Valójában a fogalom régi, és a Mátrix című film során került be a köztudatba. Gyakorlatilag arról szól a fogalom, hogy az egész világ, amit tapasztalunk, amiben élünk, csupán egy virtuális világ, és a valósághoz semmi köze nincs. Most megkísérlem a mátrixot metafizikai szintre alkalmazni, abban a reményben, hogy az erről szóló információk érthetőbbek lesznek.

Azt a tényt, hogy a tapasztalt világ káprázat, igen sokan leírták. Arról már kevesebben beszélnek, hogy miként keletkezik ez a káprázat, hogyan kerülünk bele, és kiléphetünk-e, illetve a káprázat milyensége sem igazán világos. 

Az anyagi világ káprázata akár tudományos szemszögből is érthető, legyen ez az első szint. Ha egy elektronmikroszkóppal vizsgálnánk egy tárgyat, akármilyen szilárd is az, azt tapasztalnánk, hogy hasonlatos a kozmoszhoz: a benne keringő, mozgó atomok, elektronok között - a méretükhöz viszonyítva - nagyon nagy távolság van. Ha kisebbé válhatnánk, mint egy atom, és erősebbé, mint az atomok közötti erőkölcsönhatás, akkor szabadon mozoghatnánk bármilyen szilárd anyagban, átrepülhetnénk a falakon. Tény azonban, hogy az anyag atomjait nem vagyunk képesek külön érzékelni, ezek halmazát összefüggő tárgyként tapasztaljuk, mégpedig az által, hogy a tárgyat alkotó elemek visszaverik a fényt (ezért látjuk), csak bizonyos fénytartományt vernek vissza (ezért látjuk színesnek), az elemek közötti erő nem engedi, hogy áthatoljunk közöttük (ezért tapinthatjuk). Ha mindezt figyelembe vesszük, és hozzátesszük az atomfizika és kvantumfizika legújabb tanulmányait, eljutunk oda, hogy be kell lássuk: minden dolog, amit tapasztalunk, egy energia mező, és a tapasztalt dolgok csak a mi tudatunkban öltenek formát, színeket, keménységet vagy lágyságot. 

A második szinten azt vizsgáljuk meg, hogy a világ megtapasztalása összefüggésben áll-e a tudatunkkal, ezen keresztül azzal, amit gondolunk a  világról, vagy amit érzünk. Itt tulajdonképpen két tudati réteget különíthetünk el: a kollektív emléket, és az egyéni látást. A kollektív emlék biztosítja számunkra azt, hogy például egy asztalt mindenki asztalnak lásson, vagyis ugyanazt a tárgyat azonosítja a szó vagy a kép alapján, de azt is biztosítja számunkra, hogy az életfeltételekben, társadalmi dolgokban, időjárásban vagy csillagászatban megegyezésre jussunk. 

Az egyéni tudat azonban módosít ezeken a berögződéseken, hisz az egyéni tudat hangol rá az energiák megfelelő tartományára, és emiatt - bár rengeteg közös dolgot tapasztalunk - vannak egyéni tapasztalatok is. A közös, kollektív látást is vitatni lehet, hisz attól, hogy két ember ugyanazt a színt nevezi sárgának, még nem biztos, hogy ugyanazt a színt látja, hisz mindkettő egy adott színre megtanulta, hogy az sárga. Ha mondjuk létezik olyan ember, aki a teljes színskála negatívját érzékeli, akkor neki a kék a sárga, és erre a tényre soha senki rá nem fog jönni. Miért? Mert a sárga színt ő helyesen fogja beazonosítani, s bár ő kéknek látja azt a színt, de azt sárgának tanulta meg megnevezni. 

A kollektív látás és az egyéni látás, amely konvenciókra alapul, illúzió. Ezt az illúzió szövevényt, amelyben minden ember látása részt vesz, nevezhetjük mátrixnak. 

A mátrix alapvető tulajdonsága a világ külső érzékelése, amely azt a benyomást kelti, hogy a világ kívül van, és épp ezért, minden történés oka kívül található. A mátrixban, vagyis a tudat illúziójában az ember csak a kívülről visszaverődött reakciót, okozatot látja, a kiindulási pontot nem, ezért képtelen felfedezni az általa generált energiahullám útját. 

Harmadik szintként arról kell beszélnünk, hogy az ember miképp kerül a mátrixba. Az a létezési forma, mely a fizikai dimenzióba kerül, egyszerre kerül a mátrixba. Miért? Mert a fizikai és egyéb dimenziók nem ugyanabban a téridőben léteznek. Az emberi elme hajlamos a dimenziókat párhuzamosan elképzelni, miszerint a szellemi dimenzió valahol fent van, vagy lent, mintha az a föld alatt, vagy a felhők felett lenne. Innen erednek az olyan halál utáni képek, hogy az ember kiszáll a testéből, felfele száll, lenézve látja a saját testét. 

Igazából azért beszélünk más dimenzióról, mert a szellemi dimenziók és a fizikai dimenzió között nincs sem párhuzam, se merőlegesség. Szellemi szempontból a fizikai dimenzió csak egy kép, fizikai szempontból a szellemi dimenzió szintén csak egy kép. Születés előtt, a megszületendő entitás nem valahová megy, amikor a fizikai dimenzióba kerül, hanem tudatállapotot módosít, hogy mást tapasztaljon. Az összes dimenzió tehát egyszerre, és ugyanott jelen van - bár az egyszerre és az ugyanott igencsak földhöz ragadt kifejezés, hisz az idő és a tér megint csak egy percepció.

A tudat megváltozása során kerül bele az elme a mátrixba. Nem fizikailag változtat helyet tehát, hanem a tudata módosul. Ugyanez történik az álmok során is, az álmok sem máshol vannak, hanem egy módosult tudat látja azokat.

A világmindenség összes létezéséből a tudat egy szeletet tapasztal, legyen az asztrál világ, fizikai világ, álom vagy vélt valóság. A misztikusok tisztában vannak vele, hogy a tudat módosításával együtt jár a tapasztalat módosulása, hisz a mindenből (abszolútum) azt látjuk, amik vagyunk. Azaz, amit a tudatunk látni akar.

Ha a mátrixot virtuális világnak fognánk fel, amely során mi valahol vagyunk és valamit álmodunk, szinte helyes lenne, azzal a különbséggel, hogy a virtuális világ nem egy mások által kreált valóság, hanem a mi tudatunk álma, amely a sok tudat közös megegyezésén alapul. 

Az éberség (vidja) az a tudatállapot, amelyben a tudat ráébred az illúzióra, és ezért az illúzió fölé tud helyezkedni. Azaz a mátrixból ki tud lépni. Pontosabban az apparátus-tudatot tudja megszüntetni. Az apparátus az a tudatállapot, amelyben a világ egy gép, és ettől működik. 

Az éberek meg tudnak egyezni abban, hogy a mátrix csupán tudatállapot, nem több. A szellem úgy tanul, hogy magának tapasztalási lehetőséget kreál, és abba tudatát belehelyezi. Mondhatni álmodik egy világot, és abba belépik. A leszűkült tudata már nem képes átlátni az összes síkot és lehetőséget, ezért a mátrixszal azonosul, ő lesz a biológia, a fizika, a kémia, és mindezek egyvelege, a psziché, az agy, a hormonok. A halál nem más, mint a tudat módosulása, amikor lejár az idő, és a szellem kilépik az álmából, illetve egy másik álmot kezd álmodni. Az illúzió, amit már nem lát, szertefoszlik (a test eloszlik).

A mátrix tehát - a filmmel és a közhiedelemmel ellentétben - nem külső ellenségek által kreált világ. Nem a gonosz világurak, nem az intelligens földönkívüliek, nem a gyíklények gyártják. A mátrix a tudatunk állapota, az a börtön, amibe a látásunk szorít bele. Ebből a tényből, miszerint a mátrix csak tudatállapot, egyenesen következik, hogy a mátrixból való kilépés a tudat megváltoztatásával lehetséges. 

Ebből meg az olyan dolgok következnek, hogy senki nem tud senkit a mátrixból felébreszteni, senki nem tud sehova menni, ahol nincs mátrix, és senki nem érheti el a mátrixtól való megszabadulást azzal, hogy a mátrixban tevékenykedik. Attól, hogy az álomban az entitás minden lehetőséget megálmodik, még az álomban marad. Rá kell ébrednünk tehát arra az egyszerű tényre, hogy külső eszközök - amelyek a fizikai dimenzió mátrixában léteznek - nem tudnak kiszabadítani a mátrixból, és épp ezért: illúzió minden olyan elképzelés, miszerint az anyagi függetlenség, önellátás, elköltözés függetlenné tesznek a mátrixtól. 

Mert:

A mátrix bennünk van: a mi tudatunk hozza létre, a mi tudatunk tervezi és hajtja végbe, és bárhova megyünk, a tudatot magunkkal visszük. Egyetlen út van: a tudat megváltoztatása.

A mátrix kifejezés vagy fogalom nem állhat párhuzamban a dimenziókkal. A mátrix (mint teremtett álom, amit valóságnak neveznek) átölelhet több dimenziót, vagy beszűkülhet egyetlen egyre, attól függően, hogy a mátrixgyáros tudat mit képes átfogni. 

Az éberség azt jelenti, hogy a létező tudatába kerül a mátrixnak (valójában annak, hogy a világ nem egy külső gépezet), így ezek után a világ nem lesz rá közvetlen hatással, ahogy az ember álmai sincsenek hatással az emberre, de ettől függetlenül, hogy a leckét megtanulja, és a karmát feloldja, a mátrix játékosa marad. Úgy lesz benne a mátrixban, hogy mindvégig tudatában lesz az illúzió tényének, de ettől függetlenül teljes felelősséggel vállalja benne a játékot. Ezt azért is, mert az éber nem csak azt tudja, hogy a mátrixot ő teremtette, hanem azt is tudja, hogy miért. És ennek a miérteknek az apropóján marad és végzi a dolgát. (Hol marad? a megfelelő tudatállapotban - azaz tudatos marad.)

Az éberség egyszerre két ráeszméléssel jár:

Egyrészt arra eszmél rá az éber, hogy az egész létezés benne van, és ami a kívül álmodott világban történik, az ő maga. Ezzel együtt rengeteg hamis felelősségtől megszabadul, és attól a  kényszertől, hogy neki lennie kell valakinek a mátrixban. 

Másrészt rengeteg felelősséget felvállal, mert megérti, hogy miért hozta létre, és ennek mi az értelme és célja.

A megvilágosodásnak nevezett állapot csupán az az éberség, amiről beszélek. csupán a mátrix látása. Csupán a mátrix értése. Ettől nem lesz senki ügyesebb és ravaszabb a káprázatban, sem gazdagabb, sem híresebb, mert aki éber, annak az is egyértelmű, hogy a mátrixban szerzett gazdagság, hatalom, hírnév éppolyan káprázat, mint maga az egész mátrix.

A megvilágosodott attól megvilágosodott, hogy nem fordít energiát arra, hogy a káprázatot növelje. Ezért lesz ő senki a mátrixban, de minden azon felett.