Adatvédelmi infók
"Aki önmagát feladja, sohasem szabadul meg attól, aki mindezt látja. (HB)"

János-Széll István

Gondolatok, esszék, kritikák, elbeszélések

A fejére állt ember - a lét és az élet viszonya

Olvasási idő: körülbelül 9 perc

Valamikor időszámításunk előtt 600 évvel, mondja Hamvas, valami történt. Valami végleg és visszafordíthatatlanul megváltozott. Az ember kilépett a létből, és az életbe süllyedt. A létezés, az éberség, az egység érzékelése elsüllyedt a tudattalan világába, és helyére a tulajdonképpeni yin - tudatunk, az alvó érzékelés került. Ez a lesüllyedés és fejreállás határozza meg mai életünket, amelyben az ébrenléti, vagyis nappali tudatunk az alvás - a káprázat tudata, és tudatalattink az, amelynek tudomása és látása van az igazi okokra.

A fejére állt ember - a lét és az élet viszonya

Festmény / rajz: Kálic

Időszámításunk előtt a hatszázas év körül több olyan ember élt, mint amilyen Kínában Lao-ce és Konfu-ce, Indiában Buddha, Iránban az utolsó Zarathusztra, Görögországban: Hérakleitosz, Püthagorasz, Empedoklész, akiktől ezt a megfordulást, fejreállást meg lehet tudni.

"Az emberi történet időszámításunk előtt körülbelül hatszáz esztendeig folyamatosan összefügg; ekkor egy vagy két, de semmi esetre sem több mint három nemzedék alatt az idő megváltozik. A hatszázas évet megelőző és követő kort csaknem kézzel kitapintható függöny választja el; hogy mi az, ami a függöny előtt, mifelénk van, világos; azt, ami a függöny mögött van, találgatni kell." (Hamvas)

Az emberi érzékelést, vagyis a tudatot, kétfelé oszthatjuk. Az egyik az éber, amely kapcsolatot tart a létezéssel, és a másik a fizikai világ káprázatába süllyedt éntudat. Amikor a létezésből az ember az életbe süllyedt, a létezés nem tűnhetett el teljesen. Ha így lett volna, akkor az élet is teljesen bezáródott volna. Az élet bezáródását csakis annak teljes megszűnése követte volna. A lét azonban betört az életbe, és azóta is folyamatosan jelen van, arra késztetve, hogy fejlődjünk. A háttérből hat, a tudatalattinkon keresztül.

Valamikor, az aranykorban nem így volt. Az ember még egyenes kapcsolatban állt a teremtővel, egységlátása és ébersége (vidja) volt. Az ébersége azonban lefokozódott, és az ember a kábulatba (avidja, maya) süllyedt. Ahogy a két tudata helyet cserélt, az éber tudata lesüllyedt, és az alvó tudata került az éber-léti, vagyis a nappali tudata helyére. Ma a pszichológia az igazi, éber, de lesüllyedt tudatunkat nevezi tudatalattinak. A tudatalattinak van kapcsolata a metafizikával, és ez a tudat az, amely a háttérből hat, bekavar, megzavar, az utat egyengeti.

Azt mondják, a világ káprázat. Valójában nem a világ a káprázat, hanem az ember alvó tudata álmodik. A fizikai világ, a scientifizmus, a vallás, a mai életrend egy álom. Az ember bezárta magát az álmába. A yang tudatnak egységlogikája van, a yin tudatnak apparátusi logikája. A tudomány, a vallás, a technika az apparátusi logika termékei. 

Ma minden technika és gyakorlat az álom - tudatot szolgálja. A kényelmi eszközök, a tudomány, sőt, a mai spirituális utak nagy része is, mint a pozitív gondolkodás, az álmot erősítik. A pozitív gondolkodás célja, hogy ne engedje a tudatalattit, vagyis az egyetlen éber szervünket, szóhoz jutni. Sikereket elérni az álomban. A tudatalattit azonban, és szerencsére, nem lehet teljesen kizárni, bármilyen maya - tudat erősítő gyakorlatokat végzünk. Mindig ott lesz a háttérben, és közvetíteni fogja a valóságot, akár lelkiismeret, akár intuíció formájában. Az élet nem maradhat magára, a létnek át kell hatnia azt.

A lét értelme a bezártságból kilépni, és felébredni. Meg kell ismét fordulni, visszaállni a helyes alapállásra: az éber (yang) tudatot kell megtennünk az ébrenléti, nappali tudat helyére. Most a fejünk tetején állunk, és úgy érzékeljük, hogy amit a yin tudatunk álmodik, az a valóság, és a tudatalattink álmodik. A felébredés azt jelenti igazából, hogy előtérbe tesszük az éber tudatunkat, és a valóságot elkezdjük érzékelni - rájövünk hogy álmodtunk. Ez a beavatás: beavatottnak lenni a valóságba, vagyis átlépni a létezésbe. A tarot Akasztott kártyáján egy feje tetejére önként állt embert mutat. Ez a fejenállás tulajdonképpen az igazi megfordulás, mert ha fejünkre állunk (gondolkodásilag, logikailag, valóság - érzékelésben), akkor állunk a talpunkra igazán.

Az álom tudat, vagyis a mai ébrenléti tudatunk be van zárva az anyagi világba. A metafizikára, a metafizikai valóságra, a fizikai természeten túli világra érzéketlen, nem érzékel mást, mint az anyag határait, az anyag végességét, ezért nem lát túl a fizikai halálán, ezért nem tud nézni felfele, ezért nem tud nézni befele. A káprázat: a yin tudatunk álma.

Az éberség: metafizikai érzékelés. Az egység (Gnoti seauton) érzése.

Az ébredés során az ember rájön arra, hogy álmodott. Felfedezi, hogy a káprázaton túl ott van a valóság. Egyszeriben érthetővé válik számára a lélek, a halál, a metafizika, Isten. Az alvó tudat Istent álmodja. Az éber tudat egy Istennel. Az alvó tudat bezárja a létezést az életbe, és az egységet az Én - be. Ezért nincs az embernek igazi közössége, nincs igazi barátsága vagy szerelme. Az alvók egymásba botlanak néha, ahogy végigvándorolnak az életen, de igazi egységet, kiegészülést és közösséget nem alkotnak.

A lesüllyedt, negatív lét, vagyis az élet következménye, hogy a közvetlenség érzékelése megszűnik. Az embernek ezért nincs kapcsolata, érintkezése saját valóságos - éber - lényével. "Az apokaliptikus emberiség ilyen reflektált, közvetlenségét vesztett, közösségtelen negatív létben tartózkodik. És mikor homályos sejtelem támad benne, hogy ebben a helyzetben létét, sorsát, életét elveszti és megkísérli, hogy feleszméljen – akkor az ítélet beteljesedik rajta: elkezd tudatosan reflektálni. Ezt a tudatos reflexiót nevezik újabban introverziónak. Ez a közvetlenség elvesztése után a pont: amikor az ember a magányos kábaság börtönére a kulcsot ráfordítja. Ez a labirintus." (Hamvas)

A közösség élete ilyen körülmények között csak káprázat.

A tudatalatti éber. Ezért emlékszünk az aranykorra és az idillre. Ha nem is konkrétan, de érzésekben, vágyakban, hitben, bizalomban. Ott él bennünk az aranykor képe, amit elvesztettünk, amikor a létből az életbe léptünk. Az életbe lépés volt a történelmi kor kezdete, az apokalipszis.

A megváltás kora ezután következik. A yang - tudatukra ébredt embereknek sikerül megfordulniuk, talpra állniuk, és a tudati érzékelésüket helyre tenniük. Ismét szolgálatba állítják a yang - tudatukat, így lesznek éberek, egyek és univerzálisak. Hérakleitosz mondja, hogy az álmosak közül mindenkinek külön-külön világa, az ébereknek egyetlen közös világuk van.

Akkor lehet az embereknek egyetlen közös világuk, vagyis akkor élhetnek egységben, ha felébrednek. Ehhez azonban felszínre kell hozni a metafizikára érzékeny tudatot.

Az éberség mindenek fölött.

Könyvjelző