Ahhoz, hogy az apparátus egyáltalán működhessen, szükség van arra, hogy az emberek apparátusba gondolkodjanak, azaz elveszítsék az éberséget, vagyis az alapállást.

Az apparátus fenntartása érdekében számos technikát dolgoztak ki, amelyek célja az emberek a maya (káprázat) állapotában való megtartása. Mivel az apparátus nem tud logikai észérvekkel védekezni az igazság ellen (nincs logosza, azaz igazságtudata), így két fontos technikát alkalmaz: a manipulációt és az információ elhárításának technikáját.

A manipulációnak szinte mindenki bedől. Hisz ennek érdekében dolgozik Hollywood, ezért van média, tévé, internet. A mindenkori helyes, vagy általuk normálisnak nevezett magatartást a hivatalos (politikailag korrekt) médián keresztül sugározzák. Amikor az ember nap mint nap ugyanazt hallja, akkor ugyanazt kezdi ő is gondolni, hinni, sőt, egy idő után a saját véleményének hiszi. Ez szó szerint varázslat (Hollywood, a varázspálca).

De ebben a manipulálásban a legfőbb bűnös maga az ember, aki elvesztette éberségét, gondolkodó képességét. Mivel a gondolkodás nehéz, ezért kényelmesebb kész gondolatokat, véleményeket elfogadni, és azokat magunkénak tekinteni. Legyen akár tudományos, akár szociális vagy pszichológiai kérdés, ha a megoldás adott, és azt csak asszimilálni kell, mindenki megmaradhat a kis kényelmi zónájában. A megoldást folyamatosan közvetíti a média. Ez a megoldás lehet tudományos tény, politikai mozzanat, törvénykezés, vagy egyszerűen a normalitás formálása.

Mindenesetre tény, hogy az éberségét vesztett ember állandó manipulálás alatt van. Ha az ember nem vállal igazi felelősséget, akkor azt kihelyezi. Vagyis a felelősséget a tudósok, politikusok, bankárok, pszichológusok vagy papok kezébe adja. Döntsék el ők, mi az igazság és mit kell tenni. A felelősséggel együtt azonban a saját sorsa feletti irányítást is odaadja.

Az információ elhárításának az alapja, hogy az igazságot semlegesíteni kell.

A semlegesítés történhet félrevezetéssel, nevetségessé tétellel, vagy egyszerű cenzúrával.

Vannak emberek, akik megpróbálnak az igazság nevében felszólalni, de hangjuk mindig erőtlen marad. Ennek igazi oka az információ elhárítása. Így tették komolytalanná az összes beavatási módszert (asztrológiát, alkímiát, és minden hasonlót), vagy cenzúráztak meg (a szentkönyveket például, a kanonizálások alkalmával). Ha felszínre kerül egy igazság, akkor mindig akad az apparátusban valaki, aki erre rátesz, nem kell sok, csak épp annyi, hogy az egész komolytalanná váljék.

Mondjuk egy befolyásos, influenszer személy átveszi azt az igazságot, amit valaki valahol megírt, és ismételgetni kezdi, de közben misztikus dolgokkal tölti fel, mindaddig, amíg az az információ már nem lesz az éberség szolgája, sőt, a káprázatot erősíti. Egy idő után már senki sem veszi komolyan ezt az információt, mint ahogy azt sem, amit az a valaki mondott, akinek a szava alig hallatszott. Miért? Mert az ő igazságát is már az elferdített igazsággal azonosítják, ami nevetséges és komolytalan.

És a komolytalanná tett információ nem árt az apparátusnak. Egyszerűen szórakozás lett belőle. Szórakozás, ami a figyelmet szétszórja - eltereli az igazságról.

Az információ elhárításának szép példája lehet az asztrológia.

Ma bárki normális ember, aki az asztrológiáról hall, nem tudja azt komolyan venni. Hisz hogy is vehetné komolyan azt, amivel folyóiratok és újságok vannak tele, a jósolgatást, a napi horoszkópot, a sok misztikus zagyvaságot. Egy igazi asztrológusnak, aki hű marad az igazsághoz, nincs sok olvasója, követője vagy hallgatója, és nem is lehet. Hisz közben az asztrológiából szórakoztató ipart csináltak - és mi más lehetne a legjobb a káprázat fenntartásában, mint a szórakoztató asztrológia.

Az igazi asztrológia lényege elveszett a süllyesztőben. Sikerült azt teljesen veszélytelenné tenni az apparátussal szemben. Ma nincs olyan asztrológus, aki sok hallgatóra tehetne szert, ha nem a szórakoztató asztrológiát műveli. Miért? Mert az emberek nem tudják megkülönböztetni az igazi tudást a hamistól. Nem tudják megkülönböztetni az igazi asztrológiát (ami a sorsfeloldás kulcsait tartalmazza) a szórakoztató asztrológiától. A kétféle asztrológia az emberek szemében ugyanaz. Így természetes, hogy az inkább szórakoztató asztrológiát kezdik követni, a másik helyett. Egyrészt ki akar megváltozni, ki akar felelősséget vállalni? Szinte senki. A szórakoztató asztrológia nem kötelez semmire. Csak szórakozás.

Azzal tehát, hogy a beavató asztrológiából jósolgató szórakozást csináltak (és ki más, mint az asztrológusok, akik öncélúságukról nem tudtak lemondani, híresek és népszerűek akartak lenni), az asztrológiát komolytalanná tették. És nem csak múlt időben, ma is, folyamatosan teszik komolytalanná.

Az emberiség fellélegezhet: nem kell gondolkodnia, nem kell kilépnie a kényelmi zónából. Egyszerűen azt mondhatja, hogy az asztrológia komolytalan (és egyébként is, a tévé meg a tudomány is ezt mondja), tehát minden maradhat a régiben.

A folyamat a megbélyegzéssel kezdődik, és a leggyakrabban alkalmazott bélyeg a tudománytalan vagy az áltudomány.

Az ember nem szeret más lenni, nem szereti, ha kilóg a sorból, ezért nem szívesen vállal fel tudománytalan dolgokat. A kényelme miatt csakis olyasmikkel azonosul, ami társadalmilag, politikailag, tudományosan el van ismerve.

Ezért a képlet igen egyszerű. Az igazságot be kell sorolni a komolytalan szférába. Olyan helyzetbe kell hozni az igazságot, hogy azt ne lehessen felvállalni, mert akkor az ember nevetségessé, sőt őrülté válik.

Ha valaki felvállalta az igazságot, azonnal komolytalanná kell tenni. Nem az igazságra kell koncentrálni, hanem arra, ahol kilóg a sorból. Nem érdekes, hogy az az ember egészséges, vagy boldog-e. Azt kell nézni, hol különc és bohóc.

Az információelhárítás lényege tehát az, hogy az igazságot tartalmazó információból valami egészen más kerekedjen ki, valami szórakoztató és nevetséges, valami komolytalan, ami veszélytelen az apparátusra.

Mert az apparátust alvó emberek alkotják és tartják fenn.

Abban biztos vagyok, hogy a világhatalomra törekvő elit nélkül is az emberek fenntartanák az apparátust. Meghamisítanák az igazságot, cenzúráznának, elterelnének, nevetségessé tennének. Mert az éberségért felfele kell menni, a szellemi gravitáció (Lilith) ellenében. És ez nehéz. Nem kényelmes. Nem szórakoztató. A tömegnek nem kell megmondja senki, hogy tessék kinevetni az igazságot, megteszik ők maguktól.

És az a szomorú, hogy külső kényszer hatása nélkül is szívesen alszik az ember.

Ahhoz, hogy az apparátus mint olyan, megmaradjon, elsődleges célja, hogy az emberek apparátusban gondolkodjanak. Az apparátus felállít egy normalitást, amelyben csak az általa elfogadott gondolkodás létjogosult.

Természetesen nem lehet ráerőltetni az emberekre, hogy miként gondolkodjanak, de a gondolkodás befolyásolására több módszer is létezik. Véleményem szerint nem is erőltet senki semmit (még mielőtt valaki összeesküvés elméletekkel vádolna), mert az apparátus lényege a rendszerben való gondolkodás, és a rendszer automatikusan adja a vélemény formálóit és az ügynökeit.

A vélemény formálói a híres emberek, a színészek, a gazdagok, a szaktekintélyek, vagy a most oly divatos fiatal influenszerek. Mivel a kábulatban élő ember oda vonzódik, ahol több a szórakozási lehetőség, van gazdagság, kényelem, így szinte automatikusan kezdi követni ezeket. A híres emberek, színészek többnyire gazdagok és szépek, élnek mint hal a vízben, tehát amit ők mondanak, az igaz kell legyen. Mindenki szeretne olyan csillogásban élni, mint a médiában folyamatosan bemutatott hírességek.

A szaktekintélyek véleménye is nagyon fontos, mert papírjuk van arról, amit mondanak. Az apparátus kába emberei a szaktekintélyekre hivatkoznak, és azokat követik. Magyarán, ha valakinek semmiféle diplomája nincs, az nem is tudhat semmit, ellenben ha valakinek valamiről diplomája van, az azon a területen mindent tud. A szaktekintélyek tudása tárgyi tudás, mondhatni az apparátus bizonyos területének ismerete, aminek nem kell köze legyen az igazsághoz, a léthez, mert a szaktekintély tudása nem gnózis. Olyan tudás ez, ami nem kötelez az élet jobbá tételére, csak van, úgy önmagában, és az élet meg halál kérdéseiben semmit sem tud. Amíg az igazi tudós kutat, kísérletezik, elemez, gondolkodik és sokszor téved, a szaktekintély mantrákat szaval, olyan formulákat, amelyek igazáról soha nem győződhetett meg. A tudósban van némi éberség, ezért előre mozdítja a gondolkodást, a szaktekintély nem gondolkodik, hanem a száz éves tudósi munkák eredményének leegyszerűsített változatát (az igazi tudomány kenyérmorzsáit) ismételgeti az unalomig.

A kábulatban élő ember nem szeret energiát fektetni a gondolkodásba. Ezért a legkényelmesebb és legkézenfekvőbb megoldás az, ha a dolgokról alkotott véleményét egyrészt a vélemény formálói szerint, másrészt a szaktekintélyek alapján építi fel. A világnézete roppant egyszerű: azt vallja, amit a szaktekintélyek és a legtöbb híresség. Csak árnyalatbeli különbségek vannak. Kérj meg tíz embert, hogy mondjon véleményt valamiről, amiről mindenki hallott, és nagy valószínűséggel mind a tíz embernek ugyanaz lesz a véleménye. És nem azért, mert annyira egyformák lennénk, hanem mert mind a tíz ember véleményét a hírességek és a szaktekintélyek formálták. Hisz ezt tanítják az iskolákban, egyetemeken, erről harsog a média.

Az önjelölt Smith ügynökök arra hivatottak, hogy még a forrásában letorkolják a másképp gondolkodók véleményét. Ők ugyanazt erősítik, ami az apparátusban a normalitás, ugyanazt mondják, mint a szaktekintélyek vagy a hírességek, csak a Smith ügynökök nem formálják a véleményt, hanem többnyire bűntudatot keltenek vagy parancsolnak.

Ha kinyilvánítod a véleményed egy közösségi oldalon, és az nem felel meg az apparátus jelenlegi normái szerinti (megengedett) véleményekkel, akkor a képlet igen egyszerű:

kábult emberek igyekeznek téged meggyőzni arról, hogy nem jól gondolod, és szaktekintélyekre hivatkoznak
önjelölt Smith ügynökök fogják megkérdőjelezni mentális egészségedet
abban az esetben, ha te is valahol influenszer vagy, és félő, hogy adnak a véleményedre, akkor a rendszerből, ahol a véleményt kinyilvánítottad, egyszerűen kitiltanak - mert a közösségi oldalak is csak akkor működhetnek, tulajdonosuk csak akkor gazdagodhat, ha ezek az oldalak teljes mértékben az apparátust szolgálják, és nem engedik elburjánzani az eltérő nézeteket.
Az apparátusban az igazság néma, az emberiség az igazságtól való elhagyatottságban él. Egyetlen kiút az éberség: folyamatos figyelem, megkülönböztetés, egyetemes logika - vagyis az agy használata. Ahol nincs igazság, ott nincs Isten: ezért aki a gondolkodásában nem nő túl az apparátuson, annak sem idillje, sem kegyelme nincsen.

A probléma kettős: hiányzik az univerzális orientációra való képességünk (analógiás következtetés, megkülönböztetési képesség), és a transzparenciánk (a magunkkal szembeni teljes mértékű őszinteség).

Ezért egy adott környezetben, vagy társadalomban, hamar átvesszük a bedobott eszméket, anélkül, hogy bármit is megkérdőjeleznénk. Így például egy tudományos tényt (most teljesen mindegy, hogy igaz-e vagy sem) mi is tényként kezelünk, még akkor is, ha azt mi nem bizonyítottuk, nem is ismerjük a területet, sőt, a tudóst sem láttuk soha aki bizonyította. Eszünkbe sem jut kérdéseket feltenni. Tanították az iskolában, vagy mondták a tévében esetleg írta az újság - és ez elég is. Jó példa erre a táplálkozás területe, ahol még mindig ádáz harcok folynak a magukat szakértőknek tartó emberek között. Azt a dolgot ugyanis, hogy a húsevés nélkülözhetetlen az egészséges élethez, a hatvanas - hetvenes években szajkózták, még iskolákban és egyetemeken tanították. Mindenki elfogadta, mint tényt, a tapasztalatok azonban (és későbbi kutatások) bebizonyították, hogy ez egyáltalán nincs így. Ma már a húsmentes életről is lehet hallani szaktekintélyek szájából. Mégis - hogy lássuk, mennyire beivódik egy-egy dogma az emberben - ma is vannak olyanok, akik arra hivatkoznak, hogy bebizonyították, húst muszáj enni. Olyan dogmákat ismételgetnek, mint a fehérje dogma, a belek hossza, a vitaminok. Ezek a dogmák már rég bedőltek, de sok ember számára tények. Egyszerűen azért, mert szeretik a húst, és ez a dogma megnyugtatja őket. Mert a tudás kötelez. A dogma nem. A dogmára lehet hivatkozni, és a lelkiismeretet le lehet nyugtatni. Régen, a homeopátiás orvosok magukon kísérletezték ki, hogy mit adjanak a betegnek, ma dogmák szerint gyógyítanak. A dogmában nincs felelősség, sem bölcsesség, csak ismételgetés. Ma a dogmát is leegyszerűsítették, ebből lett a protokoll. Így még a dogmát sem muszáj tudni, elég a protokollt követni. A protokoll az, amit be lehet programozni, így robotok is végrehajthatják.

A tudomány bizonyos ágazatai egyáltalán nem bizonyítanak, csak következtetnek. Például ha minden torokgyulladásos ember torkában ki lehet mutatni egy kórokozót, akkor az a következtetés, hogy a gyulladást az a kórokozó okozza. És ezt mindenki tényként kezeli, holott nem több, mint az, hogy ha minden vasárnap húslevest eszek, akkor a vasárnapot a húsleves okozza. Persze írnak ehhez magyarázatokat (nem bizonyítékokat, csak elméleteket), hogy azért ne legyen ennyire átlátszó az egész. Hogy értsük: még akkor is, ha minden torokgyulladásnál ott van az a kórokozó, másoknál meg nincs ott, ez még egyáltalán nem bizonyíték arra, hogy a torokgyulladást a kórokozó okozza. Ilyenkor szokták a kivételeket az immunrendszerre fogni.

A vélemény formálói (hírességek, színészek, közkedvelt tudósok, divatdiktátorok, szaktekintélyek) ezeket a dogmákat mondják újra és újra, hogy az embernek egy pillanatra se nyíljon ki a szeme. Ugyanezt teszik a Smith ügynökök is. Minden nap találkozhatunk velük: dogmákra hivatkoznak, és ha kell, erőszakot is alkalmaznak, csak épp ne kelljen gondolkodjanak. A dogma kényelmes, a fotelből nem kell felállni.

Figyeljük meg, hogy azok a leghangosabb ügynökök, akik az adott területtel teljesen párhuzamosak. Ilyenkor igazából maguknak is bizonygatják a dogmákat, mert Isten őrizz attól hogy le kelljen térni a megszokott útról.

A tudós az, aki megfigyel, elemez, kutat, következtet, megkérdőjelez. A tudálékos az, aki ennek a tudósnak a felfedezéseit a felismerhetetlenségig szajkózza, dogmát csinál belőle. Tudós igen kevés van, tudálékos szaktekintély annál több. És ezekre a tudálékos szaktekintélyekre hivatkoznak a többiek. Azok, akiknek a gondolkodás képessége egy igen távoli, megfoghatatlan valami.

Legközelebb kérdezz meg egy önjelölt Smith ügynököt, egy szaktekintélyt, vagy egy influenszert: honnan tudja, hogy az, amit mond, igaz? A válasz az lesz, hogy tudósok bebizonyították, vagy mert ezt mindenki tudja, ez így van és kész. Ebben különböznek ők az igazi tudósoktól: az igazi tudós kipróbálta, ezért neki tapasztalati tudása van, és amit mond, az fontos. Az ügynökök, szaktekintélyek és más önjelölt tudósok ellenben nem próbálták ki, nem bizonyították, ezért amit mondanak, az lényegtelen.

Függelék 1: Az álhír

Lássuk az oly divatos álhír (fake new) fogalmát, vizsgáljuk meg, mi is az álhír.

Az általánosan és hivatalosan elfogadott nézőpont szerint az álhír az a hír, ami egyszerűen nem igaz, és azt valamilyen érdekből írják meg, teszik közzé, legyen az gazdasági érdek, érzelmekre hatás, vagy egyszerűen rémületkeltés.

Azonban ez ma nem így van. Ma ezt a fogalmat a hivatalos média használja a nem hivatalos médiára. Vagyis már rég nem az igazság tartalmától függ az, hogy egy hír álhír-e vagy sem. Az aktuális hatalom (nem csak politikai hatalom, hanem gazdasági, tudományos) szócsöve az a média, amit én, és sokan mások, hivatalos média jelzővel illetünk. A hivatalos média tehát nem más, mint az aktuális hatalmak titkárnője. Amit a jelenlegi apparátus szerveri közölni akarnak a néppel - legyen az akár igazság, akár csak manipuláció - azt a hivatalos médiának diktálják le. Persze a hivatalos médiák között is lehet ellentétes hír, de ez csupán politikai, épp annyira nem különböznek egymástól, mint politikai a hatalom és az ellenzék: bár látszólag szemben állnak, de ugyanazt szolgálják.

A hivatalos média dolga, hogy mindazokat a híreket, amit a szervek nem hagytak jóvá, álhírnek titulálják. Persze ez koránt sem jelenti azt, hogy minden, ma álhírnek nevezett írás igaz lenne! Sőt. Nem is ez a lényeg.

A lényeg egyszerűen az, hogy ha ma valamit álhírnek neveznek, az nem azt jelenti, hogy az a hír nem igaz, csupán azt, hogy a hatalom nem hagyta jóvá, nem az ő véleménye, nem szolgálja azt.

Summa: álhírnek nevezzük a nem hivatalos híreket (ezek többnyire nem, hogy nem jók a tömegek manipulálására, hanem sokszor a hatalomra nézve jelenthetnek veszélyt). Igazi hírnek nevezzük azt a hírt, amit a jelenlegi hatalom velünk el kell hitessen. Mindennek semmi köze az igazsághoz, az álhír címkét nem az igazságtartalom alapján adják.

A képlet egyszerű, szinte mindenki érzi, és tudja, hogy ez így van. Viszont a legtöbb ember azt mondja: Minek nekem az igazság? Nem akarok a kényelmi zónámból kimozdulni. Nekem bőven elég az, amit a hivatalos média mond, elfogadom igaznak, és addig sincs bajom.

A "fake new" nem az internettel, hanem az újságírással egyidős. Sőt, az apparátussal. Amióta létezik a manipuláció és a propaganda, azóta vannak igazi és ennek címkézett álhírek.

Hogyan tudhatom, hogy egy hír igaz vagy sem? Többnyire sehonnan. Persze lehet alapos kutatást végezni, utánajárni, ha érdekel az igazság, vagy el lehet fogadni azt, amit a hivatalos média mond, ez a kényelmesebb választás. Persze a kényelem soha nem szolgálta az éberséget, a felébredést.

Függelék 2: Megtévesztés

Hogyan kell egy információt hiteltelenné tenni?

Van egy jó módszer arra, hogy a főáramú média (a mindenféle, épp uralkodó erők szócsöve) hogyan tud hitelteleníteni bizonyos információkat. Ehhez nem kell mást tenni, mint hogy azt az információt, amit hiteltelenné szeretnének tenni, egy csokorba kell kötni más, valóban hiteltelen, sőt sokszor nevetséges elemekkel. Ez a bűvészmutatvány: a megtévesztés. Ezeket az elemeket mindig együtt kell emlegetni, és elég az, ha az egyik elem csupa kitaláció, az viszi magával a többit is. Abban bíznak ugyanis, hogy az átlagember nem fog tudni válogatni a felsorolt elemek igazságtartalma szerint, de biztosan találni fog egy olyan elemet, amiről hamar kiderül, hogy nem igaz. És joggal bíznak, ugyanis az emberek még éretlenek az igazi megkülönböztetésre.

Ezért minél jobban erőltetnek bizonyos nézőpontokat, annál jobban szaporodnak az álhír-oldalak, amelyek nagy része már indulásból hiteltelen, hisz a hivatalos közegek által összecsomagolt listát egy az egyben átveszik, és nem válogatnak igazságtartalom szerint. A reakció az ilyen fake-news oldalakra nem lesz más, mint azokból egy teljesen nevetséges elem kiemelése és felmutatása.

Az éberség nem más, mint a megkülönböztető képesség. És ez független attól, hogy az adott információ épp hivatalos médiából vagy álhíroldalról származik. Mindkettő mondhat igazat és hazudhat. Sőt, néha mindkettő hazudik, néha féligazságot állít, néha igazat mond. Ahhoz, hogy a rengeteg információ közül válogatni tudjunk, fejlesztenünk kell a megkülönböztető képességünket. Csak jól megkülönböztetett elemek egyesíthetők, mondja az alkímia. Természetesen nem véletlen, hogy ma az embert arra nevelik, ne tegyen különbséget, a megkülönböztetés rossz, egyenlők vagyunk és hasonlók. Figyeljük meg, hogyan kötik össze a megkülönböztetést a kirekesztéssel, rasszizmussal, szexizmussal, és minden más olyan dologgal amit a mai társadalom elítél. Arra kondicionálnak, hogy egy adott közönnyel viszonyuljunk mindenféle társadalmi kérdéshez, hírhez vagy igazsághoz, azért, hogy a felkínált fake-news csomagból ne legyünk képesek kiszűrni azt az egy-két tételt, ami igaz, sőt, életünket is befolyásolhatja.

Ez a csomagolási technika, a bűvészmutatvány, az embereket két szélsőséges táborba osztja. Egyik fele csak azt hiszi el, amit a hivatalos (főáramú) média mond, a másik csoport csak azt hiszi el, amit az álhíroldalak mondanak. Ezért aztán, ha párbeszéd alakulhatna is ki a két csoport között, a felek teljesen el fognak beszélni egymás mellett, hisz hiányzik a közös igazság-pont, amibe meg lehetne kapaszkodni.

Az információ meghamisításának, komolytalanná tételének számos más módja is van.

Hogy erről beszéljünk, egy kis különbséget kell tegyünk néhány olyan információ között, amit általában - megint csak a megtévesztési szándéktól vezérelve - összekevernek.

Az egyik, amiről már írtam, a hír, vagy az álhír. A hír az, ha tudósítok egy történésről, anélkül, hogy bármi mást belemagyaráznék. Nem következtetek az okokra, nem gyártok elméleteket, csupán közlöm a történteket. Az álhír az, ha az a történet nem történt meg valójában, vagy nem úgy történt, ahogy leírom. Hír például az, hogy Mariska leesett a cseresznyefáról, és eltörte a lábát. Álhír lehet az, hogy Mariska az esés közben ufókat is látott.

A második az összeesküvés (- elmélet), ami bizonyos hír (vagy álhír) mögötti okokra ad magyarázatot. Ez az okfejtés lehet valós, vagy teljesen kitalált dolog. Az, hogy Mariska azért esett le a fáról, mert nem kapaszkodott, esetleg a szomszéd lökte le, vagy öngyilkos akart lenni, mind lehet az igazi ok, de lehet kitalált ok.

A harmadik a szellemi (metafizikai) okfejtés, mint például az, hogy Mariska képtelen bizonyos szokásairól lemondani, gondolatban támadja a szomszédját, és a sorsot.

A hivatalos híroldalak - sajnos - nem csak magát a hírt közlik, hanem sokszor az okokat is magyarázzák - abban az esetben, ha erre az okra van hivatalos magyarázat. Ha a szomszéd lökte le Mariskát a fáról, de a szomszéd egy szenátor fia, akkor megtörténhet, hogy a sajtó arról ír, hogy Mariska nem kapaszkodott eléggé.

A megtévesztés művelete az, amikor a metafizikai információt, az összeesküvés elméletet és a hamis hír fogalmát egy kalap alatt emlegetem, finoman összemosom. Az, hogy Mariskának el kell gondolkodnia az életén, és a sorsán, mert a fáról való leesésének szellemi okai vannak, nem ugyanaz, mint hogy a C vitamin meggyógyítja a lábtörését. A hagyomány szerint az ok, amiért Mariska leesett a fáról, és eltörött a lába, Mariska életvitelében, szellemi - lelki hozzáállásában, azaz életképzeletében keresendő. Mivel a mai tudomány ezt képtelen beismerni, ezért az ilyen információt össze kell mosni az olyannal, hogy a C vitamintól forr össze Mariska csontja. Mivel a második kitalált dolog, de az elsővel egy kalap alá veszik, nevetséges lesz az a tétel, miszerint Mariska balesetének szellemi oka volna. A C vitaminos rész tudományosan cáfolható, tehát ebbe lehet kapaszkodni.

Amikor a különböző jelenségek, elméletek összemosása nehézkes, akkor a komolytalanná tétel a következő lépcsőfok.

Számos, a hagyományból ránk maradt tudásrendszerrel tették ezt meg. Elég az, hogy ha valamivel nem tudok mit kezdeni, nem tudom értelmezni, vagy a tudatomba integrálni, akkor szórakozásra használom (szétszóróm). Ezen esett át az asztrológia, a Tarot, az alkímia, és sorolhatnám. Konkrét példa lehet az asztrológia, ahol az asztrológia igazi üzenetét (tudományát) az által tudom hiteltelenné tenni (és áltudománynak kikiáltani), hogy először elhintem az emberek fele a szórakoztató asztrológia magvait, amelyben olyan állítások vannak, amelyek igazából mind hamisak. 

A köztudatban hamar elterjednek a szórakoztató információk (mivel mindenki jobban szeret szórakozni mint gondolkodni), és ezek a szórakoztató dolgok tudományosan cáfolhatók, és ezt mindenki tudja. Az, hogy e szórakoztatás mögött van valami komoly, az már nem látható. A darabjaira szedett, elmásított, színezett és fényezett hagyomány - darabkák már annyira csillognak-villognak, hogy elvakítják az embert. A szórakoztató felhőn át már nem látszik a valódi (káprázat).

Következtetésként elmondhatjuk, hogy az éber: különbséget tud tenni hír és álhír között, a szellemi okokat felismeri akkor is, ha ez nem látszik a szórakoztató konfetti felhőtől, külön tudja választani a valódi és kitalált dolgokat egy összeesküvés - elméletnek, áltudománynak és fake-newsnek nevezett masszából.

Függelék 3: Rendszer és személyesség

A kérdés mindig az, hogy kinek, minek vagyunk a szolgálatában. Mert az ember mércéje az, hogy kinek a szolgálatában áll.

Ha az apparátust szolgáljuk, akkor a tömegpszichózist szolgáljuk. A rendszer működéséből adódóan fogaskerék – funkciót látunk el, és a rendszer jó működéséhez elengedhetetlen a fogyasztói mivoltunk. Ezért a rendszer szolgálatában az életéhségünket kell fokoznunk, és le kell mondanunk a morálról. A lét helyett az életet kell választanunk, azaz a túlélésért kell játszanunk.

Az apparátus szolgálata azt jelenti, hogy alávetjük magunkat a hivatalos eszméknek. Nem a társadalmi törvények betartásáról van szó, hanem a tömegeszmék integrálásáról. A tömegeszmék a tömegek sóvárgása és félelme során kialakult életszemlélet, amely hivatkozásokból áll, olyan személyekre, akik talán túlláttak ezeken az eszméken. Jellemző lépés a hivatkozás tárgyának meghamisítása, hogy az a legjobban illeszkedjen az eszmevilágunkba. A tömegeszme túlélési rögeszme, amely a lét életért való odaadása.

Az apparátus szolgáinak szentkönyve a tudományos magazin, vagy a napi sajtó és a divatlap.

Temploma a közösségi média, ahol az ember hálát adhat azért, hogy az apparátus szolgálatáért kapott javakat kirándulásra, utazásra költheti. Zarándoklata a szórakozóhelyek meglátogatása.

A behódolás: a könnyebbik utat választom.

A behódolás a személyiség, vagy személyesség feladásával jár. Az ember fel kell adja a személyét, hogy becsületes fogaskerékké váljon. A túlélés érdekében a személyes fejlődést, a személyes kiteljesedést le kell cserélni az alkalmazkodásra, és nem az emberi alapállást, hanem a fogyasztói státust kell erősíteni. A jó fogyasztó jó munkás is, a jó munkás a rendszer jó szolgája.

Ahhoz, hogy a fogyasztói mivoltunk értékelhető legyen, ehhez minél több értéket kell felhalmoznunk, de ehhez több órát kell munkával eltöltsünk. Olvasás helyett munka, meditáció helyett munka, séta helyett munka. Fejlődés helyett szakmai előrehaladás.

A személy kiterjesztése helyett a személy összezsugorítása, az elme tágítása helyett az elme beszűkítése. Morál helyett behódolás, idill helyett élvezet, csend helyett zaj, hit helyett biztosítás.

A személyesség visszaszerzése nem jelenti azt, hogy ki kell lépnünk az apparátusból – a kilépés ugyanis csak igen ritkán kivitelezhető – hanem azt, hogy felül kell emelkednünk az apparátus eszméjén, távolabb kell lássunk.