Én már szokva vagyok azzal, hogy a hivatalos források mellett alternatív forrásokat is megnézek. Ez már a járvány előtt is így volt. Sokszor kiderült számomra, hogy a hivatalos média egyoldalú volt, vagy egy történetnek csak felét mutatta be, olyan is volt, hogy egyenesen hazudott. Akár politikai témákban, akár egészségügyi témákban. Néhány konkrét történettel is szolgálni tudnék, ha leírhatnám. Ezért nem volt idegen számomra az alternatív média a járvány kialakulása után sem. A történet megértésében nem csak az alternatív források segítettek, hanem egészségügyi végzettségem, és több mint tizenöt év egészségügyi tapasztalatom is. Megjegyzem, hogy bár nem orvosit, hanem asszisztensképzőt végeztem, a medicinát mindig szerettem, és így sok mindent megtanultam. Mindez a tanulás csupán hobbi volt, hisz sem előrelépés, sem fizetés növekedés ebből soha nem következhetett. Ennek ellenére megtanultam az anatómiát, érdekelt a sebészet, gyógyszertan, járványtan, de sokat olvastam alternatív medicinát, természetgyógyászatot, akupunktúrát is.

A járványkérdés már a kezdetekor gyanút ébresztett bennem, és első megérzésem ezzel kapcsolatban az volt, hogy a világgazdaságot át akarják formálni, amit le is írtam akkor. Az alternatív hírek mellett természetesen a hivatalos, vagy úgynevezett fősodrású médiát is követtem, de a hivatalos médiából jövő információk hamar kimerítették a lehetséges változatokat, és rövid idő után unalmassá váltak. Hiányolni kezdtem igen hamar a tudományra jellemző párbeszédet, vitát. A hivatalos média teljes egyoldalúsága egy felhívás volt számomra, hogy itt valami nem stimmel, valami nincs a helyén, hisz egy pandémia, és annak lehetséges megoldása nem ilyen egyszerű és lapos. Sokszor felmerült bennem a kérdés, hogy hol vannak azok a tudósok, orvosok, virológusok, akik kérdéseket tesznek fel, kutatnak, megkérdőjeleznek? Meg is találtam őket, csak épp nem a hivatalos médiában.

Amikor már az ellenvéleményt cenzúrázni kezdték a közösségi médiában, és a média lejáratási hadműveletbe kezdett azokkal szemben, akik kérdéseket tettek fel, egyértelművé vállt, hogy itt nem világjárványról van szó, legalábbis annak felszámolása senkinek sem érdeke. Hisz mi, akik a tudományokat azért szeretjük, tudjuk, hogy egy-egy helyes megoldáshoz milyen vitákon és ellenvéleményeken át vezet az út. Soha, egyetlen tudományos kérdésben sem volt egyöntetű válasz, és ha az volt, akkor mindig kiderült róla, hogy üzleti vagy politikai érdekek befolyásolták.

Az egész helyzet groteszké vált, amikor a hivatalos verzió képviselői vírustagadóknak kezdték elnevezgetni azokat, akik megmerészeltek szólalni. Bár a hétköznapi ember, aki csak a tévéből meg a hivatalos sajtóból tájékozódik, azt gondolhatja, hogy a vírustagadó csak azokra az emberekre van rámondva, akik nem elég okosak ahhoz, hogy megértsék az egész jelenséget, de igazából a vírustagadó táborába került sok orvos, virológus, tudós is. Az a visszás helyzet alakult ki, hogy a média munkatársa, aki az orvostudományhoz nem ért, megengedte magának, hogy virológust, orvost soroljon be az általa kitalált címkék alá. Így lett hirtelen nem csak az újságíró, hanem a miniszter, párttitkár, vagy pap is okosabb a virológusnál. Ezt persze, tudjuk, önerőből nem tehette volna meg, hisz nem ért hozzá, és ez csakis azt bizonyította, hogy a média mögött politikai érdek, és politikai védelem áll.

Amikor az úgynevezett járványügyi intézkedések elkezdődtek, a kötelező maszkviselés, a kijárási tilalom, az ember azt hihette volna, hogy egy fantasztikus filmbe került, ahol az eseményeknek csak fantázia szülte alapjuk van, de a józan ember tudja, hogy az egész tudománytalan mese. Kutató és kereső emberként nem találtam ugyanis bizonyítékot egyetlen intézkedés pozitív hatására sem, de negatív következményekre annál inkább.

De a lavina elindult. Láttam egy kísérletet, ahol a kísérleti alanyt egy váróterembe ültették, a többi, vagy tíz várakozó ember közé. A kísérleti alany nem tudta, de a többiek mind a kísérletbe be voltak avatva. Amikor megszólalt egy sípszó, mindenki felállt, majd leült. A kísérleti alanyunk csodálkozva nézte, de a második vagy harmadik sípszónál már ő is felállt. Bár nem tudta, miért kell ezt csinálni, de engedett a “társadalmi nyomásnak”, és nem akart kilógni a sorból. Érdekes volt, hogy a többieket szerre behívták a rendelőbe, míg végül a kísérleti alany egyedül maradt, de akkor is, mikor egyedül volt, a sípszót meghallva felállt. Később egy új embert vettek be a kísérletbe, aki mit sem tudott az egészről, és gyanakvóan nézte a kísérleti alanyunkat, ahogy feláll majd leül a sípszó után. Meg is kérdezte, miért teszi, de a kísérleti alany csak annyit mondott, hogy nem tudja, de mindenki így csinálta. Végül az utoljára érkező ember is felállt és leült a sípszóra.

A lavina tehát elindult, és a társadalmi nyomásnak igen kevesen tudtak ellenállni. Szinte ott tartottunk, hogy a legtöbb ember nem tudta, miért hord maszkot, vagy miért jár gumikesztyűben, vagy miért tartja a másiktól a távolságot, ez egyszerűen a többi emberről ragadt rá, és csinálta automatikusan. Amolyan szokássá, reflexé váltak ezek a tevékenységek.

Természetesen a média erre az automatizmusra igencsak rásegített. Amikor minden nap erről szólt a híradó, erről írt a sajtó, soha meg nem unva, riasztgatva a számokkal, az emberek még görcsösebben elhitték és csinálták, amit a “szervek” mondtak.

A több mint egy év alatt sok kérdésre sikerült megtalálnom a választ, sok kérdés még megválaszolatlan maradt, de a megtalált válaszok alapján látom, hogy teljesen másról szól ez a történet.

Így teljesen mindegy, hogy a vírus természetes vagy mesterséges – sőt, az is mindegy, hogy van-e vagy nincs. Ezek mind harmadlagos kérdésekké váltak, hisz ez a maszk meg távolság – kondicionálás – úgy néz ki – mindettől független.

Gyanús volt az is, hogy igen rövid idő múlva a legtöbb gyártó vezényszóra rukkolt elő az oltással. Milyen érdekes, hogy AIDS-re, vagy sok más gyakoribb és halálosabb kórra még nem sikerült sem oltást, sem gyógyszert kifejleszteni. Ez az oltás azonban kész lett, mire az ember felocsúdott volna. És akkor kezdődött a mindent letaroló oltáskampány, amibe nem csak a politikusok, hanem a papság is beállt. Orvosok hangját már a témabán nem lehet hallani, mert túlharsogja őket a politikus, újságíró, pap (vagyis az összes szakértő).

Az idők folyamán megfigyelt technikákat most is rendre bevetették, és ezeket olyan következetesen, hogy nem tudtam csalódni. A média szokásos lejáratása, az emberek lelkiismeretére való hatás, a “tőled függ az emberek élete”, az "influenszerek" és a hírességek bevetése, törvények és rendeletek sorozata, mind ide sorolható. De itt van még a címkézés, a lapos-földezés, az összeesküvés-elméletezés. Aki akarta, láthatta, hogy minden eszköz be volt, és be van vetve. Az általam megtanult medicinát, virológiát két lábbal taposták agyon. Az emberekbe felébresztett, ugyanakkor megtévesztett  lelkiismeret alapján az emberek azt hitték, hogy tényleg tőlük függ mások élete, kialakult a maradj otthon mozgalom, az együtt sikerül, meg hasonlók. A lelkiismerettel való manipulációt én minden esetben szemét eljárásnak tartom. A bűntudatkeltés az alattomos és alantas módszerek egyike.

Sajnos egyetlen vitapartnert sem találtam ez ügyben, aki a hivatalos verziót képviselné, de tudományos érvekkel is szolgálhatna, azt kellett látnom, hogy az emberek a hivatalos média verzióját mantrázzák, semmiféle egyéni vizsgálat nélkül. Ha vitatkoztak, az nem egyéni meglátás volt, nem egyéni kutatás eredménye, hanem ugyanazt mondták, amit aznap láttál a híradóban, vagy amit az úgynevezett szakemberek mondtak. Azt, hogy kikből lesznek ezek a szakemberek, akiket ilyenkor mindig elővesznek, sokan tudjuk, nincs amit írni többet róla. Szállóige lett, hogy mindenki virológus, de ebbe mindenki épp a másikat értette bele, nem saját magát, vagy a politikust, a sajtót vagy a papot.

Természetesen kiderült számomra, utánajárva néhány dolognak, hogy a számok a fertőzöttekről és a halottakról mind hamisítások voltak, és ennek alapból két oka is volt: az egyik, hogy a PCR teszt nem alkalmas egy betegség megállapítására (és ezt maga a PCR teszt feltalálója is mondta), illetve minden olyan halottat beleszámoltak a statisztikába, aki ugyan más betegség miatt halt meg, de a PCR tesztje pozitív volt. Így igencsak felduzzasztották a számokat, de még ezzel a mesterséges felduzzasztással is igen alacsonyak, a többi járvány, vagy más betegségek tekintetében. Felvetődött rengeteg kérdés, ami az egész jelenséget gyanússá tette: miért használ a média olyan fotókat illusztrációnak, amelyeknek semmi köze a járványhoz? Miért vásárolt szinte az összes ország még 2017-ben PCR teszteket? Miért manipulálták a híreket? Miért nem esik szó egyetlen oltás mellékhatásról sem? Miért hazudják azt, hogy a kórházban csak olyan fertőzöttek vannak, akik nincsenek beoltva?

Visszanézve már egyre világosabb, hogy a járvány célja az oltás. Azt, hogy miért (azon kívül, hogy a gyógyszeripar és a benne érdekeltek még jobban meggazdagodjanak), egyelőre nem tudom, csak sejtéseim vannak. Tény azonban, hogy – mint oly sokszor kiderült – most is egy világraszóló színdarab részesei vagyunk, egy megtervezett forgatókönyv szereplői.

Nem beszélve arról, hogy a huszonöt éves metafizikai, szellemi, pszichológiai kutatásaim alapján az egész már eleve nonszensz. De erről már írtam, nem szeretném ismételgetni, aki akarja, olvassa el az erről szóló cikkeimet.

Az egész helyzet a kommunizmust juttatja eszembe. Akkor a Szabad Európa rádiót hallgatták a szüleink, hogy meglássák, mi van a nagyvilágban, mert a hivatalos média akkor is csak propaganda volt (és sajnos ez nem változott, forradalom ide vagy oda). Akkoriban a Szabad Európa volt az összeesküvés-elmélet hívő meg a vírustagadó, aki hamis híreivel az egész kommunizmusra ártalmas volt. Ma is itt tartunk, s bár nem nevezzük (még) kommunizmusnak, de minden ideológia, eljárás és reakció a kommunizmus jegyében zajlik. Ma is az igazság éppoly veszélyes, társadalomra, emberi életekre.

Utolsó gondolatként: a politikában és médiában nem csalódtam – ők hozták a formájukat. Nem csalódtam a szakemberekben sem, akiknek feladatuk a politikai akarat közvetítése “szakértelem maszkja mögé rejtve”, és a papokban sem csalódtam. A papokról eddig is tudtam, hogy a politikai akarat közvetítői, Isteni szónak álcázva azt. Azonban kissé csalódtam az emberekben: nem gondoltam, hogy sok értelmes ember bedől a színdarabnak. Bár tanultam is ebből, mert világossá vállt számomra, hogy semmilyen intellektuális tudás nem segít, ha az ember nem éber. És megtanultam, mennyire erős a közösségi nyomás. Ahogy a fent leírt kísérletben a sípszóra felállt a kísérleti alany, mert mindenki ezt tette, és nem kérdőjelezte meg ennek gyakorlati okát és hasznát, úgy követjük ma is a társadalmi szokásokat, reflexeket, az okok ismerete nélkül. E társadalmi nyomás igen erős, és a legnagyobb tudású embert is megtéveszti.

Ez a varázslat, amire csak az éberség lehet gyógyszer.