Kép forrása: https://ekklesiaproject.org

És mint minden krízis esetén, akár egyéni, akár társadalmi krízis, egyet tudhatunk: valahol megrekedtünk, és tovább kell lépnünk, nem csak előre, de befele és felfele. Fejlődnünk kell. Az ember, akár egyénileg, akár társadalmi szinten, akkor jut el a krízishez, ha azt az életvitelt, amit addig folytatott, már nem folytathatja. Miért? Mert okafogyottá vállt. Vagyis értelmetlenné. És ami értelmetlen, az immorális. A szellem lassan kivonul az életből, amikor az már nem az értelme szerint folyik, és a szellem kivonulása nem más, mint a krízis.

Mindannyian magunkba nézhetünk, és megkérdezhetjük magunktól, hogy miért vállt az életünk szellemtelenné.

Hallhatunk egészségügyi krízisről, gazdasági krízisről, szociális krízisről. Egyszerre több szinten krízisbe kerültünk, és ennek, mint írtam, a hibás életszemléletünk, és az ebből fakadó hibás életvitelünk az oka. Túlságosan belemerültünk az anyagba, elvesztettük a képességünket befele és felfele nézni. Minden életmozzanatunkat az anyag határozza meg. A fizikai egészség, a pénz, a test, az öltözködés, a státusszimbólum. Isteneinket lecseréltük celebekre, hitünket pszichológiára, kapcsolatainkat közösségi médiára.

A kultusz az a tevékenység, amikor az ember a szellemet az anyaggal összeköti. A kultusz viszi a szellemet az anyagba, és ad értelmet annak. A szellemtelen anyag öncélú és okafogyott, hisz az anyag a szellemért van, és nem fordítva. Amikor az anyagban már nincs benne a szellemi esszencia, csak por és hamu.

Az utóbbi évszázad az ember elszellemtelenedésének felgyorsulása és erősödése volt. Lassan de biztosan alakult át a vallás társadalmi bohózattá, az igazság közlése propagandává, a boldogság élvezetté. Az élvezetből azonban soha nem elég. Az élvezet nem olyan, hogy ha eléred, teljesen kielégít. Az élvezetből mindig több kell. Az élvezet hajhászása épp ezért szétszór, mert egyre színesebb és egyre érdekesebb kell legyen, mert ami megvan, az lassan elszürkül és ellaposodik.

Míg az igazi öröm, az igazi boldogság az embert mindig az öröm fókuszában tartja, az élvezetek pillanatnyi helyettesítők csupán. A jelen kor embere az élvezeteknek él.

Tudjuk, hogy ez a világ, és az emberiség ilyen szintű lesüllyedése nem tartható fenn. A természeti és szellemi törvényszerűségek ezt nem engedik. Ha nem lenne krízis és újjászületési kényszer, az entrópia hatásának engedelmeskedve az emberiség egyszerűen eltűnne.

Nem csak a fizikai természetét zsákmányolja ki az ember, hanem a lelki és szellemi természetét is. Mert minden szinten az élvezet és a kényelem a célja. De ahogy az élvezethajhászás szétszórja a figyelmet, úgy szóródik szét az ember. Paradoxon, hogy minél inkább szétszórt, annál inkább beszűkül. A mostanában oly előszeretettel emlegetett véleménybuborék nem más, mint az igazságtól való elhagyatottság: az anyagba való belevakulás.

Az embernek vagy igazsága van, vagy véleménye. Márpedig igazságbuborék nem létezik, csak igazságon kívüli buborékok. Óhatatlanul bekövetkezik az emberi látás beszűkülése, ahogy szétszóródik. Tény, hogy az anyagban csak vélemény lehet, mert az igazság a szellemben van. A szellemi igazság az anyagban tükröződik, de a mai ember ezt a tükröt nem látja, vagy igen torz képet lát.

Mit kapott az ember az utóbbi évszázadban?

Kényelmet. Az életünk olyan mértékben lett kényelmes, hogy csoda az is, ha fel tudunk állni.

Élvezetet. Azért dolgozunk egész nap, hogy élvezethez és kényelemhez jussunk. Ma nincs olyan cél egy emberi életben, ami ne a kényelmet vagy az élvezetet szolgálná. Szolgáltatóknak fizetünk rengeteg pénzt, a kényelemért, és áruházaknak az élvezetért. Ha megmarad valami a pénzünkből, mert többet keresünk, akkor azt újabb élvezetek eléréséért tesszük félre. Amikor az élvezetek körülöttünk kimerültek, jöhet a nyaralás, az egzotikus helyek, az “all inclusive”.

Sokat emlegetik, hogy az ember életesélye, az orvostudománynak köszönhetően, milyen nagyra nőtt. Igen ám, de ugyanilyen mértékben csökkent az üdvözülés esélye, így lettek az életek hosszabbak de hiábavalók.

És mit adott oda az ember az élvezetekért és a kényelemért cserébe?

Az élete valódi értelmét.

A járványhelyzet krízise meg kell tanítson minket újraértelmezni és újra megérteni. Fel kell fedeznünk, hogy a jelenlegi anyagba süllyedt, lapos életünk nem tartható fenn. Minden krízis az újjászületésre szólít fel. Ezt az egész emberiséget érintő krízist nem a tudományos bravúrok és a politikai akciók fogják megszüntetni. Nem a még nagyobb mennyiségben behabzsolt élvezet, és nem a még nagyobb kényelem. A krízis azért van, hogy újraindítsuk világlátásunk, és azt egy értelmesebb, ugyanakkor morálisabb szintre emeljük.

A krízis feloldása egyéni és társadalmi lépés is. Egyéni a megfordulásban, és társadalmi a megfordult emberek közösségében. Az idők végén nem az fog számítani, hogy ki hogyan úszta meg, vagy megúszta-e. Az együtt rettegő emberiség szívében ki kell alakuljanak olyan szellemi közösségek, amelyek fényt kezdenek sugározni a sötétben. Ahonnan ismét megszületik egy új emberi érték, színvonal.

A sötétség a fényt nem szereti. Mindenáron el akarja pusztítani, mert sérti a szemét. De ennek ellenére a fénypontok egyre erősebbek és nagyobbak lesznek, és beragyogják a megfagyott szíveket.

A jelen krízisnek ez lehet a célja és értelme: egy új fény megszületése. Ebben a fényben, az ember, már látni kezd, és amit lát, az jó: mert életének értelmét fogja meglátni.

Végső soron csak a szellem igazsága és az emberi státus az, ami számít, a többi csak színház és bohózat. Az emberi státust pedig a benne levő élő szellem határozza meg.

Ne féljetek, emelkedjetek. Szaktekintélyek helyett barátokat szerezzetek, híradó helyett tudást gyűjtsetek. Lélekben távolodjatok el a karneváltól, hadd intézzék a színdarab felvonásait. Élvezetek helyett idillt, nyugalmat keressetek. Nem a jelen kis életetek számít, hanem a megszerzett bizalom.