Az észlelt, megélt, tapasztalt világ az igazinak csak igen hiányos változata. Az ember emlékeiben őrzi az eredetit, és mindent hozzá hasonlít. Ezért szenvedélyes, ezért őrült, ezért kedvetlen. Mindaddig így van ez, ameddig mélyen a káprázatban van, és a világot igazinak hiszi. Amikor felébred, egyszerre tudatossá válik, hogy a világ benne van, mindig is benne volt, és ami kívül van, az csak káprázat, maya, semmi több. Valójában nem a világ káprázat, hanem az a hibás, sérült tudat, amely a világot külső megjelenésnek látja, és azt hiszi, hogy ő a világban van. Kivetítés. Amíg a világ kívül van, vagyis ő a világban van, addig ennek az illúziónak fogja. Ezért a külső ellenség, a külső ártalom, a váratlan betegség, az agresszió, a bosszúvágy, a tehetetlenség, a káromkodás, depresszió, kedvetlenség, pszichózis, pánik. A világ kívül van, és kiszolgáltatottja vagyok. Egy gonosz világ fogja vagyok. A külső ártalomra külső segítség: gyógyszer, gipsz, biztosítás. A külső világ káprázatában egy gondolat lehet indokolt: az anyagi biztonság. Megkapaszkodni a fizikai létben, ha már fogva tart, fogjam én is, szorítani zsibbadásig. Egész napon át tartó munka, adó, illeték, számlák, felszólítás, csekkek, befizetés, kifizetés. Amilyen mértékben illúzió a kivetített világ, olyan mértékben illúzió az anyagi biztonság. Kapaszkodni egy gondolatba, egy eszmébe, egy világnézetbe, azt igaznak hinni, arra építeni. A maya nem más, mint a világot külső világnak látni, azt hinni, hogy a világ tőlem független, én azt nem befolyásolhatom, vagy ha igen, egész csekély mértékben. Ami kint van, kint is marad. Külső ok, külső segítség, külső Ördög, külső Isten. Ami kint van, az csak a benti mása. Ami kint van, az apparátus. A világnézet által felépített szerkezet, amelynek egyetlen hivatása, hogy engem igazoljon. Ezért annyi világ, ahány gondolat. A külső világ igazolás arra, hogy jól látom. De valójában nem én látom, hanem a bennem levő feszültségek álmodják. A félelem, a bosszúvágy, a hataloméhség, az irigység, a kevélység, a lustaság, az önzés, a harag, a neheztelés. A világ annyira reális, amennyire a bennem levő programok realizálják. Kusza, zavaros, kiszámíthatatlan. A világok a bűnökből születtek. A világot nem lehet megismerni. Amit én látok, azt te nem láthatod, esetleg hasonlót. Miért? Mert ahány ember, annyi kivetített világ. Ellenben az éber tudja, hogy nem ő van a világban, hanem a világ van benne. A világot nem kívül, hanem önmagában értelmezi, ezért tudja, hogy semmi nem jön kívülről, minden belülről jön. Ezért az éberek világa egy és ugyanaz. A tiszta, zavarodottságtól mentes kép. Az éber tudja, ki az, aki a világot megteremti. És tudja, hogy ez a valaki nem rajta kívül van. A káprázatban az ember az én-t testével, érzelmeivel és gondolataival azonosítja, és azt hiszi, az én független a többi én-től, azaz az én és a te két külön álló létező. Az éber tudja, hogy az én nem a test, az én nem a gondolat, nem az érzelem, nem a reakció, nem a világnézet. Ezért az éber én-je minden ember énje, innentől kezdve az én és a te ugyanaz. Az egyetlen, legnagyobb káprázat: azt hinni, hogy az álmom nélkülem létezik. Tőlem független, saját akarattal és sorssal. Nem más ez, mint a világot szabad akarattal felruházni, aztán evolúciós elméletet gyártani, véletleneket kitalálni, hivatalt csinálni. Valójában szabad akarata csak az embernek lehet. Ha ezt megérted, előled minden sötétség kitér.