Adatvédelmi infók
"Aki önmagát feladja, sohasem szabadul meg attól, aki mindezt látja. (HB)"

János-Széll István

Gondolatok, esszék, kritikák, elbeszélések

Csak sétálni

Olvasási idő: körülbelül 3 perc

Sétálni, almát vagy szőlőt szedni, tóban úszni, olvasni, írni. Néha, csak úgy, semmit sem csinálni.

Csak érezni a nap melegét, ahogy átjárják a lelket. Gyakran azt hisszük, hogy ha nem állunk készen, megfeszült izmokkal, nehogy elszalasszuk az alkalmat, lemaradunk a boldogságról. És épp ezzel a feszültséggel és várakozással kergetjük azt jó messzire. Ha nem jut időnk a semmittevésre. Állandó feszültségben élünk, görcsösen ragaszkodva szokásainkhoz és konvenciókhoz, félünk elengedni azt, ami van. Dolgaink és gondolataink súlya a földhöz láncol, képtelenek vagyunk repülni. Már álmainkat is cenzúrázzuk. Mint az ijedt őz, pillanatig sem hunyhatjuk le a szemünket. Még több dolgot vásárolunk meg, amelyek még inkább földhöz húznak, abból a pénzből, amelyért a szabadságunkat áldoztuk fel. Minél több dolog, annál több fölösleges gondolat. Minden dologhoz kötődik legalább egy.

Eljátszani a gondolattal: mi van, ha mindenem odalenne? Sem ház, sem autó, sem munka, sem adó. Nem lenne telefon, amelyen mindenki elér, aki igénybe akar venni, használni akar saját boldogulása érdekében, sem óra, ami az eltelt percek kényszerét tolja az orrunk elé, sem ruha, ami soha nem illik semmilyen alkalomhoz, sem tévé, mely villogó képeivel kimossa az agyunk, sem kályha, mellyel halálra főzzük az élelmünk, sem hűtő, sem bútor.

Mi lenne velünk egy csendes napsütötte réten, virágok között? Valószínűleg a közelgő téltől rettegnénk, és görcsösen kezdenénk gyűjteni a tűzifát. És mi van az ég madaraival, akik nem vetnek, nem aratnak?

Talán túlságosan ragaszkodunk az életünkhöz. Ehhez a hatvan, vagy hetven, vagy nyolcvan évhez, kinek mennyi adatik. Megszámoljuk életünk másodperceit, egy sem maradhat kihasználatlanul. Féltjük kis életünket, mégis feláldozzuk azt olyan dolgokért, amelyektől nem vagyunk boldogabbak. Meg akarjuk tölteni az életet, élménnyel, történésekkel, dolgokkal, eszmékkel – mintha az eleve üres volna. Olyan helyekre megyünk, ahol nem érezzük jól magunkat, de szégyelljük bevallani, így boldogságot hazudunk magunknak.

Félünk a magánytól, pedig nincs nagyobb magány, mint az emberek között. Nem engedjük el a szórakozást, nem engedjük el a társaságot, nem engedjük el a zajt. Mert azt hisszük, üres az életünk, s fel kell töltenünk azt. Minél inkább feltöltjük, annál inkább kiszorítjuk belőle azt, akik valójában vagyunk.

Ha egyszer meg tudnánk szabadulni attól a kényszertől, hogy túlélni. Csak sétálni, almát vagy szőlőt szedni, tóban úszni, olvasni, írni. Néha, csak úgy, semmit sem csinálni.

Könyvjelző