Festmény / rajz: Kálic

A Mutatvány nevű alak, aki a misztériumra érzéketlen, reggel korán kel, de hiába. A napját értelmetlen robotmunka, esetenként robotikus tévénézés tölti ki. A betegségeiért és a szerencsétlen napjaiért felsorakoztatott felelősök közé nem csak az Urat, hanem az összes embertársát besorolja. Esténként sört vagy bort iszik, mert az alkohol kissé ellódítja önmagától, s az az érzése támad, hogy ő egy jó ember.
A Mutatványnak legtöbbször a felesége parancsol. De ez sem a gyengeségének, vagy elesettségének, hanem a felelősség teljes átadásának köszönhető. A Mutatvány az a groteszk példa, amit messze el kell kerülni.
De ő tudja, hogy mikor kell megmozdítani az izomcsoportokat. Hiába nem igazán mozog, csak azokon a kivételes órákon, amikor belső mihasznaságát és tehetetlenségét akarja földbe döngölni. Amikor felejteni akar. Amikor belső keserűségét akarja elnyomni. Máskor azonban a Mutatvány azt figyeli, hogy mikor tapsolnak neki. Fontos a környezet, az emberek, a főnök, az államelnök és az Isten. Az ilyen ember főnök nélkül, esetenként feleség nélkül képtelen élni, mert ha Istennel kettesben maradna, elveszítené a józan eszét. Mindig kell valaki, akinek a Mutatvány megmutathatja önmagát. Ha az elismerés elmarad, akkor bánatát a káromkodásba folytja.
A káromkodás a Mutatvány egyik gyakori tevékenysége. A tehetetlenség miatt fellépő bosszúvágy hajtja. Bosszút állni azért, ami van, s azért is, ami nincs. Amikor a főnöke, a felesége, vagy más olyan ember látja, akitől elismerést és juttatást vár, akkor szerény, áldozatkész, dolgos, ennivaló emberszabásúvá válik. Sokan azt hiszik, hogy rendes ember. Ha nincs azonban senki – mert Istent nem ismeri – akkor megmutat az igazi önvalójából is pár passzust – magyarán vannak percei amikor képtelen mutatni. A semmi megmutatása a Mutatvány nagy mutatványa.
A Mutatvány nem szeret olvasni, a tévében is a Való Világot és a Barátok Közt-öt nézi. Hisz szereti nézni azt, hogy a hozzá hasonló Mutatványok miképpen mutassák meg a semmit, s lenyűgözi ez a zsenialitás. Ha könyv kerül a kezébe, s abban nincs megfelelő mennyiségű kép, legalább oldalanként kettő, akkor eldobja. Valójában nem is érti a betűk írásbeli összefüggését, az az érzése, hogy az írást az ember életének megnehezítésére találta ki a gonosz ellenség.
A Mutatvány a misztériumra teljesen érzéketlen, ezért képes bármire, amit a bátorsága megenged. Élvezi egyes állatok kiontott vérét, bár állatbarát. Ez a bátorság azonban nem igazi, csak mutatvány, mert éles helyzetekben a Mutatvány rosszul lesz. Miután felmossák, mutatványként bevallja egyes dolgoktól való félelmét, és szimpátiát vállt ki. Ne gondoljunk ilyenkor, amikor éles helyzetekről beszélünk, háborúra, gyilkosságra, egyszerű vérvételről vagy fogászatról van szó.
A Mutatvány szeret állatot tartani. Főleg azért, mert az állatnak bármit megmutathat, nem fogja az felülbírálni. Legfeljebb a talpát nyalja, a kajáért cserébe. Ezért a Mutatvány az emberekkel nehezebben boldogul, mint az állatokkal.
A Mutatványnak három dologhoz biztosan nincs semmi köze: a szeretethez, a felelősséghez, és a hithez. A Mutatványnak nincs hite, ő vallásos, de azt sem a saját meggyőződése, hanem a felesége és anyósa kérelmére és utasítására. A felelősség számára olyan, mint az akasztás, meg lehet figyelni az arcát, amikor kérdőre vonják, remegni kezd, szája széle ellilul, állása bizonytalanná válik, és ostoba védőbeszédet tart magáról. Annyira bugyuta és esendő lesz, hogy igazából nem is tudnak rá megharagudni. A kívülálló szemében botrány, hogy ezt a rendes embert mindig megdorgálják, a Mutatvány pedig azt hiszi, hogy mellette mindenki vak és süket.
A Mutatvány jól el tudja szerepelni a szeretetet, de igazából soha, semmit sem ad. Amit ad, az az amit mutat: a semmi. Bár ennek a semminek lehet pénzbeli értéke, szó se róla, de akkor is semmi, ha ezer euróba kerül.
A Mutatvány akkor is felismerhető, amikor telefonon beszél. Hirtelen megváltozik a hangja, felelősségtudó vagy szerető lesz, sokszor nyávogni kezd, annyira nőies, hogy a telefon másik végén sokáig nem tudják eldönteni, kivel is beszélnek. Nem tudják, annyiszor nem tudjuk, nem látjuk, hogy a Mutatvány van a telefon másik végén, aki a semmit mutatja meg nekünk. Az ürességet, a sötétséget.
Ha a Mutatványt ráadásul a felesége hívja, akkor a beszéde már ijesztő, groteszk és röhejes. Ép elméjű ember nem is tudja azt hallani, de ezt a Mutatvány is tudja, ezért telefonjával elvonul.
A Mutatvány, a kellő időben és kellő helyen megmutatott mutatványára megkapja az elismerést, az élete többi részében pedig fekete lyukakban bolyong, céltalan és szédülten, abban a magabiztos hiedelmében, hogy ő valaki.
A Mutatvány igazából nem szereti a rokoni szálakat. Általában sem a szüleit, sem a feleségét nem szereti. A gyermekvállalást messze elkerüli, hisz az olyan felelősséget varrna a nyakába, amibe beleroskadna. Kifogásai és érvei a józan ember számára üres szavak, csak jóindulatból értik meg és bólogatnak, esetleg érvelnek, aki bírja szusszal, legfeljebb egyetértenek a hozzá hasonló Mutatványok. Érvei azonban sem önmaga előtt, sem a világ előtt, sem az abszolútum előtt nem érnek semmit. Széllbe kilőtt szavak, eloszlanak egy szempillantás alatt.
Bár a Mutatvány nem tesz sokat, jelenléte még is demoralizáló, mert olyan, mint a fekete lyuk, mint a fekete felhő, a sötét sarok, a hideg jéghegy, a mocsár, a bánat és a gyász. Mellette nagyobb éberség kell, hogy kibírja az ember, és igazából soha nem lehet ellazulni a társaságában.
A Mutatványnak nem mondhatsz meg semmit, ami marad, az az, hogy vigyorogsz, bólogatsz és helyeselsz, de ez sem helyes, mert nagy a tendencia arra, hogy a Mutatvány mellett Mutatvánnyá váljon az ember.
Néha a Mutatvány annyira sötét, hogy az ember fel kell tegye magának a kérdést, hogy miért kellett találkozzon vele.
A Mutatvány mindig könnyedén felismerhető, bárki felismeri. Azonban a Mutatványok olyanok, mint a zombik, összefognak, és együtt támolyognak a sötétben, az anyaméhtől a sírjukig.