítsen az igazsághoz. Egyszerűen kifejezve: életünk célja a valóságunk és az igazság közelítése. Azáltal, hogy a valóságunk az igazsághoz közeledik, megtelik fénnyel és tudatossággal, szellemi erővel, értelemmel és szeretettel.

Bár a fény szolgálata, az éberség fokozása hosszú út, de egyetlen döntéssel kezdődik. A döntés pedig az, hogy a fény vagy a sötétség szolgálatába állok. Ez az egyetlen, de legfontosabb döntés, amely majd az egész életünket vezeti.

Sokan nem döntöttek még. Sokan vacillálnak, mert nem látják tisztán, hogy mi a fény és mi a sötét. Sokan érdektelenek, belenyugodtak a valóságukba, akármilyen is az. Sokan döntöttek a sötétség mellett. Vannak sokan, akik azt hiszik, a fény mellett döntöttek, de valójában a sötétséget szolgálják. Azonban vannak sokan, akik a fény mellé álltak, így a világok sorsa nem reménytelen.