Kilépés

Maszkszentelés napja

2025 március végén Zátonyné szépen felöltözött, elegáns kosztümbe, hatalmas kalappal, és a legszebb maszkját tette fel. Ma van a maszkszentelés napja, és nem szeretett volna elkésni. Reggel azonban még főznie kellett a családnak, így már eléggé fáradtan indult a templom fele. Szép napsütés volt, tiszta ég, az utcai hangosbemondók monoton zenét szolgáltattak. Zátonyné megrázkódott, még hűvös van ebben az órában.

Mikor reflexszerűen az órájára pillantott, rájött, hogy mégis túl korán indult el, bő fél óra van a maszkszentelésig. Ezért hát gondolta bemegy még a divatáruházba, s megnézi az új maszk felhozatalt. Kényelmetlenül sétált a pultok között, hirtelen melege lett, levegőt is alig kapott, izzadni kezdett az arca. Sóhajtott, s tovább nézelődött.

Sok szép maszk volt ma az áruházban, színesek, átlátszók, mintásak, legszívesebben mindenből vett volna egyet a gyűjteményébe. Az átlátszóak nem tetszettek neki, ő a színes, babos vagy kockás mintájúakat kedvelte. Még tetszett neki a Jézuskás meg a Miki-egeres, de azok túl drágák voltak. A legolcsóbbak a sima fehér, kórházi maszknak álcázott rongyok voltak, de a hírek szerint azokat a pap nem szenteli meg. Ezért soha nem is vett ilyent.

Közben a hangosbemondókban megszakadt a zene, és a szokásos utasítás következett, amelyet minden félórában bejátszanak: Ne feledjük otthon a maszkot, tartsunk távolságot, menjünk oltani.

A maszkokban való elmerülését egy éles hang szakította félbe: Komámasszony! Felkapta a fejét, és hátrafordult. Sára állt mögötte, szép, csillogó maszkban. Komámasszony! - ismételte meg Zátonyné is. Mi járatban errefelé? Tudja maga – Sára megvonta a vállát. Szintén maszkszentelés? Igen. Olvastam a közösségi oldalon, mondta Sára, hogy a szentelt maszkok jobban védenek. Ezzel csak egyet tudok érteni, mormogta Zátonyné, a sok hitetlen azért kerül kórházba, és ez nem vicc…

Rájuk szólt az eladó, hogy nincs köztük két méter, és ez a közelség törvényellenes.

Bocsánat! - mondták szinte egyszerre, s távolabb léptek egymástól. Komámasszony ismét maszkot vesz? - mosolygott Sára. Minek annyi? Gondolom tele van a gardrób…

Olyan szépek! - sóhajtott Zátonyné. Egyszer ha sok pénzem lesz, mind megveszem. Sajnos – szomorú arcot vágott, mind akinek valami szörnyűség jutott eszébe – amióta a kedves férjem elvesztette az állását… Nincs egyedül! - mordult fel Sára. - Mindenki elvesztette!

Indulnunk kellene – vélte Zátonyné – még lekéssük a maszkszentelést.

Kiléptek az áruházból, és a templom fele vették az irányt. A nap melegen sütött, a levegő melegedett, a madarak énekelni kezdtek.

Mindenki adassa be a tizennyolcadik oltását – mondta a hangosbemondó – fontos, hogy akinek csak tizenhét van, az elkaphatja az elefántcsontparti mutánst.

Én már beadattam! - mondta büszkén Sára. Erről jut eszembe, folytatta, hogy olvastam az újságban, hogy áprilistól feloldhatják a szigorításokat.

Ezt minden évben elmondják, mormogta Zátonyné. De, tette hozzá, nem is ajánlatos most, a hetvenkettedik hullám a legveszélyesebb. Nem csak az elefántcsontparti, hanem más mutánsok is megjelentek. Igen, egészítette ki Sára, a szibériai a legveszélyesebb.

Az nem igaz, olvastad Debil professzor nyilatkozatát az újságban? - fakadt ki Zátonyné. - Debil professzor szerint az elefántcsontparti a legveszélyesebb. Ne higgy el minden ökörséget a közösségi oldalakról, olvass újságot. - Zátonyné az égre nézett. - Mostanság sok az álhír.

Közben a templomhoz értek. A templom kertje tele volt emberekkel, egymástól távol, szebbnél szebb maszkban. Zátonyné elégedetten nézett körül, mégiscsak az ő maszkja a legszebb. A papnak is tetszeni fog, biztos!

Kérjük tartsák be az egészségügyi távolságot! - harsogta a hangosbemondó. - Ne feledjék a tizennyolcadik oltást!

A templomba bemenni nem szabadott, így mindenki kint állt a kertben. Volt, aki maszkját letolta az állára és úgy cigarettázott, volt, akinek a szeme is alig látszott. Debil professzor javaslatára többen kettő, vagy három maszkot is feltettek.

Egy idősebb úr a maszkot megbillentve nagyot köpött a járdára. Egy másik leült a járdaszegélyre.

Hallottad, mennyi a beteg? - szólt Zátonyné. - úgy olvastam a kórházak túlterheltek, már alig bírják…

Hogyne lenne sok beteg – emelte fel a szemöldökét Sára – azok miatt, akik nem adatják rendesen az oltást. Olyan is van, képzeld, hogy még csak a tizediket kapta meg. Így hogyne lenne nagy a baj!

Debil professzor szerint a társadalomra a legveszélyesebbek ezek, a kevés oltással rendelkezők.

Csend! - fakad ki Zátonyné, mert közben elkezdődött a szertartás, és orgona hangja nyomta el a hangosbemondók zaját.

Imádkozzunk! - hallatszott a pap hangja – kérjük Istent, hogy segítsen minket, hogy soha ne kelljen maszkban szűkölködjünk, és legyen elég oltás mindenki számára!

Isten kérünk téged… - mormogta a tömeg a maszk alatt, miközben a hangosbemondó folyamatosan ismételte az utasításokat.

Ezt is megértük – sóhajtott Zátonyné – hogy végre a maszkszentelést megtartják! Ez nagy előrelépés e nehéz időkben, furcsa világban. Ha ez sem lenne, nem is tudom, mit tennénk. Zátonyné kérően nézett az égre, s magában imádkozott egy szebb jövőért, és még szebb maszkokért.

Kritikák