Adatvédelmi infók
"Aki önmagát feladja, sohasem szabadul meg attól, aki mindezt látja. (HB)"

János-Széll István

Gondolatok, esszék, kritikák, elbeszélések

Gondolatok a létezés okáról és a halál szükségszerűségéről

Olvasási idő: körülbelül 6 perc

A létezés egyik örökös mozzanata a visszacsatolás, az egységbe való visszatérés, az egységesülés, amelyet az asztrológiában a Neptunuszi princípium hordoz. E lételv célja és értelme, hogy az egységbe az embert mindig visszatérítse, illetve megtanítsa arra, mit jelent az egységtudatban való gondolkodás, megértse a "minden és mindenki egy" axiómáját. A princípium, az "ami fent, az lent" törvénye alapján, a létezés minden szintjén megnyilvánul. Így a hazugság is e lételv alá tartozik. De ide tartozik a szeretet, ugyanakkor a szédület, a kábítószer, a cukor, a gyógyszer is. Ezért minden olyan mozzanat, ami nem az egység fele visz, hamis egységet teremt.

Gondolatok a létezés okáról és a halál szükségszerűségéről

Festmény / rajz: Kálic

A hamis egység maga a hazugság, tehát olyan dologgal lenni egy, ami hamis. Ugyanakkor a hazugság az egység kompenzációja is. A hazugság olyan mentális zűrzavar, ami az embert önmagát is megtéveszti. A hazugság utáni akár sikerélmény, akár frusztráció, mind a hamis egység elemei. A hamis egység a hamis boldogság. Az ember becsapja magát, hogy boldog legyen, de ez a boldogság csak illúzió. Önmaga körül egy olyan világot hoz létre, amely bármikor összeomolhat, s ez összeomlás következtében, ha egy pillanatra is, esélye van megpillantani igazi önvalóját. Ez a tragédia. Az álarcok lehullása, a torony összeomlása.

Nem is tudja az ember, hogy azzal a hazugsággal, amellyel életét megkönnyíteni szeretné, mennyire nehezebbé teszi. Az ember azt hiszi, hogy a hazugságokkal az élete egyszerűbb és könnyebb lesz, valójában sokkal nehezebb, komplikáltabb, kuszább és tragikusabb.

A halottak napja arra emlékeztet, hogy aki meg akarja nyerni az életét, az fél a haláltól. Mintha a halottak napján a veszteseknek gyújtanának gyertyát. A veszteseknek, akiknek mégsem sikerült megnyerniük az életüket.

A hibába mind beleesünk. Akármilyen parányi dolog legyen is, mindig eltévesztjük. Még ha abszolút tudatosan élünk is, ott van a sötét kúrva bennünk. Mert még az élet-meg-nem-nyeréssel is az életünket akarjuk megnyerni. Ez egy csapda.

Aki le tud mondani a lemondásról is, mondják. Másképpen becsapjuk magunkat. Az emberek egészségesen táplálkoznak, meditálnak, jógáznak, olvasnak, sportolnak, elmélkednek, vegetáriánusok, de mind csak azért, hogy megnyerjék az életet. Akkor pedig teljesen mindegy. Az a tudatosság kell, ahol mindezt átlátjuk. Minden kis mozzanatunkban látjuk, hol akarjuk megnyerni az életet. Az emberi lelkiismeret az a mechanizmus, ami segít elméleteket állítani az életmegnyerést célzó tevékenységekre. Így születnek a filozófiák, vallások, tudomány, misztika.

De az életet nem lehet megnyerni. Amikor azt hisszük, hogy már győztünk, mindig bejön valami. Még meg kell tenni valamit. Még egy kis pénz vagy egy kis böjt. Még több fogyókúra, még több vitamin. Az életmegnyerési kísérlet soha nem érhet véget. A margarinban is egyre több a vitamin, egyre több az egészség, egyre több a vegyszer. Harcolunk azért, ami nincs.

A halál a biztos jel, hogy az életet nem lehet megnyerni. De nem lehet megnyerni még az üdvöt, a mennyek országát sem. Egyetlen igényünk lehet: az utazás. "Az élet egy híd, menjetek át rajta, de rá ne telepedjetek..."

Az embert a problémái teszik éberré. A problémái jelzik, hogy az életet nem megnyerni kell, hanem oda kell adni. Odaadni valamiért, ami több, mint az élet.

A probléma adott, s mint a motor, hajtja az embert. Hogy merre fele? Nos ehhez kell az ismeret. Probléma nélkül még túlvilág sincsen, s meg sem születnénk. A probléma tehát szükségszerű, mert a probléma az egyetlen ami felfele hajt. Bár látszólag lefele, de mégis felfele, az álprobléma lefele, a valódi probléma pedig felfele. Probléma nélkül leállnánk, mint a kidobott vekker. Belehalnánk az élvezetbe, de már ez is egy probléma. Problémamentes axiómát fel sem lehet állítani.

A problémákat az igényesség szabályozza. Nem csak úgy, hogy mindenkinek a saját (fejlődési) igényei szerint vannak problémái, hanem azok valódiságát is az igényesség szabja meg, sőt, a problémából kivezető és tovavezető útirányt is az igényesség vezérli. Egy problémából sokféleképpen ki lehet jönni, de hogy igazán melyik mód a helyes, azt meg kell találnunk.

Az igényesség szerint alakul az ember logikája, ismerete, hite, élete. Amit tehet a személy: hogy igényessé válik. Nem elégedik meg hazugsággal és politikával és vallással és pénzel és szegénységgel és féltudással. Nem elégedik meg a reklámmal és a focival és a sörrel. De még Jókai Mórral s Tolsztoj -al sem elégedik meg. Az ember igényes a környezete, a barátai, a táplálkozása terén is. Az igényesség nem filozófiai kérdés, hanem morális.

Egy problémát lehet kezelni igényesen vagy igénytelenül. A kérdés mindig csak az, hogy mit akarunk és meddig akarjuk és miért akarjuk. Az ember önmagával szemben támasztott igényessége teszi emberré, mert ha nem így van, ma is disznópajtában zabálja a moslékot, még akkor is ha mindezt szépen vályogháznak és omnivora táplálkozásnak nevezi.

Létezésünk oka azé az igényé, hogy többet alkossunk, mint amik vagyunk, magunkat felemeljük, utána odaadjuk a Létezésnek. Az igényes ember többet akar, mint a saját életének megnyerése, konzerválása a Földön. Az igényes ember a Létezéshez akar hozzátenni. Önmagát teheti hozzá, azt az életművet, amelyet életével épített.

Könyvjelző