Kilépés

Monológ a rezonancia csapdájáról

Olvasok, és előadásokat nézek, de vigyáznom kell, mert túl erős bennem az előítélet és a védekezési reflex. Ha a téma, vagy az előadó, esetleg a mondandója első hallásra nem tetszik, rendszerint azonnal lépek tovább, és más előadásait már nem nézem meg.

Pedig meg kellene. Mindenből lehet tanulni, nem szabad valakit kerülni csak azért, mert egyszer mondott egy olyant, amivel nem értettem egyet. Több író, előadó is van, aki mond olyant, ami nem tetszik, de mond olyant is, amiből kifejezetten tanulhatok. Az emberben igen erős a védekezési ösztön, és kerül mindent, ami a hitében, világnézetében megzavarná. Netán felforgatná azt. Néha rájövök, hogy igenis, a világnézetet fel kell forgatni. Nem szabad hagyni lekövesedni, megdermedni. Itt van a rezonancia csapdája, amiről beszélni kell: az ember a hitének megfelelő írásokkal, előadásokkal rezonál, és ezek az információk erősítik a hitében, ami még erősebbé teszi a rezonanciát. Egy idő után talán esélye sincs mást hallani, mint amit akar. Ezért néha készakarva, tudatosan kell mást keresni, mást olvasni, hogy a rezonancia ne szűküljön, hanem táguljon. A tudatot tágítani kell, nem egy keskeny sávra beszűkíteni, és hunyorogni. Minden lehetőséget birtokba kell venni, mondja Hamvas. Meg kell tanulni nem előítélettel, és védekezési reflexekkel élni. Ítélkezni ráér utólag is. Ez viszont nem jelenti azt, hogy az információt nem vizsgálom meg, nem ítélem meg, természetesen mindent a helyére kell tenni. De nem azelőtt, mielőtt tudnám, hogy mit teszek a helyére. Amikor tudom, akkor határozottan és világosan teszem. A rezonancia csapdája, hogy egyre inkább csak nekem tetsző információval találkozok. Ez oda vezet, hogy abba a hitbe kerülök: nincs más. A világ színes, akkor is, ha én csak két színt akarok látni. Rá kell vennem magam, és félre kell tegyem az előítéletet, hogy befogadhassam és megnézhessem azt, amivel szemben előítélettel vagyok. Nem szabad a komfortzónán kívüli érzést komfortzónává tenni. A világ természetéből adódik, hogy mindig minkét aspektust meg kell vizsgálni, mert a megnyilvánult dolgok polárisak. Egymástól függenek. A látás, ha az ember felülről mindkét pólust látja, de ehhez nem zárhatja ki egyik pólust sem. Van, aki a fényről nem vesz tudomást, és mindig a sötétségben él, van aki a sötétségről nem vesz tudomást, ezért nem érti a fényt. Egészen más egy beszélgetés, ha nem a védekezésre rendezkedek be. Egy ilyen társalgás csupa öröm és felszabadulás. Ugyanis nem kell megvédenem a hitemet, vagy a világnézetemet, ha az jó: megvédi önmagát. Azt gondolom, hogy a hit attól erősödik, hogy a világnézet tágul, befogad, és nem attól, hogy beszűkül, kizár, a nekem tetsző dolgokra koncentrálódik. Meg lehet találni a dolgok értelmét, meg lehet látni felülről a jelenséget. Ne tegyünk úgy, mint a kisgyerek, aki befogja a fülét és énekel, mert nem akarja meghallani amit mondanak neki. Szegény az, aki világnézetéből nem tud kitörni, és egész életét leéli saját elméjének börtönében.

Gondolatok