Cookie consent script
"Aki önmagát feladja, sohasem szabadul meg attól, aki mindezt látja. (HB)"

János-Széll István

Gondolatok, esszék, kritikák, elbeszélések

Kvantumfizika és Isten szuperpozíciója

Olvasási idő: körülbelül 11 perc

A kvantummechanika a tudománynak egy olyan ága, melyben találkozni látszik a tudományos felfedezés és a hagyomány dimenziója. Az, amit a hagyomány, és több, a hagyomány témájában jártas, és azt boncolgató szerző állít, a kvantummechanika által bizonyítást nyer. Így például az egyik, Schrödinger macskája néven elterjedt kvantumfizikai kísérletnek számos - a hagyományban is fellelhető - mondanivalója van a világunk működését illetően. Az, amit ma a kvantumfizika megmutat, sokkal fontosabb, mint egyszerű kísérlet. A kvantumfizika a tudománynak az a területe, amely ténylegesen a világ és a létezés megismerésére tett kísérlet.

Kvantumfizika és Isten szuperpozíciója

(Kép forrása: https://www.ectstar.eu)

Schrödinger kísérlete szerint, a mikrovilágban megfigyelhető jelenségek igen csak ellentmondanak a ma ismert, vagy általánossá vált fizikai törvényekkel. A kísérlet azt mutatja ki, hogy a részecskék egyidejűleg több helyen lehetnek, és a pontos helyzetük csak akkor dől el, ha megfigyeli azokat valaki. A két rés kísérlet sokak számára ismerős, és lényegében arról szól, hogy kis részecskéket (kvantumokat) lövünk át két keskeny résen. A kvantumok véletlenszerűen jutnak át a réseken, vagy pattannak vissza, a réseken átjutott részecskék viszont interferálnak, hullám természetűvé vállnak. Ha azonban megfigyeljük az egyik vagy másik rést, hogy meglássuk a réseken áthaladó részecskéket, akkor a hullámtermészet eltűnik. Hasonló gondolati kísérlet a Schrödinger macskája. Schrödinger gondolatkísérlete a következőképpen hangzott: egy dobozba, amibe kívülről nem lehet belátni, betesz egy képzeletbeli macskát. A macska mellé, a dobozba helyez egy szerkezetet, amit a macska nem tud befolyásolni, és amelyben egy radioaktív anyag van. Ez az anyag, egy óra alatt vagy elbomlik, vagy nem. A radioaktív bomlást érzékeli egy Geiger-Müller számláló, ami működésbe hoz egy kalapácsot, az összetör egy fiolát, amiben hidrogén-cianid van, és a macska elpusztul. Ha egy órára a dobozt magára hagyjuk, akkor a radioaktív anyag vagy lebomlik, vagy nem. Az, hogy a macska végül elpusztult-e vagy sem, akkor derül ki, ha valaki belenéz a dobozba. A dobozba zárt macska egyszerre van az élő és halott pozíciójában, vagyis mindkét állapot valószínű, lehetséges.

A kvantumfizikában ezt az állapotot szuperpozíciónak nevezik. A szuperpozícióban a részecske kevert állapotban van, és csak akkor vesz fel valamilyen tulajdonságot, ha azt megnézik. A mérés (megfigyelés) hatására a szuperpozíció összeomlik, és a részecske egyik lehetséges állapotába kerül. A Schrödinger macskája is szuperpozícióban van (egyszerre az élő és halott állapotának lehetőségében) mindaddig, amíg meg nem nézzük, és a szemlélődés hatására a macska fel nem veszi valamelyik állapotát. Ezért, a tudományban végrehajtott összes mérés tulajdonképpen megbont egy ilyen szuperpozíciót, és a mért jelenséget egy adott lehetséges állapotba helyezi. A szuperpozíció egy olyan állapot, ami nem mérhető. A mérés során a szemlélő (a személy) a jelenséget, vagy részecskét, egy bizonyos megjelenési formába kényszeríti, és a lehetőségből realitást kreál. A mérés eredményének ismerete kényszerűen valamelyik állapotba taszítja az anyagot, ami Schrödingernél döglött vagy élő macskát eredményez, de sosem egyszerre a kettőt. A kettős állapot, ahol a macska egyszerre élő és halott, mindaddig fennáll, mint lehetőség, amíg a mérés realitást nem csinál.

A mérés, vagyis a megtekintés, szemlélés tehát gyakorlatilag létrehoz egy valóságot, és a létrehozott valóság mindig a szemlélő függvénye. A létezés egy szuperpozíció, amely a tudati ráhatás következtében felveszi a valóság formáját.

A kvantumfizika magyarázatot ad arra, hogy bizonyos, a hagyományban fellelhető jelenségek, illetve Isten, ha így tetszik, miért nem bizonyítható a tudomány klasszikus módszerével, a méréssel. Isten a létezés szuperpozíciója, amely mindenféle mérés (tudati beavatkozás) hatására valósággá (teremtett világgá) válik, és a szemlélődő már csak a teremtett világot érzékelheti.

A létezés (nevezzük igazságnak) egy szuperpozíció, az észlelt világ (nevezzük valóságnak) a létezés kiesése ebből a szuperpozícióból, épp a mérés (nézés, szemlélés), vagyis a tudat hatása miatt.

Isten, amikor még abszolútum, meg-nem-nyilvánult, akkor szuperpozícióban van. A teremtés nem más, mint a szemlélő létrehozása, és a szemlélő által megontott szuperpozíció. A teremtésben az abszolútum a valóságba zuhan.

Arra lehet következtetni egyértelműen, hogy a környező világot a tudat (a szellem) alakítja ki, formálja. Mintha a világ is csak egy lehetőség lenne, amelyet a tudat, az imagináció feltölt. Vagyis a világ önmagában nem egy kész dolog, hanem egy várakozás: azt várja, hogy a személy megformálja azt.

Számos írónál fellelhető az a gondolati kísérlet, hogy vajon az otthonunk létezik-e akkor, amikor nem vagyunk otthon, nem látjuk. Erre azonban soha nem kaphatunk választ, hisz ha megjelenik a tudatunkban, illetve bárki más tudatában, akkor az otthonunk valósággá válik.

A hagyomány szerint az élet hasonló, mint az álom: az álom során ugyanis, az asztrál-világnak nevezett helyen, a gondolataink egyből formát öntenek. A fizikai dimenzió, bár sokkal lassabban reagál a gondolatainkra, de ugyanúgy alkalmazkodik hozzájuk. A tény, hogy a szellem formálja a világot, amiben élünk, sokkal fontosabb dolog, mint gondolnánk. Egyrészt - ahogy a Mágia törvénye is kimondja - mindig a gondolat az elsődleges (e teremtő szó, az Ige). Másrészt a világ, amit tapasztalunk, teljesen személyre van szabva, ugyanis a személy (szemlélődő, a kvantumfizika szerint) alakítja ki. Nincs tőlünk független külső hatás. Nincs tőlünk független ok. Azt, hogy milyen világot teremtünk folyamatosan magunk köré, egyrészt a tudatos gondolkodásunk, másrészt - és nagyobb részben - a tudatalatti tartalmunk függvénye.

A képlet roppant egyszerű: nincs világ személy (Isten és ember) nélkül, és a világot mi teremtjük (Istenazonosság)
Az, hogy mennyire idegen, vagy ismerős a környező világunk - ez csakis attól függ, hogy mennyire ismerjük a tudatalattinkat. Az éberség alapja a tudatalatti feltárása (exorció), mert minél több tudatalatti tartalom van átvilágítva, annál kevesebb meglepetést teremtünk magunknak az
életünkben.

Mivel minden megfigyeléshez kell egy megfigyelő, azaz egy személy, Wigner Jenő fizikus szerint kell lennie valamilyen tudatosságnak az Univerzumban. A világ a személyben van, onnan vetül ki: ahogy a hagyomány mondja, Isten bennünk van. Nem csak bennünk van, hanem azonosak vagyunk vele.

Schrödinger kísérlete megmagyarázza azt, hogy miért van annyi valóság, ahány szemlélő. Hisz az igazság szuperpozíciójából mindenki a saját színezete szerint csinál valóságot. Azt, hogy ez a szuperpozíció milyen valósággá omlik össze, csakis a szemlélő tudata határozza meg. A hagyomány szerint a dolgok nem kívül kezdődnek, hanem belül, és nem lentről, hanem fentről. Ezért nincs, és nem létezhet tudományosan igazolt abszolút igazság.

Schrödinger alapján tudjuk, hogy az abszolút igazság szuperpozíció, amely bármilyen mérés, tudati beavatkozás hatására összeomlik, és valósággá válik. A valóság azonban nem az abszolút igazság, hanem annak összeomlása. A valóság ugyanakkor a szemlélő által befolyásolt megjelenés. Ahogy a fény kísérletek esetében: soha nem tudjuk egyszerre a fény részecske és hullámtermészetét megmérni, ha akarjuk, hullám, ha akarjuk, részecske. Mindig azt a felét mutatja, amit látni szeretnénk.

A valóság az igazságnak az az állapota, amit látni szeretnénk. Ez azonban összetett dolog, hisz amit látni szeretnénk, annak nagy részét a tudatalatti tartalom dönti el. Következtethető, hogy a valóság a tudatunk és tudatalattink kivetülése, materializálódása.

A tudomány - Schrödingernek köszönhetően - megmutatta, hogy az igazság, Isten tudományosan soha nem lesz mérhető, de épp a mérhető valóság a bizonyítéka annak, hogy van a mérhetőn felül és mögött. Ahogy a fekete lyuk sem mérhető és látható, csak a körülötte levő mérhető és látható elemek utalnak rá. Az eseményhorizonton túl ugyanis semmi sem észlelhető.

A létezés az a szuperpozíció tehát, amelyet mi képezünk valósággá: életté vagy halállá, egészséggé vagy betegséggé, mindenki a saját tudata szerint.

Könyvjelző
z