Cookie consent script
"Aki önmagát feladja, sohasem szabadul meg attól, aki mindezt látja. (HB)"

János-Széll István

Gondolatok, esszék, kritikák, elbeszélések

Kvantumfizika és a felelősség

Olvasási idő: körülbelül 6 perc

A kvantumfizika tudománya megértést ad a felelősség megélésére is, hisz amikor a Schrödinger dobozát kinyitjuk, hogy megnézzük a macskát, akkor a mi felelősségünk az, hogy a macska él vagy halott. Az előző írásban szó volt róla, hogy a létben, szuperpozícióban elhelyezkedő dolgok valósággá tétele teljes mértékben a tudatunk (személyünk) függvénye, ezért a szellemi szféra úgy materializálódik, ahogy mi azt, mint szemlélők, befolyásoljuk. Ebből kifolyólag az a tény, hogy Schrödinger macskája milyen állapotba zuhan a szuperpozícióból, csak rajtunk áll. A felelősség tehát ezen a téren megérthető: a minket körülvevő világban mindenért mi vagyunk a felelősek.

 

Kvantumfizika és a felelősség

Kép forrása: https://phys.org/

Olvastam, hogy a szkeptikusok nagyon nem szeretik, ha mindenért felelősséget kell vállalni. Ebből az alapállásból ítélnek el különböző módszereket és szemléleteket, mert azt, hogy mindenért mi vagyunk a felelősek, abszurdumnak és tudománytalannak könyvelik el. Ne felejtsük el azonban, hogy a szkeptikus logika gyermeklogika, amely egy érett embernél huszonéves korában megváltozik. Természetesen az a tény, hogy ma sok felnőtt, sőt idős ember szkeptikus, azzal magyarázható, hogy ebben a történelmi korban (apokalipszisben) az emberek képtelenek felnőtté válni, és idős korukig a gyermeklogikával maradnak. Ez abból is fakadhat, hogy a káprázat (maya) miatt képtelenek észrevenni, hogy a valóságuk egy szuperpozíció materializálása, így a valóságukat mint abszolút igazság látják. A felnőtté válás hiánya nem csak a szkepticizmusban, hanem az alaplogikában is felfedezhető, a technokráciában, és egyáltalán, az apparátusi eszmékben.

Az igazi felelősség megértésének hiánya rengeteg fölösleges szenvedést von maga után. Az emberek ugyanis olyanokért vállalnak felelősséget, amelytől függetlenek (például a mások által létrehozott világokban), viszont azért, amiért tehetnek, tehetnének, azért nem vállalják a felelősséget. A felelősség elhárításának mozzanata az, amikor az ember a dolgokat kívülre helyezi, és önmagától, személyétől függetleníti. A kvantumfizikából tudjuk, hogy a valóság mindig a szemlélő függvénye, így a dolgok kívülre helyezése sokkal tudománytalanabb, mint az, amit a szkeptikus társaság elítél.

Minden dolognak, ami a valóságunkban megjelenik, van egy szuperpozíciója, ahol az a dolog még semmilyen állapotot nem vett fel. Önmagában hordozza a minőség minden megjelenését, negatívat és pozitívat egyaránt. Úgy, ahogy Schrödinger macskája egyszerre élő és halott, mert mindkét állapot lehetőség csupán. Amikor a szemlélő megnézi a macskát, akkor nem csak azt kell konstatálnia, hogy a macska él vagy halott, hanem annak is tudatában kell lennie, hogy ezt az állapotot ő maga hozta létre, mert a két lehetőség közül ezt az állapotot várta (akarta látni).

A létezésben létező minőségek mindegyike olyan, mint Schrödinger macskája. Nincs előre definiált megjelenésük, formájuk, a megjelenést és a formát a szemlélő adja. Úgy, ahogy a fény akkor hullám, ha hullámnak akarjuk látni, és akkor részecske, ha részecskének akarjuk látni. Avagy: amit mérünk, azt kapunk.

Az igazsághoz tartozik az is, hogy a létezésből lehozott valóság nem (csak) az éber tudatunk akaratának függvénye. Az emberi elme komplex dolog, és már a pszichológusok is tudják, hogy a tartalmának nagy része a tudattalanban helyezkedik el. A tudattalan rengeteg negatív, feloldatlan tartalommal rendelkezik, örökölt és szerzett félelmek, nem működő hitrendszerek és világnézetek, vagyis bizonyos minőségek diszharmóniája. Azonban hiába vannak ezek a tartalmak a tudatlan szférában, a nappali éber tudattól gondosan elzárva, mert ettől függetlenül a szuperpozíció valósággá tételében igen is nagy szerepet játszanak.

A ma oly divatos teremtési sikerkönyvek, az agykontroll, és számos más, pozitív gondolkodásra és megerősítésre alapozó eljárás egyik legnagyobb tévedése épp az, hogy a tudatalattit, az árnyék-ént nem veszik figyelembe, és azt a látszatot keltik, hogy egyedül az éber tudat játszik szerepet a valóság alakításában. Mivel az egyén a tudatalatti tartalmait nem ismeri, ezért sok, általa teremtett jelenséggel nem tud mit kezdeni, ezért azokat kívülre helyezi (mint külső ellenség, kórokozó, véletlen).

Nem hiába oly fontos gyakorlat a hagyományban az exorció (ördögűzés), ugyanis ennek a gyakorlatnak a lényege épp az, hogy a tudatalattiból “kiűzzük” ezeket a negatív tartalmakat. Hogyan? Ahogy az exorció tétele kimondja: ha az ördögöt felhozod a napfényre, eltűnik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha egy negatívumot, félelmet az éber tudat fényével átvilágítunk, akkor annak teremtő hatása megsemmisül, és nem okoz további meglepetéseket. Sem váratlan betegséget, sem váratlan konfliktust.

Az a tény, hogy számos nem várt jelenséggel szembe kell néznünk, betegséggel, balesettel, konfliktussal, az csak azt jelenti, hogy még mindig vannak a tudatalattiban “elűzésre” váró negatív tartalmak. Viszont az exorció egy életen át tartó folyamat, és feladatunk ezt folyamatosan elvégezni. Exorció nélkül ugyanis soha nem lehetünk biztosak abban, hogy Schrödinger macskáját életben kapjuk-e vissza.

Könyvjelző
z