Jó érzés fog el, mintha mindent megtehetnék, mintha mindenre képes volnék, mintha a világ én lennék. Akár átsétálhatnék a vízen, vagy repülhetnék. Szabad vagyok! Erre gondolok, és ez egy jó gondolat, lehet ezen töprengeni akár egész estig. Aztán eszembe jut, hogy nem szabadság az, ha nekem most meg kell kerülnöm a tavat, így inkább visszafordulok, de akkor zavarni kezd ez a visszafordulási kényszer. Végül is akkor lehetnék szabad, ha nem tervezném előre, merre megyek. Akkor lennék szabad, ha semmi okos nem jutna eszembe. Ahogy bevillan egy gondolat, és ráfókuszálok, egyből megköt, már érzem, hogy rabja vagyok. El akarom engedni, hadd menjen, oly hirtelen, ahogy jött, de akkor a gondolat elengedésével küszködve, az elengedés rabjává válok.

Sehogy sem jó!

Leülök egy kisebb bokor tövébe, a tóval szemben, lássam a víz csillogását, és majd a nap tükrét, amikor feljön. Mindent el kellene engedni, ezeket az okos gondolatokat főképp. A szabadságért valamit oda kell adni, ebben biztos vagyok. Nem jár az csak úgy, vagyis járni járna, de mi azonnal börtönbe vonulunk, ahogy az agyunk elkezd működni. Sorsunk, világnézetünk, gondolataink börtönébe. Börtön a világnézet, börtön a vallás, börtön a félelem, az aggódás, de még a gondolat is, hogy börtön. Csak az idill, a derű szabad, de az idillnek nincs tudományos alapja, és a derű nem logikus. Mintha az embernek azért lenne agya, hogy bezárja, és azért lenne szíve, hogy kinyissa.

Az ég alja narancsossá válik, és világosodik, hamarosan felkel a Nap. Vajon a Nap szabad? A csillagok szabadok?

Olvastam valamikor, hogy egy csillag csak addig szabad, amíg a saját pályáján kering. Ha letér a pályájáról, örök rabságba kerül. Tudom, akkor lehetek szabad, ha magam vagyok, a saját életemet élem, azt teszem amiért jöttem, és ezt maximális felelősséggel. Hogyan lehetnék a pályámon? Tudni kellene, melyik az a pálya, ami az enyém, és csak az enyém. A bölcsek szerint ezt úgy tudom meg, ha megkeresem – önmagamban. Ki vagyok? Ha erre igazi választ adhatnék, akkor a saját utam is világossá válna, és ha meglelném a saját utamat, akkor szabad lennék, és repülhetnék, és vízen járhatnék.

Bár ennek nagy értelmét amúgy sem látom, mármint a vízen járásnak és a repülésnek, de gondolkodni jó rajta.

Fényesen felbukkan a nap, a tó csillogása szinte vakító, hunyorgok, nehéz szembenézni ennyi fénnyel. Ezzel egyidőben távolról kutyaugatást hallok, már ismerem,a pásztor az, aki segített a Nappal beszélgetni, általa értettem meg, hogy a Nap is én vagyok. Kellemes bizsergés fog el, hátha beszélhetek vele, és fény derül arra is, mi a szabadság?

Türelmetlenség lesz úrrá rajtam egy kis ideig, de hamar rájövök, hogy a türelmetlenséggel csak átlendülök a most-on, a pillanaton, ami oly fontos lenne. És ha nem vagyok itt, és most, akkor hogyan lehetnék szabad? Behunyom a szemem, és elképzelem, ahogy a juhász megérkezik, és megkérdi, talán eltévedt? Fontos kérdés ez, csak utólag realizáltam.

Igen, eltévedtem sokszor.

A madarak éneke felzendül, a rovarok hangja betölti a tájat, a levegő megmozdul, és a fák meghajlással köszöntik a napot. Érzem, ahogy az arcomon a szellő utat keres magának. A szél szabad?

Hallom, ahogy a kutya felém szalad, barátságosan, farkát csóválva, megszagol, megnyalja a kezem, aztán a lábamhoz fekszik. Nemsokára a juhász is odaér, és valami jó reggelt – szerű morgással leül mellém a fűbe.

Megragadom az alkalmat.

- Ön szabad? - kérdem, ránézek, és figyelem az arcát, de az nem fejez ki semmilyen reakciót.

Talán több perc is eltelik, mire válaszol:

- Amíg a juhokkal lehetek, és arra mehetek, amerre kell, addig szabad vagyok.

- Érzek egy kis paradoxont – mondom.

- Ez tartja önt bezárva – a juhász mosolyog, megsimogatja a kutya fejét.

- Ha szabad lenne, akkor akár repülhetne is.

A juhász felnéz az égre, mintha azt kémlelné, mit kereshetne ő odafenn, a madarak között.

- Nem hiszem – mondja végül.

- Ön szerint mi a szabadság? - ahogy megkérdem, meg is bánom, hisz a juhász egyszerű ember, biztos nem fog itt filozófia kérdésekben elmerülni.

- Hát nem ez, hogy ön ezt kérdi… - mormogja. - tegye amit kell, és akkor megtudja.

Az emberek általában félreértik a szabadságot. Úgy gondolják, ha mindent megtehetek, az a szabadság, de rá kell jönnünk, hogy az a szabadság, ha azt teszem, amit kell. Ahogy a csillag a saját pályáján kering.

- Szabadon távozok – mondja mosolyogva a juhász, feláll, elindul nyugat fele, füttyent a kutyának, az felugrik és követi. Lassan eltűnnek a fák között. Közben a Nap már teljesen felkelt, az erdő megtelik élettel, a madarak szabadon szállnak, a halak szabadon úsznak, még a legyek is szabadok, csak én vagyok bezárva elmém börtönébe.

Végül is lehetek szabad. Ahogy a madár szabad, mert ő madár, ahogy a halak szabadok, mert ők halak, én is lehetek szabad, ha én magam vagyok.