Kilépés

Istenünk, a technika

A huszadik és huszonegyedik század emberének Istene a technika. Ahogy egyre jobban fejlődik a technika, a megváltást a technikai fejlődéstől várja, így nem csoda, ha az egészségét és jólétét a szakemberek kezébe helyezi.

Festmény / rajz: Kálic

Egy normális világban a technikai kíváncsiság a serdülőkorra jellemző. Az ember felnőtté válásának első jegye, amikor önmagáért felelősséget tud vállalni. A technikai fejlődés sikeresen vette el az emberektől ezt a felelősséget, és helyezte a technika kezébe. A technikai civilizációba vetett hit első jelei az ufók irányába tanúsított nagy érdeklődés volt, az ember abban reménykedett, hogy minden problémáját egy fejlett idegen civilizáció fogja megoldani. Türelmetlenül és vágyakozva fürkészte az eget, mikor jön a technikai megváltó, amely egyszerre mindenkit boldoggá és egészségessé tesz. Az ufók iránti nagy fokú érdeklődés ma is ebből a vágyból fakad. Mivel a felnőtté válás elmaradt, és az ember beleragadt a serdülőkorba, a felelősséget nem vállalja fel, a megoldást kívülről várja. Ez a furcsa felelősség – kihelyezés az egész emberiségre jellemző, mindig van egy külső hibás a problémákért, akár politikus, akár kórokozó, és mindig a megoldást is kívülről várja, akár politikustól, akár gyógyszertől. Így lett a pénz túlságosan is fontos, hisz a pénzért technikai eszközöket lehet vásárolni, ami nem csak meggyógyít és kényelmet ad, hanem konkrétan ő a megváltó. Pénzért cserébe megváltás: ez a megváltás azonban csak illúzió, játék, szórakozás, káprázat.

A technika és mesterséges intelligencia betörése igen jól követhető az orvostudományban. Valamikor az orvos a betegét jól ismerte, ismerte problémáit, szomorúságát és örömét, és sztetoszkóppal hallgatta szívverését, légzését. Azonban a személyes kontaktus egyre inkább elveszett, az orvosok szakosodtak, és az emberi szó és érintés a gépek hideg érintésére devalválódott. Az orvos egyre kisebb területtel foglalkozik, most már nem hogy az egész embert, de még egy szervet sem lát át. Szemeit és fülét gépek helyettesítik, és nyakában a sztetoszkóp mára már csak státusszimbólum, egy jelzés csupán, hogy orvos vagyok, nekem kell adni a hálapénzt.

Olyan világot élünk, amikor az orvos a telefonon keresi ki a tünetek alapján a kezelést. Meg vagyok győződve, hogy ha hirtelen az orvosok és a kisegítő személyzet helyet cserélne, semmi sem történne, és senki nem venné észre. Így került az egészségünk az orvosi odaadás helyett a technika kezébe, és eljön az a világ, amikor robotok és mesterséges intelligencia fog diagnosztizálni, és gyógyszerelni. Mára medicinához érteni annyi, mint tudni kezelni a gépeket, amelyek diagnosztizálnak és gyógyítanak. A technika fogaskereke, a pénz, fontosabb lett, mint a gyógyítás, és a medicina egy olyan gépezetté változott, amely nem az egészségünket adja vissza, hanem a gyógyszeripar hűséges klienseivé tesz.

A technikával önmagában semmi baj nem lenne, ha az az emberi fejlődésünket szolgálná, mára azonban mi szolgáljuk a technológiát, odaadva sorsunkat a gépeknek. Az emberek nagy része azért dolgozik reggeltől estig, hogy technikai eszközöket vásárolhasson: nagyobb tévét, ami jobban elvarázsolja, jobb telefont, okos autót, okos házat, okos órát, okos porszívót. Körülvesz minket minden okos dolog, de nem realizáljuk, hogy olyan mértékben butulunk, amilyen mértékben okosodnak eszközeink. Mint ahogy a ma orvosa sem képes diagnózist felállítani már, okos eszközök és gépek nélkül, úgy mi sem tudjuk a sorsunkat, egészségünket a kezünkbe tartani.

A probléma gyökere azonban mélyebb, és nem csak a technikai civilizáció hibája. A tizenkilencedik századig a vallás volt uralmon, és ő volt az, aki a felelősséget az embertől elvette, és a probléma forrását illetve a megoldást kívülre helyezte. Az ember porszem, tanították, külső erőknek van kiszolgáltatva, az Ördögnek köszönheti szenvedését és az Istentől várhatja a megoldást. Ezért csupán annyit kell tennie, hogy a papság hűséges szolgálója legyen, és ne kérdőjelezze meg az általuk felállított dogmákat. Aztán ez a külső ok és megoldás átkerült a tudomány, azon belül a technika kezébe, Ördög helyett szennyeződés, szén-dioxid, baktériumok, vírusok jöttek, Isten helyett RNS, génkezelés, gyógyszer, pszichológus, szaktekintély, és a szakemberek hada áll készenlétben a boldogságért. Az ember elkényelmesedett, elpuhult, ráhagyta magát a technikára, és a tudomány főpapjaira. Istenhez imádkozni elavult, az okos óra majd hívja orvosát vagy gyógyszerészét. Ugyanazok maradtunk: nem nézünk önmagunkba, hanem mindig kifele: ki okozta a bajt, ki gyógyítja a bajt. Tulajdonképpen mindegy: Isten vagy gyógyszer.

Nem jöttek az ufók a megváltó technikával, sebaj, csináltunk mi megváltó technikát. A legszomorúbb viszont az, hogy az emberiség elvesztette józan gondolkodási képességét, azaz elvesztette éberségét. Kényelmes helyzet ez: a szakemberek és a politikum megmondják, mit kell tudni, mit kell hinni, a világnézet adott, és tudományos. Egy egész életet le lehet így élni, belénk táplált világnézettel, ahol a saját ötletek csak téveszmék, a lelkiismeret-furdalás csak egy pszichológiai rendellenesség. A mindenségből kiléptünk, s miközben azt hittük, a világlátásunkat tágítottuk, beleszorultunk egy technikai mátrixba. Nem látunk sem befele, sem felfele, és aki lát, azt bolondnak nevezzük. Annyira elszoktunk a gondolkodástól, hogy képtelenek vagyunk átlátni az apparátus játszmáit. Kezünkbe adják a megoldásokat, a feleleteteket, megmondják, mi legyen a véleményünk dolgokról, hogyan lássuk a világot, mit tegyünk, ha nem sikerül a házasságunk, ha betegek vagyunk. Mindenre van megoldás.

És bár a technikai civilizáció sok mindenre megoldást nyújt, egy dolgot biztos nem ad, sőt elveszi: és ez az idill. Idillikus a természet, a tiszta tó vize, a csillagos ég, mindazok a helyek, élőlények és tárgyak, amelyek arra emlékeztetnek, hogy kozmikus lények vagyunk. Az okos tévé, a telefon, a robot, a komputer tomográfia nem idillikus.

Végül is a technikai civilizáció kényelmet és tüneti kezelést ad, de cserébe isteni mivoltunkat kell odaadjuk. Kozmikus lényből technikai – biológiai lénnyé kell degradálódnunk. Amikor nem a szellem és a lélek, hanem a DNS van a központban.

Vajon meddig hiheti az ember, hogy a technika megváltja? Mikor ébred rá, hogy mit adott oda ezért a megváltás - illúzióért cserébe?

Gondolatok