A létezés okát nem lehet elmondani két szóban. Viszont ha valamiről túl sok szót kell mondani, akkor az valószínűleg nem igaz. Vagy legalábbis nem úgy igaz. Mert a létezés egyszerre sokszínű és egyszerű. És minél egyszerűbb, annál mélyebb. Ha valamit túlságosan magyarázni kell, akkor az nagy eséllyel még sorskikerülő logika. Végül is minden szó ugyanarról az egyetlen dologról szól.
A táplálkozás ma sok embert foglalkoztat, különböző okokból tartanak az emberek rövid, vagy hosszú távú diétákat, tömörülnek csoportokba, hoznak létre irányzatokat, vitatkoznak és háborúznak, hivatkoznak tudományra vagy vallásra, fehérjére vagy genetikára - ami csak azt jelenti, hogy a kérdéssel foglalkozni kell. Bár sok szó esett a témáról, legyen itt egy utolsó párbeszéd róla, nem tudományos, nem gasztronómiai, hanem inkább szellemi szempontból.
Csak néhány szó a tudománytalanról. Meg az áltudományról. Ha valami tudománytalan, az azt jelenti, hogy nincs tudományosan bizonyítva, vagy nem bizonyítható. Persze attól még lehet igaz. Az áltudomány - mint megnevezés - egyáltalán nem helyes. Vannak módszerek, és utak, amelyeknek semmi köze a tudományhoz, sőt, soha nem is akarták, hogy bármiféle közük legyen. Ezeket áltudománynak nevezni, a tudomány részéről, nagyképűség. Mintha csak a tudomány lenne birtokában a lényegi tudásnak. Pedig nem.
Működik és használható a pozitív gondolkodás? Jó, vagy rossz? Jó, amikor pozitívan állok hozzá a problémáim megoldásához, amikor igent mondok a fejlődésre. De ha a vágyaimat szeretném elérni vele, akkor jobb, ha azelőtt kétszer is meggondolom. Mire vágyok? Miért kell az minél hamarabb nekem? És ha meglesz, mit kezdek vele? Beszélgetés a pozitív gondolkodás hasznáról és veszélyeiről.
Arról, hogy kell - e, és használ - e a mindenre jó csodapirula. És arról, hogy kinek mi a csodapirulája, s melyiké jobb, s egyáltalán, kinek van igaza. Továbbá arról, hogy milyen mértékben működik az elfogadás és a szólásszabadság, és arról, hogy ki az igazi tudós.
A tudás nem igazán írható le egy cikkben. A látás sehogy sem írható le. Mert a látás: éberség. Ami leírható: a tudást szomjazó él elemző gondolkodás. A gondolat, mely az éberséget újraéleszti. Nem a megoldások és praktikák, nem a biztos módszerek, nem az apparátus, a technika. A praktikákból, a módszerekből elég. Nem az elbújás, nem a rejtőzködés. Csak akkor látok, ha látható vagyok. Ha önmagam odaadom, akkor kapom meg. Az élet így van megszerkesztve.
A kérdéseket fel kell tenni. A kérdésekre a választ meg kell találni. Azért élünk, hogy kérdezzünk, és a választ életünkkel kiássuk. Minden, ami történik a nap alatt, a válaszokért van. Ezért nem tehetjük meg, hogy nem kérdezünk.
A szeretetről beszélni ma már divat. Aki nem beszél róla, az nem jön számításba. Beszélni róla divat, gyakorolni nehéz. Ahhoz lépni kell, nem lehet fotelből szeretni.
"Birodalmamat az én ellenségeim építik, ellenem, ezért lesz az jól megépítve." - Hamvas Béla.
A csillagok sokat elárulnak. Ha tiszta az ég, és hátrafekve bámulod az eget, úgy érzed, minden választ megkapsz, amit szeretnél. Megnyugtató tudni, hogy ott megvannak a válaszok, majd ráeszmélni, hogy a csillagok bennünk vannak. Ki ne szeretné önmagában meglátni a csillagokat? És megkérdezni tőlük, mi dolga a világban? Ilyesmikre gondolok, ha a csillagokra nézek.
A fák alatt, az enyhe szélben, a levelek illata délutánra még erősebb. Azt hiszem, a naplemente ugyanolyan szép, mint a napkelte. Tudod, hogy közeledik az éjszaka, de azt is tudod, hogy az éjszaka gyönyörű: az a sok csillag, ha felnézel rájuk, érzed, hogy otthon vagy. Senkit sem hagynak, azt hiszem, hidegen a csillagok. Talán azért nem, mert léteznek bennünk is, nem csak az égen, végigkísérik sorsunkat a bölcsőtől a sírig, és annál is tovább.
Szépen süt a nap, a nagy tölgyfa árnyékában ülök, és nézem a hangyák miként jönnek mennek. Arra gondolok, igenis, ez a természet igen jól ki van találva. Mindennek megvan a helye, a színe és az illata, és minden egy helyet foglal el bennem - mintha csak én álmodnám a világot.