Kilépés
A Vénusz tisztelete

Esszék, 2021. 07. 02.

Pár napot a virágok tanulmányozásával töltök. Vidám sokszínűség tölti be a napjaimat. Kellemes az időjárás is ezekben a napokban, nincs túlzottan meleg, így egész nap a réten bolyonghatok. Olyan virágokat fedezhetek fel, melyeket még soha nem láttam, és csodálhatom rövid életük. Szépségük mulandóságukban rejlik, és minél rövidebb az idejük, annál tüzesebben virágoznak. Mintha egyszerre mindent oda akarnának adni a mindenségnek, színt, illatot, formát.

Reggel korán kelek, a tó friss vizében fürdök, még napkelte előtt. Amikorra végzek az úszással, a Nap is felkel, és tündökölni kezd a víz felszínén. Felpezsdül az élet, madarak éneke és bogarak zümmögése tölti be a tájat. Most megint azon vagyok, hogy ne ésszel, hanem érzésekkel értsem meg e szépséget. A tó parton még elüldögélek egy darabig, arrébb egy béka kuruttyol, távolabb az erdőben madarak játszanak. Eszembe jut a lány, aki nemrég itt járt, akkor furcsa érzelmek törtek rám, most viszont vidámabb vagyok, ha rá gondolok. Teljesen megnyugszom attól a gondolattól, hogy a lány szomorúsága is e rendbe tartozik, és helye van. Mindig, mindenki nem lehet vidám. A vidámságot és az életörömet nem is tudnánk értékelni, ha csak az lenne. Kell a sötétség a fényhez, kell a hideg a meleghez, kell a bánat az örömhöz. Ez így van jól, mert rendben van. Ez a rendezettség az, ami harmóniát és szépséget sugároz. Egyes helyek, ahol az elvadult emberek élnek, nem rendezettek, nem harmonikusak, rossz érzést keltenek. Az érzés lényege, hogy valami nincs a helyén. Itt a természetben minden a helyén van, és ez megnyugtat, mert azt érzem, hogy én is a helyemen vagyok, jó helyen vagyok, ott vagyok ahol lennem kell. Ez egyfajta bizalmi viszony a világgal, bízom a rendben és a rendeltetésben, bízom a tervben. A világ titka a mérték, a mérték pedig a megmérettetésből keletkezik. Minden kis dolgot megmérnek, és helyére tesznek, és az ember is akkor kerül a helyére, ha magát megméri. A mértékegység pedig az azonosság. Ha azonos vagyok a létezéssel, a teremtővel, a vízzel, fákkal és madarakkal, akkor a helyemen vagyok. Az ember megmérettetik, és kiderül, hogy mekkora súlya van a létezésben. És e súly attól függ, mit ad. Ez a súly azonban morális, és minél nagyobb az ember morális hatása, annál könnyebb a lelke. Érdekes kettősség, minél törvényesebb vagyok, annál szabadabb. Minél erősebb, annál könnyebb. Ahhoz, hogy szárnyalni tudjunk, kemény alapok kellenek. Alapok nélkül mint tehetetlen test vonszoljuk magunkat a földön. Az a kérdés tevődik fel, hogy az ember tud-e egyszerre olyan szilárd lenni, mint a szikla, és olyan mulandó és szép, mint a virág. Ha az ember szilárdsága a szellemben van, akkor igen. Hány embert látok megdermedni a földi létezésben, csak azért, mert az alapjait a földi életre helyezi. A biológiai bázis nem elég, az talán csak a növények szintje, de valószínű, hogy a növények is magasabb rendben vannak. De ez a kis madár, mely épp előttem énekel, olyan rendben és egységben van, melyet emberként alig foghatok fel. Ahogy dalol, minden madár dala szól, minden madár dala a múltból és jövőből, az a dal, mely időn és téren felül áll. Ha majd elpusztul ez a kis madár, a dal akkor is megmarad. Gyanítom, hogy ez azért van, mert a madarak dala mindentől függetlenül létezik, viszont a madarak énekelik el. Úgy, ahogy a virágok szépsége is örök, és a virágok egyenként e szépséget lehívják, megmutatják egy kis időre, majd sorsukat teljesítve vonulnak vissza a látszólagos megsemmisülésbe. A természet rendje és rendezettsége egy felsőbb rend kivetülése.

Egész nap biztos vagyok benne, hogy a lánnyal ismét találkozni fogok, és mire a nap az ég közepére ér, meg is látom. Ott a háznál, az ajtóban áll, és mosolyog. Egy darabig nem indulok felé, csodálom a szépségét. Valószínű, hogy nem ésszel tervezték, hisz ésszel nem lehet e szépséget megalkotni. Ha ésszel lenne tervezve, legfeljebb annyira lenne szép, mint egy autó motorja. Az ész soha nem tudja, mi a giccs és mi a rend. Legalábbis még nem. Viszont a lány szépsége olyan, mint a virág szépsége, s bár mulandó, mégis örök, mert szépsége a csillagok szépsége, a teremtés szépsége, a lélek szépsége. Nem mérnöki precizitás alkotta, hanem egy felsőbb harmónia mutatkozik meg benne. Az ember e harmóniát mindaddig meg nem értheti és meg nem teremtheti, amíg ésszel és logikával alkot. A női szépség művészet, és mint minden művészet, a megfoghatatlant teszi megfoghatóvá e világban.

Jó napnak nézek elébe. Hisz itt van a lány, és mosolyog, az idő kellemes, a természet élettől pezseg. Ez az az állapot, amikor nem kell se több, se kevesebb, minden a helyén van. Talán egy pillanatra meglátom, megérzem, átélem a létezés harmóniáját, talán, ha csak rövid időre is, része lehetek annak a mértéknek, amivel a világot teremtették. Ha az ember megérti a rendet, akkor a rendeltetését is megérti. És akkor tudni fogja, mi köze a csillagokhoz.

 

Szólj hozzá!
Hozzászólhatsz regisztráció nélkül, nem kell személyes adatokat megadnod!
A weboldal üzemeltetője fenntartja a jogot, hogy a nem megfelelő hozzászólásokat törölje.
0 hozzászólás