Kilépés
Gondolatok a jövőre való felkészüléshez – első rész: a privát szféra

Gondolatok, 2022. 08. 14.

Egy sorozatot szeretnék indítani arról, hogy miben fog állni – szerintem – a jövőnk, milyen gazdasági, társadalmi krízisek következhetnek, és főleg arról, hogy mit tehetünk a gyakorlatban ezek hatásainak minimalizálásáért, és emberségünk megőrzése érdekében. Nem is kell arról írnom, már többször megtettem máshol, hogy jelen világunk átalakulóban van, és nem térhetünk már vissza a “régi szép” időkhöz. Menet közben ennek szellemi okait is igyekezni fogok leírni, egyelőre vágjunk bele mindennek a közepébe.

Kép forrása: developer.chrome.com

Ahogy lassan, de úgy néz ki, biztosan, kialakulóban van egy új világrend, egyre többen kezdtek aggódni a privát szféra elvesztése miatt. Több előadás és írás születik a témában, mindegyik azt elemezve, hogy a technikai fejlődés magával hozza az egyre nagyobb kiszolgáltatottságot, a személyes tér beszűkülését, a privát szféra lassú eltűnését. Azt mondják, egy idő után már mindent tudni fognak rólunk, ha már nem tudnak, és semmi titkunk nem lehet többé. Nem csak az utcai kamerák figyelnek minket, és nem csak a közösségi oldalak gyűjtenek információkat. Ahogy a készpénz eltűnik, és mindent digitális eszközökkel fizetünk, a vásárlási szokásainkról is tudhatnak mindent – kezdve az étkezési szokásainkról, megvett gyógyszerekről, ezen keresztül betegségeinkről, igénybe vett szolgáltatásokról, vagy hogy hol szeretünk nyaralni. Persze az információk zömét az ember maga adja ki, azzal, hogy a közösségi oldalakon megosztja a nyaralását, az új autóját, vagy bármilyen más személyes dolgot – még kiskorú gyermekeit is kiteszi a nyilvánosságnak. Ha azt kérditek, hogy mi a célja és haszna annak, hogy mindent tudnak rólunk, a válasz roppant egyszerű: a hatalom.

Ha valakiről mindent tudok, akkor a gyenge pontjait is tudom. Ha nem akar engedelmeskedni, tudom, mihez kell nyúlni, hogy megtörjem. Hogy az emberek mennyire kiszolgáltatják magukat, önként és dalolva, a közösségi oldalakon, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy sok ismerősömről tudok olyan dolgokat, amik egyébként nem érdekelnek. Tudom, ki vallásos, ki laktózérzékeny, ki szereti a szalonnát hagymával. Azt is tudom egyesekről, hogy hol szoktak nyaralni, hányan mennek, mit isznak. Tudom, egyesek mit olvasnak, mi a politikai nézetük, kiket követnek, miben hisznek. A pandémia alatt az is egyértelműen kiderült, hogy ki az, aki a rendszerhez ragaszkodik, és ki az, aki nem. Tudom, ki az, akit a médiával rá lehet venni irreális dolgokra is, még arra is, hogy saját gyermekébe kárt tegyen.

De mi is az a privát szféra? Ezt a kérdést meg kell válaszolnunk ahhoz, hogy lássuk, mit veszítünk el, vagy veszítünk-e el valamit egyáltalán.

A privát szféra, a mai nézetben, nem más, mint azok a titkaink, amiket első körben csak mi tudunk, másodsorban a szűk családunk. A privát szféra azokat a dolgainkat tartalmazza – gondolataink, cselekedeteink – amelyekről nem szeretnénk, hogy mások tudomást szerezzenek. A legtöbb ember nem szeretné, ha mások tudnának a szeretőjéről, vagy a betegségéről, esetleg arról, hogyan szerzi meg a pénzét. Akárhogy nézzük, a privát szféra a titkainkat jelenti – így azt a kérdést kell megfejteni, hogy igazából vannak-e titkaink.

A hagyományból tudjuk, hogy az ember nem egy elszigetelt létezési forma. Most nem csak arra gondolok, hogy közösségben él, beszélget, megoszt, hanem arra is, hogy tudat alatt egymással össze vagyunk kötve. A legjobban úgy lehet ezt elképzelni, hogy egy nagy energiamezőnek vagyunk a nyúlványai, megnyilvánulásai, akik, bár úgy érzékelik, hogy különálló entitások, valójában ugyanazon az alapon állnak. Ez azt jelenti, hogy az embernek nem lehetnek titkai. A hagyomány azt mondja, hogy még amit egy remete, egy barlangban elszigetelve, elgondol, hatással van a világra. Mindezek mellett, az egyenes, áttetsző transzparens létezésről is ír a hagyomány.

Metafizikailag tehát, az ember akkor él helyesen, ha nincsenek titkai, az egész élete és lénye átlátszó. Miért? Mert ahol a titok, “ott a piszok”. A titkaink azok, ahol korrumpálhatóak vagyunk, ahol letérünk az útról. Emberségünktől a titkainkon keresztül foszthatnak meg.

Nem azon kell tehát aggódnunk, hogy a titkaink kitudódnak – elhihetitek, ezekről a titkokról mindenki tud – hanem azon kellene gondolkodjunk, hogy milyen titkaink vannak, és azokat át kellene világítsuk. Gyakorlatilag a közösség médiában való “kibontakozás”, a látszólagos titkaink megosztása nem más, mint a valódi titkaink leplezése. Az emberek a közösségi oldalakon olyan arcukat mutatják, amelyet a nyilvánosságnak szánnak. Minél inkább úgy tűnik, hogy valaki a teljes privát szféráját közszemlére teszi, valójában annál nagyobb titkai vannak. Csak azt felejtjük el, hogy a titkaink nem a többi ember számára érdekesek – a titkaink azok a helyek, ahol “az ördög bennünk lakozik”. Nem hiába mondják, hogy az ördögöt a napfényre kell hozni, át kell világítani. Amíg a kis titkaink a tudatalattink sötét zugában elrejtett képzetek, vágyak, azok csak eltávolítanak az éberségtől, a felemelkedéstől. Végső soron ezek a titkok azok, amelyek megbetegítenek.

Az egészben van egy ki csapda, hisz sokan mondják, “nekem nincsenek titkaim” – miközben a nyilvánosságra hozott dolgai azok, amelyek a titkaira rámutatnak.

Attól, hogy a privát szférát elveszítjük, nem menekülhetünk. Akárhogy élünk, lassan eljön az idő, amikor nem lehetnek titkaink. Ez a jelenség azonban, szerintem, a szellem fejlődése, és annak a késztetése, hogy tényleg ne is legyenek titkaink.

Az, hogy nincs titkunk, vagy egyre kevesebb, az nem egyenlő azzal, hogy mindenünket közszemlére bocsájtjuk. Az ember, ha nincs rejtegetni valója, nem érez késztetést arra, hogy élete “szép” részeit másokkal megossza, és azt a látszatot keltse, hogy ő boldog és szabad.

Az ember a privát dolgait a közösségi oldalakon a többiekkel az elismerés érdekében osztja meg. Aki sportol, reméli, hogy a közösség elismeri kitartását és teljesítményét. Aki a nyaralásait osztja meg, szeretné, ha embertársai irigykednének, és felnéznének rá, hogy ő milyen messze eljutott. Akárhogy csináljuk, mindig kiderül, hogy kevés az önbizalmunk, és szükségünk van mások elismerésére és dicséretére. Mindig visszaigazolást várunk a többiektől, és ha azok “lájkolnak”, akkor jók vagyunk, jól csináljuk.

Összegezve: nem kell titkaink legyenek. Átlátszó életet kell élni, ami egyenes, igaz, titkoktól mentes. Ez vagyok én. Attól, hogy hibáimat elrejtem, még látszanak, és az életem sem lesz jobb. Azt mondják, az ember vállalja fel önmagát. Ez azonban nem olyan könnyű, hisz amíg titkaink vannak, addig ez nem megvalósítható teljes mértékben. Mindig marad valami kis dolog, ami nem derülhet ki – és amiért a privát szférának félteni kell. Rettegünk attól, hogy oda a privát szféránk, írhatunk és beszélhetünk róla – a szellem igény akkor is az, hogy a titkainkat – a bennünk levő sötétséget – felfedjük, napfényre vigyük.

Az én véleményem tehát az, hogy nem kell félnünk attól, hogy megfigyelnek, hogy mindent tudnak rólunk, hogy már semmit sem tehetünk “titokban”. Éljünk úgy, hogy ez ne jelentsen semmit: ha felelősséggel és éberséggel közelítünk az élethez, és igyekszünk minden kis titkunkat megismerni és feltárni, végül nem lesznek titkaink.

Az, hogy nem szabad titkaink legyenek, még természetesen nem jogosít fel másokat arra, hogy megfigyeljenek, kövessenek. De ez már az ők saruk, akár hatalomért, akár vagyonért teszik. A következményektől majd ők sem fognak tudni elmenekülni. Viszont a mi életünk jobbá tételének feltétele az, hogy leszámoljunk a rejtegetni valókkal.

Első lecke tehát: ne legyenek titkaink. Ha nincsenek titkaink, akkor körbekamerázhatnak, megfigyelhetnek, követhetnek: semmi olyant nem fognak megtudni rólunk, ami ne lenne nyilvános.

Szólj hozzá!
Hozzászólhatsz regisztráció nélkül, nem kell személyes adatokat megadnod!
A weboldal üzemeltetője fenntartja a jogot, hogy a nem megfelelő hozzászólásokat törölje.
5 hozzászólás
lajos, 2 éve
A hibás nevelésünkből ered minden bajunk és ehhez soxor egy hosszú élet is kevés, hogy tudatára ébredjünk és korrigáljuk. A nyitott elme, lélek és személyiség feltétele e tudatára ébredés, ami keveseknek sikerül csak, addig meg mindig titkaik lesznek... Nem mondom, hogy esélytelen e tanítás, csak kilátástalan... :)
lajos, 2 éve
Nem korrigálható a bejegyzés!?
javítás: Nem mondom, hogy esélytelen e tanítás, viszont kilátástalan... :)
István, 2 éve
Sajnos nem korrigálható. Ez fapados verzió :)
Levente, 2 éve
Érdekes eredeti megközelítés!
Gabcsi67, 9 hónapja
Igen így van akinek nincs titka és vagy sovargasa a mások elismerésére azon ez nem fog semmit.
Nem másoktól fuggni és felvállalni saját magunkat.
Figyelhet engem bárki ,én teszem a dolgom ahogy bírom,ahogy tudom,ahogy csak akarom.
Nem azért született H másoknak megfeleljek...