Adatvédelmi infók
"Aki önmagát feladja, sohasem szabadul meg attól, aki mindezt látja. (HB)"

János-Széll István

Gondolatok, esszék, kritikák, elbeszélések

A pénz igazi fedezete

Olvasási idő: körülbelül 14 perc

Tudjuk az alkímiából, hogy az arany spirituális, megvilágosodott öntudatot jelképez. Persze sokan azt hitték és hiszik, hogy az alkimisták kézzel fogható aranyat akartak előállítani, és ezen kísérleteztek, de tulajdonképpen, mint tudjuk, az összes alkímiai művelet mentális -spirituális szinten zajlik, és a cél, az arany is az arany – öntudatot, az arany – létet jelképezi. [Régi fórumbeszélgetések alapján, javított kiadás.]

A pénz igazi fedezete

Festmény / rajz: Kálic

Valószínűleg ezért lett a fizikai arany körül akkora körforgalom, éppen azon félreértés miatt, hogy az aranynak mint fémnek önmagában nagy az értéke, holott a spirituális öntudat arany – értékéről van szó. Így kerülhetett a pénz mögé is mint fedezet.

A pénzt nem elég fizikai szempontokból vizsgálni, ahogy a mögötte álló (vagy már nem létező) arany fedezetet sem.
A pénz hígulásának és elértéktelenedésének a folyamata mögött valójában az ember spirituális hígulása van, azaz az arany öntudat elvesztésének folyamata. Minél inkább elvesztette az emberiség a spiritualitását, annál értéktelenebb lett a pénze, függetlenül a mögötte álló fizikai aranytól, hisz az már régen nem létezik.
Hamvas azt mondja: a dolgok. Az ember, elvesztve a kultuszát, dolgokkal kezdte körülvenni magát, sok, valójában értéktelen csecsebecsével, amelyekért azonban pénzt, vagyis arany – öntudatot adott oda. Minél többen, és minél több értéktelen dolgokat gyűjtöttek, a pénz annál hígabb lett.
Ma valójában már nem is dolgokat veszünk, hanem neveket és reklámokat és helyzeteket, párkapcsolatot és szexualitást, pozíciót, állást, vagyis lelki – csecsebecséket, amelyekről azt hisszük, hogy boldogságunk kulcsai.
A pénzprobléma gyökerét éppen azért az arany – öntudat hiányában, vagy meghibásodásában látom.

A pénznek azért van viszonylagos értéke, mert az értéke tulajdonképpen attól függ, mit veszünk rá. Ha egy jó Hamvas könyvet veszek öt euróért, akkor az öt euró többet ér, mint a tizenöt euró, amelyre márkás farmert vettek. Vagyis nem a pénz mögött valamikor ott álldogáló arany fedezet, hanem a pénzre vásárolt érték az, ami a pénz értékét tulajdonképpen megszabja. Lehet sok száz milliónk, ha az önmagában áll, vagy haszontalan dolgokra van költve.
Nem érdekes tehát most már az, hogy van – e a pénznek anyagi fedezete (arany) vagy nincs. Az a fontos, hogy annak, akinek a kezében van a pénz, van – e arany öntudata, vagyis: kezében a pénz értéket, vagy hígulást és hígítást képvisel. A pénz, úgy hiszem, a helyes kompenzációtól függ. Ezért megkülönböztetnék 3 kategóriát ilyen szinten:

1. Halmozó – harácsoló kategória (egyik véglet) – lényege, hogy olyan dolgokat gyűjt fel maga körül, amire szellemi fejlődésében semmi szüksége nincs, csak fölöslegeket, szemetet – erről volt szó az előbbi hozzászólásokban is.
2. A bőség jegyében álló kategória – mivel a természet alaptulajdonsága a bőség, és a kompenzáció törvénye is a bőség jegyében áll, ezért a "helyes" anyagi helyzet bőséges – és nem szükséges! – mert ahol igazi szükség van, ott jön a bőség. Sok tanulmányomban írtam arról, hogy ezt a szükséget az igényesség – szellemi meg fizikai – szabja meg, s mindenkinek annyi a pénze, amennyi szükséges – kivéve persze a két végletet.
3. A szegény kategória (másik véglet) – a nélkülöző.
Mivel tudjuk metafizikából, hogy a dolgok egyik véglete sem jobb vagy rosszabb a másiknál, csupán végletek, így nem szabad azt állítani, hogy a gazdagok (értem a harácsoló kategóriát) rosszabbak vagy bűnösebbek, mint a szegények. Amit az előző hozzászólásomban írtam, az nem mechanizmus, hanem teljes, vagy átfogó látásmód. Nem szabad magunknak megengedjük, hogy abban az esetben, ha szegényebbek vagyunk, a gazdagokat rosszabbnak tartsuk vagy fordítva.
Saját tapasztalatomból tudom, hogy a 2. ház illetve a vele szemben levő 8. ház probléma hogyan befolyásolja az ember pénzről és gazdagokról illetve szegényekről alkotott képét. Merem állítani, hogy Hamvas azon kijelentése, miszerint a létminimum fölötti anyagit csak korrupcióval lehet megszerezni, tévedés. Hamvas nélkülözött, s háborús idők is voltak, így gondolata megérthető, de nem igaz. A létminimum nem bőség. Ezért nem is természetes.

Amikor az embernek nincs családja, vagy esetleg szüleivel él, könnyen esik az idealizmus csapdájába, s a pénzt, mint olyan, fölöslegesnek vagy kevésbé fontosnak tartja. A rezonancia törvénye alapján innen kifolyólag könnyen kaphat magának olyan párt, aki az anyagiakra túlságosan sokat fektet, mintegy kiegészítve az ő nemtörődömségét.
A fenti gondolatmenetet tovább folytatva, nem mondhatjuk azt, hogy valamelyik véglet felelősséggel tartozna a másiknak, mint szülő a gyermeknek, hisz a szülő és a gyermek nem az ember két véglete. Teljesen más dolog. Egyik pólus sem a másiknak tartozik felelősséggel, hanem az egyetemes törvénynek, amit megbontott azáltal, hogy harácsol vagy nélkülözik.
A szegény embert is ugyanaz a vétek terheli, mint a gazdagot.
Az, hogy mit jelent a bőség pénzben kifejezve, az természetesen egyénre szabott, mindenkinek a szellemi fejlődésétől függ. Az asztrológiában azonban kiolvasható, hogy az embernek van – e egyáltalán kompenzációs problémája, és ha van, azt meg kell oldani, s a megoldás mutatója pedig az anyagi bőség. Amikor az anyagi bőséget megszereztük, a két véglet, a gazdagok és szegények véglete, szemünkben kiegyenlítődik.
A rossz kód tehát nem csak a halmozók kezében van, hanem ugyanúgy a szegények kezében is. Ha addig nem is, de mikor egy férfinak családja és 2 – 3 gyermeke lesz, az anyagi eszméin radikálisat változtat, mert rájön, hogy a halmozók kezében levő rossz kód semmit, de a saját kezében levő rossz kód rengeteg problémát csinál. Aki fejlődni akar, az megkeresi a problémáinak gyökerét és maga körül bőséget teremt, aki nem, az élete végéig a gazdagok és halmozók bűnét fogja osztani, miközben havonta kölcsönkér, vagy feleségével vitatkozik.

Most nem elemzem, hogy a társadalmi játékok, amelyek végül is mindig a pénzt és az egyéni meggazdagodást érintik, mennyire korruptak. Ehhez a korrupcióhoz és társadalmi játékhoz kell azonban az un. társadalom is, társadalom nélkül nem lehet társadalmi korrupciót végrehajtani. A társadalom nagyobbik alkotórésze mindig azokból a személyekből áll, akik hajlandók önmagukat a társadalmi korrupciónak, kizsákmányolásnak alávetni, vagyis, hajlandóak lemondani saját isteni mivoltjukról és felelősségükről. Minden korban azokat az embereket lehetett rabszolgává tenni, akik az alapállásról lemondtak. A folyamatot Hamvas szemléletesen leírja a Direkt morál és rossz lelkiismeret esszéjében. De nem is ez most a téma lényege, hanem az, hogy a karma és a rezonancia törvénye, na meg a mágia törvénye működik a gazdagok, azaz halmozók, és a szegények körében is. Tudjuk, hogy a terméket nem elég legyártani, valakivel meg is kell azt etetni. Ha nem eszi meg senki, akkor az üzlet csődbe megy. Úgy régen, mint most is, bejáratott utak vannak arra, hogy a metafizikai felelősségtől mentes embert megkapjuk, és azt rávegyük arra, hogy termékünket megvásárolva minket gazdagabbá tegyen. Szóba jött a bank, de ennél ugye mi sem korruptabb, mint a biztosító – de egyáltalán miért létezhet biztosító? Mert az embereknek nincs hite és felelőssége, s ezért életük meg bőségük bizonytalanná vállt, és bebiztosítottra szorul. Az életbiztosításért fizetni a legnagyobb természetellenesség, mert ezzel az újjászületés ellen is teszünk. Ma már annyira megszoktuk, hogy a "steril" általános közkívánság. Tehát, kérdem én, kit terhel nagyobb felelősség, azt – e, aki hitét feladta és felelőtlenül bebiztosítja magát – teljes hitetlenségéről téve tanúbizonytalanságot – vagy azt az egyszerű gazembert, aki ezt meglátja és kihasználja. A sok propaganda, média, reklám és hír eszközei azok, amelyekkel a gazdagok vagy harácsolók még több vagyont kicsikarhatnak – megint csak attól, akivel el lehet hitetni dolgokat.
Ezért írom mindig, hogy a személyes imagináció és felelősség és hit a fontos. Az abszolút felelősség az a felelősség, amit azért kell felvállalnunk, mert Istenek vagyunk – teremtő erőnk és szabadságunk és morálunk van. Kérdem én, hogy a nincstelenben kevésbé van jelen az Isten, mint a gazdagban, hogy kevesebb felelőssége lenne?

Minden egyes embert, személyt ugyanaz a felelősség terhel. Ha valamit nem jól teszünk, mi kerülünk konfliktusba, vagy mi betegedünk meg. A szegény is, a gazdag is.
A gyermekvállalás is egyéni, személyes felelősség kérdése. És láthatjuk, hogy a társadalom túlszaporodása vagy fogyása végül is lebontható mindegyikünk személyes felelősségére és hitére. Semmiféle gazdagok által manipulált játék nem akadályoz meg abban senkit, hogy egészséges és harmonikus családja legyen. Társadalmi játékok voltak, vannak és lesznek, de a személy mindig felülírja azt. A személy! Nem a társadalmi lény. Nem a munkásosztály, nem a nincstelen, nem a gazdag. A gumi óvszert is azoknak találták fel, akik védekezni akartak. A sok nőgyógyász is azért kell, mert a legtöbb nő lemondott a felelősségről. Ezért nekem az a meglátásom, hogy nem a "társadalmi gazember" volt előbb, hanem a személyes hitetlenség. Ahogy a személy valamit elront, mindig van valaki, aki ezt pénzbe váltja.

Én tehát ilyen szinten mondom azt, hogy igen, a szegényt is ugyanaz a felelősség terheli. Lásd egyszerű példának a lopást: ahhoz hogy tolvaj létezhessen, kelnek áldozatok, akik azért váltak áldozattá, mert ők is valahol mentális vagy imaginációs szinten vétkeztek, csaltak, hazudtak. A korrupció először az imaginációban van. És a szegény embernek is van imaginációja, s az a tény, hogy őt kizsákmányolják azt sugallja, hogy az imaginációja neki is korrupt. Valamit valamiért...
Kérdem én végül, úgy felülről és lazán szemlélve a dolgokat, van egyáltalán különbség gazdag és szegény között? Vagy mindenhol hitetlen embereket látok, több – kevesebb színes papírral...

Könyvjelző