Festmény / rajz: Kálic

Én hiszek az igazság gyógyító erejében, ellentétben a legtöbb emberrel körülöttem.

Miközben az emberek a hazugságot elfogadják és gyakorolják, az olyan mélyen szövi be magát a lelkekbe, hogy nehéz feladat tiszta vizet önteni a pohárba. Kedvenc témám megemlíteni az egyik példámat a női festett hajjal, mert azt például senkinek eszébe sem jut a hazugság szférájába beiktatni. Nem tudják ezt a példát? A barna nő, aki a haját szőkére festi, azt a látszatot kelti, hogy ő egy szőke nő. A férfi, aki szőke nőre van hangolódva (tudjuk, a két típusú nő között lelki – érzéki stb. különbségek vannak, ne hogy azt mondja valaki, hogy teljesen mindegy!), megismerkedik ezzel a szőke lánnyal. Járnak is együtt, szeretik is egymást, de hamar kezd érződni, hogy valami nem stimmel. Hát persze! A férfi szőke nőre vágyott, de amit kapott, az barna! Micsoda tévedés, nem? Igen, legyint az olvasó, persze ez túlzás…. Lehet túlzás, de hogy a hazugság kategóriájában benne van, az biztos. Ahogy benne van a magasított sarok, a szilikonozott mell, a kigyúrt izomzat (általában gyenge lelkű férfiaknál), s még sorolhatnám.

A hazugságot osztályozni lehetne, de most a hazugság céljáról tegyünk egy kis megjegyzést. Mi lehet a hazugság célja, ha nem a könnyítés? Mindegyik esetben csakis a könnyítéshez érkezünk vizsgálódásunk során. Az ember hazudik a másik embernek, mert – feltételezi – az igazság csak komplikációkat és problémákat szülne. Vegyünk egy konkrét esetet: ha egy ember az élettársát megcsalja, akkor legtöbbször azt az élettársa előtt lehazudja, hogy a kényelmetlen otthoni balhét kikerülje. De még a gyermek is, ha az iskolában rossz jegyet kap, otthon nem mondja el, mert kényelmetlen ha megszidják. Mindenképpen a nehézség kikerülése a cél. Van ember, akinek a hazugság életfilozófia, azt tartja, hogy hazugság nélkül – a mai világban, ahogy szokták mondani – az ember nem érvényesül. Hazudni kell a karrier miatt, a család miatt, a körülmények miatt. Az, hogy az emberek egyre többet hazudnak, biztos. De miért? Mert egyre nehezebben viselik el a világ, az élet nehézségeit? Vagy egyre nehezebb az élet? Vagy mindkettő?

Az tény, hogy az élet tényleg nehezebb. Nem másért, az ember nehezítette meg azáltal, hogy könnyíteni akarta. A kényelem centrikus felfogás sok nehézséget idézett be. Az embernek hazudnia kell, hogy a kényelmét megtartsa.

Vagyis: a hazugság a kényelmet szolgálja, s egy olyan világban, ahol minden harc a kényelemért van, a hazugság létjogosult, mint kényelem fele vezető eszköz. A kérdés csak az, hogy le kell-e mondanunk a kényelemről. A mai világ úgy van berendezve, hogy a kényelmet csak hazugsággal lehet fenntartani. A hazugság az élet legkisebb mozdulataiban is jelen van. Még az ágyunk sem az igazi ágy, ahogy Hamvas mondja, csak fekhely.

Ezért, bármennyire nem követhető és nem észrevehető, az ember a hazugsággal az értékeket elveszti, és giccseket halmoz fel. Az ember a hazugsággal a valódit elveszti, s hamis dolgokkal veszi magát körül. Kényelmes, ugyanakkor értéktelen, szellemtelen dolgokkal.

Sok gyakorlat után az ember már nem veszi észre, hogy hazudott. A valóság elferdítése ugyanis már az elméjében megtörtént. A hazugság egyik fokozata az összezavarodottság, amikor az ember a hazugságot és az igazságot ténylegesen nem tudja megkülönböztetni, még ha akarja sem. Így alakul ki a többség igazsága, pedig egy hazugságot mondhatnak ezren, százezren vagy milliárdan, az mindig hazugság marad. Ez a statisztika: a többség – dönt – igazság.

Az igazsághoz hű lenni nehéz. Nehéz, mert az embernek le kell mondania a kényelemről, s a problémákat fel kell vállalnia. Ezért még az amúgy igazság-párti emberek is összerándulnak és védekező állást vesznek fel e szavak hallatán. Megpróbálnak alkudni az igazsággal. Hátha még ez a kis, parányi, ártalmatlan hazugság elcsúszna igazság néven…

Hátha nem is lehet tudni, mi az igazság, s akkor nem terhel felelősség. Hisz nem tudtam….
Szomorú hírem van. Az igazságról tudni lehet. Előttünk van.

A hazugság – szövevénybe az ember beleszületik. Van aki több, van aki kevesebb hazugság-szálat hoz magával, a nevelés és az iskola azonban ezeket a szálakat megvastagítja, megsűrűsíti. Ez az élet folyamán kialakuló igazság – mentesítés. Egy adott fokig minden ember egyetért azzal, hogy ne hazudni. Egy adott fokig. Ez az adott fok nem más, mint az ember azon határa, ahol a kényelmét és biztonságát megbomlani látja. Amikor megérzi ezt a határt, előveszi a jól bevált hazugság – praktikát. Más szóval ez azt is jelenti, hogy az ember rögtön hazudik, ahogy nehézségbe ütközik. Lehet a legnagyobb metafizikus, a Mester – elkezd hazudni. A hazugság létbontás.

A mai ember azt hiszi, hogy a becsületes élet az igazságok és hazugságok helyes egyensúlyában rejlik, vagy a “hazudhatsz csak ki ne derüljön” alapelvben. A ki nem derült hazugság nem hazugság, mondják. Igen ám, de ezek csak a felszín dolgai. Mi van az önmagunkkal való viszonyunkkal? Magunknak mit és mennyit hazudunk?

Hogy mennyire benne vagyunk a hazugság – csávában, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy MA KÜLÖN ERŐFESZÍTÉS ÉS IGAZSÁGKUTATÁS KELL ahhoz, hogy az ember NE HAZUDJON. Egyébként automatikusan hazudik. A világnézet is hazugságrendszer. Mert ha igazság lenne, nem világnézet lenne, hanem világtudat, Istentudat, Istenazonosság. A világnézetet sokat gyakorolt kis és nagy hazugságok építik ki, amelyek megvédnek a kényelem elvesztésétől és más kellemetlenségektől. Elsősorban az ember hivatkozik. Mi lenne nagyobb hazugság, mint a hivatkozás? Egyszerű példa erre egy kis meghűlés is, ahol az ember a baktériumokra, a kollégákra, a hidegre, a huzatra, a kórházra, az orvosokra – vagy akár Istenre hivatkozik. Ők a hibásak, az okozók. Az ember ezt elhiszi, s azután védekezni kezd mindezek ellen. Nem szabad huzatban ülni, mert meghűlsz, nem szabad olyan társaságba keveredni, ahol betegek az emberek mert elkapod, és így tovább. Ez lassan a világnézet.

Nem, az igazságért nem ütnek fejbe. Csak a hazugságért ütjük fejbe magunkat az idők folyamán, de azt folyamatosan tesszük, s nem tudjuk, hol a baj. Az igazság a legerősebb, és mindig az igazmondó oldalán áll. A hazugság gyenge és erőtlen. Ha valamiért fejbe vertek, az nem az igazság volt, hanem hogy vegyük észre magunkat, miket hazudunk magunknak még mindig.

Igen, ezzel elérkeztünk egy másik kényes kérdéshez is, hogy a tudomány és a vallás hol és hogyan vesz részt a hazugság – szövevény építésében. A lényeg-elvesztés folyamata a tudomány és a vallás történelmében kézzel fogható, hol csípőből lőtt tevékenység, hol tudatos mestermunka eredményeképpen. Az anyagi javak megszerzésének centralizmusában mindenféle elmélet, “tudományos tény”, vagy vallásos etikett az embereknek KÉNYELMET, maguknak JÖVEDELMET ígér. Az ember bármennyit képes fizetni a kényelemért. Ha a kényelmet be is lehet biztosítani, még többet fizet. A tudomány keretében így olyan szakterületeket lehet kialakítani, amelyek az ember kényelmét, egészségét, biztonságát jó jövedelemért biztosítani ígérik.
Természetesen ezt azzal az alaphazugsággal kell kezdeni, hogy az ember sorsának nehézségeit külső tényezők okozzák, egyrészt, s másrészt hogy az ember önerőből nem képes magát ellátni. Először a vallás “tanította” meg az embert arra, hogy ő egy kiszolgáltatott porszem, aki esetleg a túlvilági élet reményében csak fohászkodhat és adakozhat az egyház papjainak, de a sorsát így is felsőbb erők döntik el, amelyeknek a papok a törvényes közvetítői, úgymond mobiltelefonjai. A tudomány ezt az alappozíciót kihasználhatta, mert az embereknek szabadságot, tudást, jólétet és kényelmet ígért. Mindenki ráharapott. A valóságban a tudomány sem adott mást, mind szerencsétlenséget és szenvedést. Az oly kevés metafizikai éberséggel rendelkező embereknek – s csakis ezeknek! – lehet eladni a gyógyszert, a mű – vitaminokat, a margarint, a biztosítást, a desztillált vizet. Az éberség lefokozott állapotában az ember nem látja, mit vesz. A reklámok ügyesen célozzák meg az emberek elméjét, s elhitetik vele, hogy amit lát, arra szüksége van.
Érdekes módon még azt is tudják, hogy a csokoládé és a szeretet valahol princípiumok szintjén összefügg, hisz a csoki reklámok szexuális beállítottságúak.

A tudomány képviselői adott időben az szerint döntik el, hogy mi egészséges és fontos, és mi nem, hogy éppen mi az ami pénzt hoz, s mi nem. Az emberek többsége nem lát át ezen a kelepcén, és olyan dolgokat is megvesz, megesz vagy magára ken, ami semmit sem ér. Természetesen “bizonyítékok egész sora” áll a vevő rendelkezésére, amelyeket már régen, és sokszor megcáfoltak, legyen az a napi fehérje – szükséglet vagy a tej hatása az egészségre.

A probléma abban rejlik, hogy ma nincsenek gondolkodók. Csak formulák, szlogenek, “bejárt utak” vannak. És reklámok, és statisztika. És mi más a statisztika, mind a többségben az igazság hamis formulája?

Így megközelítve a dolgokat, nem hagyhatom szó nélkül az élelmiszer – hamisítást és a táplálkozástudományt sem. Az egész úgy van kidolgozva, hogy azt etessék meg az emberrel, ami pénzt hoz nagy vállalatoknak. A természetes élelmiszerek műanyaggal való helyettesítését nevezhetjük élelmiszer – hamisításnak. Az ételekből fokozatosan kivonnak mindent, ami természetes, és könnyen előállítható, olcsó mű szerekkel helyettesítik. Ezzel önmagában semmi baj nem lenne, ha ezeket a műanyagokat nem neveznék egészségesnek.

Az igazságszenvedély nem más szerintem, mint a morál igénye. Vagy az igényesség morálja.

A morált úgy tudnám megfogalmazni, hogy az ember azon igénye, akarata és hite, hogy Ő tiszta, transzparens és orientált, ugyanakkor szabad legyen. A legfelsőbb morál a szabadság. A morál szintje az életmű szintje. A hazugság fényében a morál minden, ami nem hazugság. Azt is mondhatnám, hogy a morál a hűség a tökéletes igazsághoz, tény – hűség, valósághűség.

A legtöbb embernek csak morális aggályai vannak, de nincs morális igénye. Az igény s az aggály különböznek.

A hazugságról le kell szokni. Ez egy következetes életgyakorlat. Figyelni kell önmagunkat minden helyzetben. De még így is előre csak a külső hazugságokat tudjuk korlátozni. Bizonyos helyzetekben a hazugság megint kijön belőlünk, reflex-szerűen. Van, amikor egy hazugsággal találkozunk, de arra nem reagálunk, inkább hallgatunk. Ez is hazugság. A hallgatás – beleegyezés alapján a hazugságnak teret adunk. De teret adunk a hazugságnak sok más módon is, például azzal, hogy egyszerűen nem mondunk el dolgokat embereknek, mert nem tartjuk őket erre megfelelőnek. Itt ugye bejön a kinek – mit – lehet – elmondani problematikája is.

Először a hivatkozás reflexeit kell legyőzni. Le kell szokni arról, hogy hazugságainkra igazolást keressünk. El kell vetnünk azt a tézist, hogy a cél szentesíti az eszközt. El kell vetnünk azt a hiedelmet, hogy van kegyes hazugság. El kell dobnunk az olyan kialakult eszméket, miszerint a hazugság bizonyos esetekben életmentő lehet, vagy jót teszünk vele. Ez a nehéz. Hű lenni az igazsághoz, még akkor is, ha valakinek ez fáj, valaki ettől tönkremegy vagy belehal. Ha az nem tudja elviselni az igazságot, attól még az igazság igazság marad. Egyszerű és megcáfolhatatlan.

A tévedések egész sorozata ott történik, hogy a metafizikai alapokat leráztuk magunkról, mint kacatot. Ezért nem tudjuk, hogy egy rákos betegnek is ELSŐSORBAN meg kell mondani, hogy rákos, azt is, hogy ennek milyen szellemi hátterei vannak. Főleg, ha ezt a beteg megkérdezi! De mivel ma szinte senki semmivel sincs tisztában, hazug sötétben él, az igazságszenvedély eszementségnek imponál. Az igazság erős, mindent átható fénye a sötétben tapogatózók szemét túlságosan sérti, s védekezésre kényszeríti: még jobban elbújni, elrejtőzni.

Természetesen fenntartom, hogy vannak nagyon hazug és kevésbé hazug emberek. Ez csak attól függ, hogy a hazugság, a megtévesztés hitéhez ki mennyire áll közelebb, vagy mondhatnám, ki mennyire van elmerülve a szürkészöld mocsárban. Vannak emberek, akik igyekeznek a többinél is sokkal többet hazudni, akik aktívan duzzasztják a hazugság – lápot, és efelől semmilyen lelkiismeret furdalásuk vagy aggályuk nincs. Ezeket az embereket nevezhetjük aktív hazugoknak. Még akkor is, ha semmi indokuk nincs rá, nincsenek semmiféle hazugság reflexkiváltó helyzetben, még akkor is hazudnak, csak úgy csípőből lövik a megszokott hazugságokat. Még az sem érdekli őket, ha felsülnek, hisz nekik oly természetes ez a hitvilág. Hisznek a mindenhatónak – látszó hazugságszenvedélyben.

De jobb az aktív hazug, mind a gyáva hazug, az utóbbi ugyanis nem sportból, érdekből hazudik, hanem mert fél az igazságtól. A gyáva hazug sunyi, megbújik, tetszeleg. Jobb az aktív hazug, “mert nem tudja, mit csinál”. A gyáva hazug, az alattomos hazug igenis tudja. Ezért elég rosszul, esetlenül hazudik, szemével hunyorgat, szája széle megremeg. Ha lebukik, katasztrófa.

A hazugsággal az ember önmagát mérgezi. Ez a méreg elzárja a fénytől, az idilltől, s lassan megemészti, a megsemmisülés határáig. A hazugság a létezésnek ellentmond. A teremtés azon célját, hogy az ember a fizikai világ információit felfele közvetítse, megbuktatja. Imígy a teremtés, vagyis a Teremtő és teremtett, maga az Ember, értelmetlenné válik, s létjogosultsága elvész.

Csak az igazságnak van létjogosultsága, értelme, örökléte és idillje, ami nem igazság, az törvényen kívüli. Ami törvényen kívüli, az történelmi. Ami történelmi, az mulandó. Ami mulandó, az nem létezik. Ami nem létezik, az hazugság.

A hazugság létállapotát fenntartani annyi, mint zuhanni. Az entrópikus erők karjai között, lefele, a legkisebb energiaállapotba kerülni. Semmi akarat. Semmi tett. Semmi hit. Csak zuhanás. Elveszteni az idillt, betegnek lenni, meghalni. Az egész civilizált történelem az entrópikus erőknek hódol, a kényelem, a margarin, a virsli, a TV, az akció és a horror. A tudomány – technika eszközeivel elérni a legkisebb energiaállapotot. Meg sem mozdulni, még a szemet sem kinyitni. Nem látni. Nem lépni. Csak haragudni, csak neheztelni, hogy az Úr nem adott még nagyobb kényelmet. Csak szitkozódni és káromkodni, csak böfögni és horkolni.

Szövetkezni hogy a hazugság ki ne derüljön. Aztán ugyanezért hivatkozni. Aztán addig hivatkozni, míg világnézetet kialakítani. Aztán a világnézetet megvédeni. Háborúzni. Aztán egyes világnézeteknek törvényes keretet adni, vallást alapítani. A fényeket kioltani, az igazságot elföldelni, s erre tudományos érveket hozni, s elnevezni reformációnak, vagy felvilágosodásnak.

A gondolatok felülvizsgálata elsősorban, majd a szó és a tett “ellenőrzése” az, amelyen keresztül lépésről lépésre az igazsághoz hűnek lehet lenni. Azonban kell valamiféle referencia, sugallat vagy bölcsesség, ami segít a gondolatainkban rendet teremteni, s a hamisat az igaztól elválasztani. Kell egy egzakt tudomány, amelynek segítségével a dolgokat meg lehet különböztetni, s az egyetemes, egyedi igazságokra rá lehet eszmélni.

A hagyományok hagytak ránk ilyen eszközöket, tudományokat és gyakorlatokat.

Vezessük le a hazugság summáját: egy ember olyant mond, ami nem felel meg az igazságnak. Hogy reflexből, nagyzolásból, nagyotmondásból, félelemből teszi-e, az, mindjárt meglátjuk, eléggé a kezdeti lépés. Az ember nem csak olyant mond, hanem olyant is tesz, ami a valóságtól, így az életútjától eltér. De mindennek a gyökerét a gondolkodás képezi, mert az ember olyan dolgokban gondolkodik, amelyek nincsenek összhangban a valósággal. De még a hibás gondolatoknak is van gyökere, s ez a megfelelő tudás hiánya, amire azt mondta annak idején Jézus, hogy “nem tudja mit csinál”… Rá kell jönnünk tehát, hogy a hazugság megszüntetéséhez olyan tudásra van az embernek szüksége, amit sem a modern tudomány, sem a vallás, sem ezeknek az ágazatai nem tudnak nyújtani. Ugyanis az embernek meg kell győződnie arról, hogy ő miért nem hazudhat, azonkívül, hogy tudomása kell legyen arról, mi az igazság, hogy gondolataiban tudjon rendet teremteni, s el tudja választani “a csecsemőt a fürdővíztől”. A megfelelő tudás megszerzése az életmű része, mert bölcsességet, morált, és nem utolsósorban szabadságot eredményez.

A hazugság megszüntetéséhez tehát olyan információra van szükségünk, ami igaz.

De hogyan ellenőrizzük le az információ igazság – tartalmát? Úgy, hogy beültessük a gyakorlatba, s ott annak működnie kell. Ha valami nem működik, az nem igaz.

Az életmű elkészítéséhez igazságra, igazságtudatra és transzparenciára van szükségünk. Egyenesség és átláthatóság. Igazat mondunk, mert igazak vagyunk. A morál az igazság tartása. Elvetni mindent, ami hamis, ami csak elmélet, ami szédület, kábítószer.

Az igazságkeresésnek eszközei és szabályai vannak. Szabálya, hogy belül kell keresni, önmagunkban. Eszközei az archaikus korból ránk hagyott eszközök, asztrológia, tarot, kabala, harcművészetek, zen, Tao, Védák, és még sorolhatnám. Az igazságkeresésnek azonban tüze is van, az a soha ki nem alvó tűz, ami a teremtést fenntartja. E tűz nélkül a világ perceken belül megomolna.

A teremtés szenvedélye az igazság tüze. Az igazság szenvedélye a teremtés tüze.