Így alakult ki az a nézet, hogy a cél: élvezni az életet, boldognak lenni, a mának élni. Erre fókuszál a pszichológia, és a legtöbb tudomány, ezt mondják az élet-mesterek, vallási személyek, guruk, ezt mondják a szép idézetek, erre vannak a kényelmi eszközök, ezért megyünk kirándulni, utazunk vagy olvasunk, ezért nézünk filmeket, ezért dolgozunk többet is a kelletnél. Mert a legtöbben úgy tudják: a nagy cél, a boldogság eléréséhez elsősorban pénzre van szükség, és egészségre. Ha e kettő megvan, mondják, akkor semmi más nem kell. Ezt a nemesnek hitt célt azonban igen kevesen, vagy igen rövid ideig érik el. Az embernek lehet pénze, lehet egészsége is, mégsem boldog, mindig különböző akadályok emelkednek ki a semmiből a cél fele. Vagy a szerelmi élettel van baj, vagy a munkával, vagy a társadalmi helyzettel, vagy a családdal.

És ennek igen egyszerű oka van: a boldogság nem cél. Nem lehet cél, hiszen csak következmény, vagy eredmény, következménye annak, hogy megtesszük azt, amiért itt vagyunk. Következménye annak, hogy értelmet adunk az életünknek. Ezért a kérdést még egyszer fel kell tenni: mi értelme az életnek? Miért vagyunk itt?

Valamikor azt mondtuk, hogy az élet célja a fejlődés. A mindennapi események, történések értelmezése, és az értelmezés által megszerzett ismeret. Ez a megfogalmazás azonban nem elég. Nem elég, mert sokféle fejlődés lehetséges, fejlődni lehet ismeretek felhalmozásában, logikailag, érzelmileg, személyiségben. Tudjuk azonban, hogy az “agy fejlesztése” nem hozza el a nyugalmat és boldogságot. A fejlődés koncepciót ki kell tehát bővíteni.

Ahhoz, hogy az élet értelméről szóló témát körbe tudjuk járni, szükség van néhány alap tételre, amelyeket le kell írni. Ezen tételek nélkül ugyanis nem lehet az élet értelméről érdemben beszélni.

A nagy tudat, az abszolút létezés

A legtöbben tudjuk, hogy a létezés tudatos. Ki Istennek, ki másnak nevezi ezt a tudatos létezést, abszolútumnak, örökkévalónak, a lényeg ugyanaz: a létező világ elsősorban energia és rezgés, mégpedig tudattal rendelkező energia. A fizikai, vagy teremtett világ az abszolútum “álma”, amely a folyamatos fejlődés és felemelkedés érdekében jött létre. Az abszolútum nem jó, és nem rossz, mert minden benne van, és ez a minden örökös mozgásban van, kiáradásban és visszatérésben. Folyamatos öntisztítás, amely a sötét erők átvilágításán alapul.

Az ember elsősorban szellemi lény

A mai tudomány még alig közelíti meg, de a hagyomány tudja: az ember elsősorban szellemi lény, és csak másodsorban fizikai. Ez azt jelenti, hogy úgy a problémák, mint a boldogság oka szellemi. De azt is jelenti, hogy az ember születés előtt, és halál után is létezik, a fizikai testnem való tartózkodás csak átmeneti. Szellemi tehát annyit jelent, hogy energetikai, információ, létező energia, mely materializálódik egy kis időre. Fizikai teste csak leképezi azokat a szellemi információkat, amelyek benne vannak. A tudatunk nem az idegrendszeri tevékenységünk eredménye, hanem a tudatos szellemé. Az emberi szellem az abszolútum része, ugyanakkor azonos vele, “én és ő egyek vagyunk”.

Az ember nem üres lappal születik

Bár sokan vallják a “tabula rasa”-t, a valóságban az ember rengeteg tartalommal születik. Egyrészt azzal a tartalommal, amit az abszolútumból hoz, negatívat és pozitívat egyaránt, másrészt a szülőktől örökölt tartalommal. Itt nem kizárólag genetikai örökségre, hanem szellemi örökségre kell gondolni: a szülők, nagyszülők “vétkére”, akik néha elvétették az utat, és ennek következményeit tovább örökítették.

Az embernek sorsa (karmája) van

Az, hogy nem üres lappal jövünk, meghatározza a sorsunkat. A karma egy gyűjtő szó arra, amit magunkkal hozunk, és amit az életünk folyamán megszerzünk. A karma negatív energia, információhiány, kiegyenlítetlenség, diszharmónia, zavar.

Ha tömörítve kellene megfogalmaznunk az emberi létezés célját, akkor azt mondhatjuk, hogy az élet célja a karma feloldása. Ez a karmaoldás összetett: meg kell szerezni a hiányzó információkat, ki kell egyenlíteni a diszharmonikus energiákat, át kell világítani a magunkkal hozott sötétséget.

Itt azonnal két kérdé merül fel:

- hogyan ismerhetem fel a bennem levő negatív erőket, vagyis a karmát?

- hogyan tudom mindezt feloldani?

Az első kérdésre a válasz: az éberség. A keleti hagyomány azt mondja, hogy a legtöbb ember kábulatban (maya) van, és fel kell ébredni. Felébredni annyit tesz, mint meglátni azokat az összefüggéseket, amelyek motiválnak, amelyek a sorsunkat alakítják. A karma felismeréséhez rengeteg eszköz és tudomány létezik, mint például az asztrológia. Az asztrológia egy térkép, amellyel nem csak a saját sorsunkat értjük meg, hanem a világmindenség működését is. Nem csak azt, hogy milyen negatív erők munkálkodnak bennünk, hanem azt is, hogy ezeknek mi az oka, honnan hoztuk, és mit kell velük kezdenünk. Elengedhetetlen, hogy az ember ehhez “spiritualizálódjon”, azaz spirituális érzékenységre tegyen szert. Megérteni ezeket az ok-okozati összefüggéseket nem lehet lineáris logikával, hisz a lineáris logikán jóval felül vannak. Az éberség, és a spirituális érzékenység azt jelenti, hogy megtanulunk analogikusan, úgymond függőlegesen gondolkodni. Megértjük, hogy egy jelenség mit jelent szellemben, lélekben és testben. Akár egy konfliktust, akár egy betegséget vizsgálunk, mindig megtaláljuk ezeknek a szellemben, lélekben levő megfelelőjét. A Hamvas által említett szellem bűne - ami a lélek őrületébe, majd a test betegségébe manifesztálódik – tulajdonképpen a szellemben levő kiegyenlítetlenség, sötétség, homály, hiány.

A második kérdésre a válasz a fentiekből adja magát: a felismert zavart ki kell tisztítani, ki kell egyenlíteni, és a hiányzó információkat be kell szerezni. "Az élet célja: a fejlődés" megközelítés tehát itt más színezetet kap, hisz a fejlődés éppen azt jelenti, hogy olyan információkat tanulok meg, amelyek belőlem hiányoznak, vagy diszharmonikusak. Ez a tanulás úgy elméleti, mint gyakorlati, először felismerem a hiányt, majd a gyakorlat során megértem és megtanulom azt, ami hiányzik, és beépítem az egészbe.

A karma feloldása tehát egy egész életre szóló munka. Folyamatos átvilágítás, gyakorlat és következtetés. Megértem az okokat, majd úgy változtatok az életemen,hogy ezeket az okokat eltüntessem.

A legtöbb eljárás önmagában nem elég. Hisz tudjuk, hogy a karmát semmilyen gyakorlattal nem lehet semmissé tenni, hisz nem ez a célja. A karma nem egy átok, amit az emberről le lehet venni, hanem feladat. Olyan feladat, ami a teremtés értelméből fakad, hisz a teremtés azért van, hogy az abszolútumban örvénylő negatív energiák és hiányosságok állandóan át legyenek világítva, és fel legyenek oldva. Az ember életének értelme épp ebben van: az abszolútum negatív energiáit hivatott feloldani azáltal, hogy tapasztal, tudatosít, megismer és felold.

A karmát elsősorban nem magunkért kell feloldanunk, hanem az abszolútumért, a létezésért. Minden kis karmaoldás egy fénypont az abszolútumban. Ezért minden olyan gyakorlat, vagy elmélet, amely a karma gyors eltüntetését célozza meg, az illuzórikus boldogság reményében, téves. Mert ha nincs karma, nincs az életnek értelme sem.

Ha ezt igazán megértjük, akkor megértjük a szenvedésünk értelmét is. Persze ahhoz, hogy a szenvedésünknek tényleg értelme legyen, ahhoz meg kell tennünk a következő lépést: a szenvedésünk okát ki kell deríteni, és fel kell oldani. Ahogy mondtam, nem magunkért, hanem Istenért.

A boldogság nem cél: a karma feloldása a cél, és a boldogság ebből fakad. Hisz a boldogság az az érzés, ami jelzi nekünk, hogy az életünk értelme szerint élünk.

A metafizikai megismerés, a szellem iránti érzékenység, az éberség kis léptekkel bár, de következetesen vezet karma felismerése és feloldása fele. Hisz ez a felismerés nem engedi meg, hogy ugyanúgy éljünk, és ugyanúgy tegyünk, mint eddig. Változtatnunk kell az életünkön, hozzáállásunkon, látásmódunkon, világnézetünkön.

Meg kell értenünk, hogy nem önmagunkért és önmagunk elszórakoztatására születtünk. Azért vagyunk itt, hogy a nagy létezéshez, az abszolútumhoz hozzátegyünk mi is egy kis fényt, tudást. És erre nincs jobb lehetőség, mint a magunkkal hozott diszharmónia feloldása által keletkezett tudás.

Összefoglalva tehát:

Az élet értelme és célja a karma megismerése és feloldása.

Az élet értelme és célja a bennünk levő sötétség átvilágítása, és az az életgyakorlat, amely a sorsot feloldja. Olyan élet, amelyen keresztül megtanuljuk azt, amit meg kell tanulnunk ahhoz, hogy a magunkkal hozott sötétség eltűnjön, az erők kiegyenlítődjenek, a zavar kitisztuljon.

Ha ezt tesszük az életünkben folyamatosan, akkor boldogok és egészségesek vagyunk, függetlenül bármilyen külső tényezőtől.