Kilépés
Belső utazás

Gondolatok, 2022. 07. 16.

Azt mondják, néha befele kell fordulni, és a tekintetet a belső történésekre kell összpontosítani. Ez még inkább aktuális most, amikor a külső világban járványok, háborúk, és mindenféle katasztrófa-fenyegetések híre ömlik ránk. Mert semmi sem történik valójában a világban – ami nem történne meg bennünk, a lélekben, a szellemben.

Kép forrása: https://napidoktor.hu

A külső történéseket az ember csak befele nézve értheti meg. Azok az erők, energiák, amelyek a külső történéseket, krízist alakítják, bennünk is ott vannak, és végső soron, rajtunk keresztül nyilvánulnak meg az észlelt valóságunkban. Képzeljük el, csak a megértés érdekében, hogy mindenki egy saját maga által forgatott filmet néz, annak rendezője, ugyanakkor szereplője és elszenvedője. A saját filmjeinken kívül nincs semmi, csak a végtelen űr, tele mindenféle energiával, és ezen energiák áramlása, harca késztet arra, hogy hasonló filmeket rendezzünk mindnyájan. Ostobaság lenne a magunk rendezte film történéseit kikérni magunknak, azért szomorkodni vagy lázadni, hisz rendezhettük volna a filmet másképp is.

A rendező az oka a filmnek, amely az okozata a rendezőnek. Ahhoz, hogy megértsük saját filmünket, egy belső utazásra kell elindulnunk, amelyen keresztül feltárhatjuk azokat az erőket, amelyek a saját filmünk megrendezését alakították.

Az emberek nagy része saját filmjük áldozata, a saját maguk által teremtett világ fogja. És ahány ember, annyi film. Hogy mennyire így van ez, csak gondoljunk az elszigetelt őslakosokra, akik a civilizációnk összeomlását észre sem fogják venni – ők egészen más filmeket rendeznek maguknak.

Induljunk el hát ezen a belső úton, hogy megértsük, miért rendezünk katasztrófa-filmeket.

Kintről befele haladva, lépésről lépésre fejtjük meg a világot: minden egyes kinti történetnek megkeressük a megfelelőjét a lelkünkben. Segíthet a napló írása, az olvasás, a meditáció, elmélyülés, de mindenképp a csend.

Sajnos a belső utazást, önmegismerést csak akkor vesszük általában komolyan, ha megbetegedünk, vagy valami negatív sorsesemény történik. Pedig hogyan is ismerhetnénk meg a világot, és a világ történéseit máshogy, mint önmagunkon keresztül? Hisz mi vagyunk a rendezők. Legyen szó akár olyan dolgokról is, amelyek látszólag tőlünk függetlenek. Még az időjárás, vagy egy meteorit becsapódása is a filmünk része.

Keressük meg magunkban a külső események szellemi mintázatát. Hol van bennem a háború, a gazdasági összeomlás, az éhezés, a természet pusztulása, a viharok, az árvizek, a tűz? Rá fogunk jönni, hogy a külső történések lételvéhez igen csak közel vagyunk: mi vagyunk a mag, amelyből a létezés kicsírázik, majd a világot létrehozó, esetenként felégető növénnyé terebélyesedik. Minden bennünk kezdődik. A látszólagos külső okok is.

Bár, az éberségnek feltétele, ismerni, és tisztában lenni a külső okokkal, azok megértése csak felszínes marad, ameddig a bennünk levő erőket meg nem ismerjük, azaz, amíg a külső történéseket magunkban fel nem ismerjük. Itt három szintet különböztetnék meg:

1. Kábulat, mély alvás, maya: az ember a külső történéseket sem érti, a dolgok egyszerűen megtörténnek, rendszerint csak ezen történések áldozata. Mindig a külső okok a hibásak. Ennek egyik ismertető jele az igazsággal szembeni nagy fokú közöny. Ahogy mondják, ahogy a média mondja, ahogy a tévé ismerteti, úgy jó, nem kell több. Ez ugyanakkor a felelősség teljes elhárítása is, hisz a külső okok okozataira csakis külső gyógyítók és szakemberek alkalmasak. Egyáltalán nincs tudatában, hogy a filmjének ő a rendezője.

2. Fél-éber fázis: ezen a szinten az ember már keresi a történések valódi okait. Próbál a történetek mögé látni, megsejti, hogy néha ő is az oka dolgoknak. Úgy érzi, néhány jelenetet rendezésében ő is besegített. Rendszerint szkeptikus a hivatalos narratívával szemben, de mivel ő még az okok nagy részét szintén kívül keresi, ezért gyakran összeesküvés elméletekbe fut bele.

3. Az éberség (viddja): ezen a szinten az ember megérti, hogy mindenért, ami vele történik, amit megtapasztal, ő a felelős. Tisztán és világosan látja, hogy saját filmjét ő rendezni. De azt is tudja, hogy a film rendezése nem teljesen tudatos, sőt, nagyobb részét a tudattalanja rendezi. De mivel éber, a tudattalanját is felfedi és megismeri, hogy a rendező elveket megértse, és alakítson rajtuk.

A belső utazás legjobb gyakorlata: az Ő Én Vagyok. Az Én vagyok.

Krízis? Hazugság? Erőszak? Háború? Én vagyok. Rosszakaró ember? Hitvány, link, lusta? Én vagyok. Hazugság? Én hazudok.

A belső utazás értelme, hogy megértsük: a világ nem egy tőlünk független dolog, aminek mi csak szereplői, elszenvedői vagyunk. Az ember egyszer elkezdi kicsiben, például megkeresi önmagában azokat az okokat, amiért mondjuk bosszantó dolgokkal találkozik, elviselhetetlen emberekkel van baja, nincs pénze, vagy beteg. Ha ezeket már úgy-ahogy megtalálja magában, elkezdheti a nagyobb, tőle először függetlennek hitt dolgokat is magában megkeresni: Miért ilyen a politika? Miért van háború? Miért korlátozzák a szabadságunkat?

Kedves olvasó! Egy belső utazásra hívlak: legyél te is részese annak a nagyszerű felfedezésnek, ugyanakkor leleplezésnek, amelyben együtt levethetjük álarcainkat, kiléphetünk szerepeinkből, és megismerjük önmagunk, meg egymást, mint rendezők. E meghívás azonban azoknak szól, akik – Hamvas után, szabadon – nem tartják tőlük függetlennek még a a szabadesést sem..

Én és Ő egyek vagyunk.

Szólj hozzá!
Hozzászólhatsz regisztráció nélkül, nem kell személyes adatokat megadnod!
A weboldal üzemeltetője fenntartja a jogot, hogy a nem megfelelő hozzászólásokat törölje.
0 hozzászólás