Festmény / rajz: Kálic

Jóhiszemű olvasók szerint, csak azért nem, mert a legtöbb embernek nem kell ezeket a törvényszerűségeket részletesen megismerje, vagy mert nem tart ott a szellemi fejlődésben, vagy mert rosszra használná, de – mondja a jóhiszemű olvasó – ők biztosan tudják, akik emlegetik, s ha majd eljön az idő, el is árulják mi az ábra. A paradoxon az, hogy aki jól ismeri ezeket a törvényszerűségeket, az nem titkolja el. Miért? Mert ez a törvény. Nincs a világon egyetlen titkolózás törvény sem, de annál inkább van, ha úgy kívánják, nyíltság, és egyenesség, és őszinteség törvény. „Ismerd meg az igazságot, s az meg fog gyógyítani." Aki azt hiszi, hogy a tudást titkolni kell, az nem ismeri ezeket az egyetemes törvényeket, legalábbis olyan szinten, hogy megértse, az egyetemes törvényeket nem pénzkeresési és meggazdagodási célból találták ki a „beavatottaknak". Ha az ember alaposan utána néz, látni fogja, hogy ezek az egyetemes törvények, amelyek az egész létezés alap – működését irányítják, semmiféle misztikus vagy „csak – beavatottak – által – érthető" kitalációk, annál inkább egyszerű, normális, logikus törvényszerűségek.

Az egyetemes törvények egyformán működnek minden ember életében, függetlenül annak vallási, nemzeti hovatartozásától, függetlenül tájékozottságától és műveltségétől, függetlenül a vagyonától vagy a társadalomban elfoglalt pozíciójától. Az úgynevezett megvilágosodottra épp olyan törvények hatnak, mint a koldusra vagy az államelnökre. Mint ahogy a gravitáció törvényét sem érdekli hogy rothadt almáról vagy épp aranyrögről van – e szó. Nincs protekció, sem igazságtalanság, az egyetemes törvények nem korrumpálhatóak, nem megvehetőek, nem kicselezhetőek, azok egyszerűen vannak, és működnek, ha tudatában vagyunk ennek a ténynek, ha nem. Régi mondás, hogy a törvény nem ismerete nem mentesít a felelősség alól.

Az egyetemes törvények megismerése folyamatában rájövünk arra, hogy a sorsunkért, életünkért csak mi magunk felelhetünk, nincsenek tőlünk független, külső tényezők. Bár ez meredeknek halszik így elsőre, de ha ezt megértjük, máris az egész életünk megváltozik, mert meg fogunk érteni olyan dolgokat, amelyeket eddig nem értettünk. Megszabadulunk a külső, képzelt ellenségeinktől, s kiegyensúlyozott, harmonikus életet élhetünk.

Természetesen a fizikai törvényszerűségek, amelyeket a fizika órán vagy máshol megtanultunk (vagy nem tanultunk meg), ugyanezeknek az egyetemes törvényeknek vannak alárendelve, jobban mondva ezek „fizikai" kivetülései. Az egész világegyetem minden apró alkotóeleme ezek alapján születik, működik, és szűnik meg. A kozmosz, ami görögül rendet jelent, ezekre a törvényekre épül. Ha nem volnának törvények, nem kozmosz, hanem káosz lenne, de még káosz sem létezhetne törvénytelenül. Még a semmi sem lenne, mert a semminek is legalább egy törvény kellene, amely a semmi létjogosultságát megadja. És itt máris belebotlunk az egyik lényeges kérdésbe, a véletlen kérdésébe, amit tisztáznunk kell mielőtt továbbmennénk.

Az emberiség megszokta, hogy a véletlen fogalmát minden megmagyarázhatatlan, vagy nem értett dologra rá lehet húzni. Ha valami történik az emberrel, aminek nem ismeri a gyökerét, eredetét, vagyis nem ismeri azokat a törvényszerűségeket, amelyek az eseményhez vezettek, szívesen húzza rá a véletlen jelzőt. Ezzel a művelettel csak az a baj, hogy ameddig egy eseményt, történést a véletlennek tulajdonítunk, addig a felelősséget elhárítjuk. Hányszor hallhatjuk a saját és mások szájából, hogy „nem tehetek róla", „szerencsétlen véletlen volt", vagy tovább menve, „nem én voltam a hibás", ártatlan vagyok".

Ha életvezetésről, problémamegoldásról van szó, az első lépés az, hogy a FELELŐSSÉGET TELJES MÉRTÉKBEN FELVÁLLALJUK MINDENÉRT, ami velünk történik. Ha ezt a hozzáállást megszokjuk, a véletlen szó szép lassan eltűnik a szótárunkból.

A véletlennel sokan foglalkoztak, úgy filozófiai, metafizikai, pszichológiai vagy természettudományos megközelítésben. Bár léteznek az úgynevezett véletlenszerű események, ezek hátterében még is törvényeket találunk. Például leeshet egy cserép a háztetőről, véletlenszerűen, de ez még is a gravitáció törvényének engedelmeskedve esett le. És ez a cserép eshet X úr fejére, de itt felvetődik számos olyan kérdés, amit X úrnak fel kell tennie, ha túléli a cserép ütését: Miért pont az én fejemre esett a cserép? Miért voltam épp ott, ahol a cserép leesett? Ha X úr azt állapítja meg, hogy az ottléte csak a szerencsétlen egybeesés műve volt, vagyis a véletlené, akkor X úr nem vállalja fel a történésért a felelősséget. Vagyis kiszáll az őt érő történésből. „Semmi közöm hozzá." De ha semmi köze hozzá, akkor miért esett az ő fejére a cserép? Szóval számos vitatható kérdés merül fel, amelyekben csak a felelősség felvállalásával lehet előbbre jutni. Ha X úr nem a véletlennek tulajdonítja a történést, hanem kicsit magába néz, és felelősséget vállal, mindjárt másképp folytatódik a történet. Például esélyt ad magának arra, hogy megértse, miért az ő fejébe esett a cserép – azaz milyen törvényszerűségekkel lehet magyarázni ezt a balesetet. A gravitáció törvénye mellett milyen fizikai, lelki, vagy szellemi törvények játszottak össze, amelyek a cserép leesését, az X úr ottlétét, egy Y pillanatban, összehozták.

Az első feltétele tehát, hogy az egyetemes törvényeket megértsük, az, hogy a velünk történő eseményeket ezután más szemmel nézzük. Ne a véletlen, a szomszéd, a szülők, vagy a feleség, esetleg az állami vezetők nyakába varjuk a felelősséget, hanem felvállaljuk. MINDENÉRT, AMI VELEM TÖRTÉNIK, ÉN VAGYOK A FELELŐS.

Az egyetemes törvények megismerése és megértése egy új világot, s egyszersmind új lehetőségeket tár fel előttünk. Rájövünk arra, hogy az életünket nem valamilyen érthetetlen, misztikus, külső erők irányítják, hanem igen érthető, jól megfogalmazható törvények. Meg tudjuk tanulni ezeket a törvényeket az életünkben alkalmazni, és így azt jobbá tenni. Az egyetemes törvényekkel való összhang, azaz ezek szellemében vezetett életrend a legtöbb „véletlen" történéstől megóv. Vagyis az, aki az egyetemes törvények szellemében él, nem érik váratlan események, főleg olyanok, amelyeket nem érthet meg, amelyekben ő ártatlannak minősül, és ahol buzgón keresheti a külső okokat, ellenségeket, akik ki tudja miért keresztbe tettek neki. Megérti tehát azt, hogy az életéért csak is ő maga a felelős, és ha az életét az egyetemes törvények szellemében irányítja, vezeti, akkor harmonikusan élhet.

Sokat vitatott kérdés a törvény, a törvényszerűség, és a szabad akarat kérdése. De ahhoz, hogy ebben a témában tisztán lássunk, szükségünk van a törvényt, mint minőség, mint világegyetemet egyben tartó erő, megvizsgálnunk.

Abból indulhatunk ki, hogy minden törvények szerint működik. Még a véletlennek látszó dolgok is valamilyen törvénynek engedelmeskedve, azok befolyására alakulnak ki. Például a háztetőről leeső cserép, bár véletlennek látszó módon esik le, a gravitáció törvényének megfelelően cselekszik. Nem tehet mást. A Föld nem véletlenül kering a Nap körül. Mondhatjuk, hogy az egész világegyetemet egy jól működő törvény háló tartja össze. Ebben a törvény hálóban foglalunk helyet mi is, alárendelve ezen törvények működésének.

Van egy régi mondás, miszerint egy csillag, vagy bolygó, addig szabad, amíg a saját pályáján kering. Ha letér a pályájáról, örök rabságba kerül. Ez azt jelenti, hogy az ember igazi szabadságát a törvényes lét adja. Ha az ember törvény szerint él, akkor szabad igazán, de ha letér a törvényes útról, örök rabságba: a betegség, félelmek, vakság és tudatlanság rabságába kerül. A dolog nagyon egyszerű. A szabad akarat ugyanis abban áll, hogy az ember eldöntheti, törvényesen él, vagy sem, de ha nemet mond a törvényszerűségre, akkor a törvény kényszeríteni fogja. Sokan azért riadnak vissza a törvényes élet kifejezéstől, mert a törvényről a társadalmi, emberek által összeállított törvények jutnak eszükbe. Juttassuk eszünkbe azt, hogy a Föld a Nap körül csak törvényes alapon keringhet, s az is a törvényeknek köszönhető, hogy két lábbal állni tudunk a földön. Bár megpróbálhatunk lebegni, de a lebegés az emberi létezésnek nem egy törvényes formája.

Abban a pillanatban, ahogy a világegyetem törvényeit semmibe vesszük, azonnal számos érezhető visszajelzést kapunk erről betegség, konfliktus formájában. Ezért kell megszokni azt a hozzáállást, hogy a velünk történt dolgokért ne a véletlent tegyük felelőssé, hanem saját magunkat, és megpróbáljuk kinyomozni, hol vétettünk a törvény ellen. Amikor a felelősséget felvállalom, esélyem van megérteni a törvényeket. Amíg nem vállalok felelősséget, hanem külső okokat keresek, külső ellenségekkel harcolok, vagy a véletlent okolom, nincs esélyem a problémáimat megoldani.

Ilyen külső ellenség, vagy okozó, rengeteg van. Kezdve a hidegtől, a huzatig, a vírusoktól a rossz szomszédig, a pénz hiányától a hitvány politikusig. Ez így rendben is van, de mindezeket tudatosítva még nem jutunk az egyről a kettőre. További kérdéseket kell feltegyünk, tovább kell lépnünk. A miért kérdés nagyon fontos. Mert az rendben van, hogy elkaptam a zsúfolt repülőtéren a vírust és megbetegedtem, de miért? Miért kaptam el? Miért én? Az igényes ember nem áll meg a vírusnál, hanem tovább keres. Ezt jelenti a felelősség felvállalása.

Ahogy a felelősséget egyre jobban felvállalom, annál nagyobb lesz a szabad akaratom, azaz a szabadságom. Bár ez paradoxon, még is így van. Egy csillag is addig szabad, amíg a saját pályáján kering. A felelősség és a szabadság annyira összefont, hogy egymást feltételezik, egymás nélkül nem létezhetnek.

Amíg külső okok okozzák a nyomorúságomat, nincs mit tennem, rab vagyok. Amikor azonban felelősséget vállalsz a veled történtekért, máris rengeteg megoldási lehetőséged van, szabadabb vagy. AZ ÉLETED JOBBÁ TÉTELÉNEK ELSŐ FELTÉTELE A FELELŐSSÉG FELVÁLLALÁSA.

A világegyetem elsősorban szellemi. Bár a leginkább a fizikai világot érzékeljük, tudjuk, hogy rengeteg nem fizikai dolog is befolyásol minket az életünkben. Gondoljunk csak a félelmekre, érzésekre. Aki arra esküszik, hogy a nem fizikai dolgok gyökere a fizikai dolgokban rejlik, annak még tanulnia kell.

Az igazi tudósok tudják, hogy az anyag nem az, aminek érzékeljük. Ha az anyagot vizsgáljuk, és egyre beljebb haladunk a szerkezetében, azt látjuk, hogy az anyagot alkotó atomok között épp olyan nagy a távolság, mint a csillagok között, arányaiban nézve. Vagyis nagyon nagy az atomok közötti tér, az atomok méretéhez képest. A kvantumfizika még tovább megy, és megállapítja, hogy az atomok szerkezetét tovább bontva, csupa energiát találunk, és semmiféle szilárd dolgot nem. Az anyagnak az ember által érzékelt stabilitása és „keménysége", megfoghatósága csak látszat, és az anyagba levő energiák taszító – vonzó erejének köszönhető. Vagyis egyre világosabbá válik a tudósok és a gondolkodó emberek számára, hogy az egész világegyetem csupa energia, az energia különböző megjelenési formáival. Innen már csak egy lépés az egész világegyetemet egy nagy energiamezőnek látni, amelynek az ember is része, képzője, módosítója, befolyásolója.