Adatvédelmi infók
"Aki önmagát feladja, sohasem szabadul meg attól, aki mindezt látja. (HB)"

János-Széll István

Gondolatok, esszék, kritikák, elbeszélések

A Bázis

Olvasási idő: körülbelül 15 perc

Az alapokban meg kell egyezni. Jelenleg két fő réteg alkotja az emberi gondolkodás sémáit, az egyik a szkeptikus (magukat inkább tudományos gondolkodásúnak valló, néha pedig realistának tituláló) réteg, a másik a misztikus (a logikát általában keményen nélkülöző) réteg. Az igazságot nem a kettő között, hanem az alapok lefektetésében kell keresni. Ha az alapokban megegyeztünk, akkor beszélhetünk tovább.

A Bázis

Festmény / rajz: Kálic

1. A létezés alapja szellemi

Bár a legtöbb tudományos (vagy realista, szkeptikus) nézet a nem - fizikait, mint olyan, az emberi idegrendszer működésének eredményeként fogja fel, az első dolog, amiben meg kell egyezni, az a láthatatlan értelme. A modern fizika már ez irányban is tapogatózik, lásd a kvantumfizikát, a sötét anyag elméletet, az energiáról szóló írásokat és előadásokat. Lassan a tudomány számára is világossá válik, hogy minden észlelhető, látható, tapintható fizikai valóság mögött energia mátrix létezik, amely tulajdonképpen létrehozza a fizikait (és nem a fizikai okozza az energia mezőt). Ez a tézis tulajdonképpen azt jelenti, hogy nem az ember fizikai teste (idegrendszere, agya) okozza a gondolkodást, a képzeletet, a tudatot, hanem épp fordítva, a tudat (energiája) okozza (készíti) a fizikai testet. Az alapok egyik nagyon fontos tényezője ez, e nélkül nem érthető meg a legtöbb metafizikai hagyományban fellelhető mű. A fizikai valóság mögött tehát szellemi (vagy gondolati) valóság van, amelyet tudományosan energiaként képzelhetünk el. Ezt a háttér, vagy rejtett, vagy meta - fizikai valóságot nem a fizikai világ (ásványok, növények, állatok és emberek) vetítik ki, hanem ez a szellemi mátrix, háló, energia, gondolat vagy idea képezi le a fizikai világot. Az első dolog amiben meg kell egyezni tehát, az, hogy a létezés alapja szellemi, és hogy a szellemi az elsődleges. Nem képzelhető el fizikai realitás szellemi (energia) háttér nélkül. Vigyázat, ez a tétel nem állít fel fontossági sorrendet a szellemi és a fizikai között, s mint látni fogjuk, attól függetlenül, hogy a szellemi az elsődleges, attól a fizikai éppoly fontos!

Az emberi gondolkodás egyik rákfenéje a véletlen elfogadása, és az azzal való operáció. Azonban tudásunk van arról, hogy a világ, a létezés törvényeken nyugszik. A törvényesség kizárja a véletlen fogalmát, mert egyrészt: minden mindennel összefügg, másrészt: ok - okozati összefüggések vannak. Az első tétel (a létezés alapja szellemi) azt is jelenti, hogy a létezés alapja törvényes, ugyanakkor mindig létező, folyamatos.

A szellem (gondolat, idea) elsődlegességére számos bizonyítékunk van, ezért a legnagyobb hibák egyike az idea világát egyrészt a fizikai élőlények idegrendszeri hatásának tudni be, másrészt az evolúciót, a fejlődés törvényszerűségét véletlennel magyarázni. A fizikai világot tulajdonképpen a nem látható (energia, idea, kép) hozza létre, az idea világának törvényszerűsége szerint, leképezi, realizálja, megteremti. A vallások teremtéstörténete, vagy a fizikából ismert materializáció ezt a folyamatot hívatott ábrázolni. A fizikai világ az energetikai világ megsűrűsödése, az ember az ideák világában létező ember - idea (Adam Kadmon) fizikai kivetülése. Adam Kadmon, a kabbalisták "eredeti embere" az ember ideaképe az ideák világában. Az ember alapja az ember ideája, a létezés alapja a létezés szellemi (energetikai) ideája, s mindez teljesen törvényes rácson (matematikán) alapuló létezés, amelyben véletlennek nincs helye.

2. Az ember tanulni jött a földre

Az emberi élet, fizikai létezés elsődleges oka és értelme a fejlődés. A (fizikai) valóság megtapasztalása, annak értelmezése során épül fel az a tudás, amely a szellemi szférát (tudatot) hivatott gazdagítani (fejleszteni). Bármilyen életről, élettervről és tapasztalásról legyen szó, a lényeg mindig a tudat tágulásában van. A tudat tágulása a tapasztalatokon keresztüli tanulás, felfedezés, egy olyan tudás megszerzése, amely örök időkig él. A fizikai világ képes az információ rögzítésére, és visszatükrözésére, ami azt jelenti, hogy képes a szellemi információt (gondolat) ellenőrizni (tudás). Az életnek tehát akkor adjuk a maximális értelmet, ha azt a tanulás, fejlődés, tudati tágulás szemszögéből közelítjük meg és vizsgáljuk. Minden olyan praktika, amely nem a fejlődést, hanem a kényelmet, vagy elmenekülést segíti, teljesen értelmetlen. Abban a pillanatban, ahogy nem vagyunk hajlandók többet tanulni, az életünk értelmét elveszítjük. A második tézis tehát, amelyben mindenképp meg kell egyezni, az az, hogy az ember tanulni jött a földre, és életének értelme a tanulás. A tanulás folyamatának sémája a tapasztalat - logikai értelmezés - tanulás - közvetítés (a szellem fele). Ha azt a tézist igazán megértjük, akkor tisztán láthatjuk majd, miért nincs értelme semmiféle hazugságnak, könnyítési módszernek, bebiztosításnak.

Az idea világát, vagy a szellemi megnyilvánulást, illetve az energia síkját két erő hatja át, mozgatja, folyamatosan. A termodinamikából ismert entrópikus erő ellenében a fejlődés ereje hat, és a fejlődés ereje az egyetlen, amely a törvényszerűséget fenntartja, e nélkül a teljes összeomlás, szétbomlás megtörténne, és a létezés a végéhez érne. Az ideák világában teljes kiegyenlítődés tapasztalható meg a két erő között, épp annak köszönhetően, hogy a fizikai világba bevetített ember a tanulás folyamatát fenntartja, a megismerést közvetíti, és az energiák vibrációját emeli. Az ember (amely, mint írtuk, az idea - ember, Adam Kadmon (Isten képmása) fizikai megtestesülése) az a létező, aki képes a fizikai világ által visszatükrözött információt dekódolni, megérteni, analizálni, majd azt képes visszaküldeni. Ezért ember nélkül (így fejlődés nélkül) a létezés nem képzelhető el.

Az emberi létezés legfontosabb szerepe tehát a fejlődés, de nem csak önmaga fejlődése, hanem az egész létezés felemelése. Az, aki nem a fejlődés törvényének veti alá magát, automatikusan az entrópia erőinek (pusztulás, szétbomlás) lesz a szolgája.

3. Az embernek teremtő ereje van

Az első tételből következik. Mivel az elsődleges a szellemi (gondolati) szféra, ezért a gondolatnak (képnek, érzésnek, akaratnak) teremtő, azaz fizikai világ létrehozó ereje van. Elsősorban mindenki olyan életet él, amelyet az ő szellemi (gondolati) konstrukciója feltételez (és okoz), másodsorban a gondolkodás, világ - látás (imagináció) fejlesztése, megváltoztatása a körülmények (az élet) megváltozását okozzák. Természetesen a teremtő folyamat nagyon összetett. Nem arról van szó, hogy addig gondolunk a sok pénzre, amíg sok pénzünk lesz. Ugyanis a tudat alatti félelmek és vágyak sokkal erősebbek a teremtés folyamatában, mint a tudatos gondolkodás. Ha tudat alatt félünk a sok pénz által felvállalandó felelősségtől, akkor a tudatos énünk hiába erőlteti a sok pénz gondolati úton való bevonzását. Ebben a tekintetben is látható, hogy a megismerés fontos alapja és előzménye a tudatos élet - teremtésnek. Ameddig nincs ön - és létezés - ismeretünk, addig a teremtési folyamatunkat a tudatalatti struktúránk határozza meg. A teremtés tulajdonképpen a fejlődés során keletkezett fizikai visszajelzés, amelyben a szerzett tudás folyamatosan ellenőrizhető. Az öncélú vágyaknak és kívánságoknak a megteremtése nem célszerű, mert nem a fejlődést (életünk értelmét) szolgálják. Ettől függetlenül be kell ismernünk, hogy a mindennapi gondolkodásunk, félelmeink, imaginációnk folyamatosan alakítja és teremti a fizikai világot (a testünket is beleértve). A harmadik tétel tehát, amelyben meg kell egyeznünk, az az, hogy az embernek teremtő (valóság - alakító) ereje van.

Ez abból is következik, hogy az emberi létezés az ember ős ideájának a kivetülése. Az emberi ős idea nem csak érti és ismeri, hanem formálja, alakítja az ideák világát. Az ember képes tehát ugyanúgy hatni a szellemi világra, és a szellemi világ pedig képes materializálódni. Abban a pillanatban azonban, amikor az ember saját kis érdekében (öncélúan) teremt valamit, nem több, mint ha műanyagból készítene egy játékautót. Nem elég tudatában lenni a teremtő erőnek, és nem elég teremteni, a következményekkel is számolni kell, mert a fejlődés ereje (a kiegyenlítődés szükségessége) törvényes keretek között tartja a teremtést, és elveszi azt, ami pluszba keletkezett, és nem a fejlődést szolgálja. A ma oly divatos Titok mozgalom veszélye az öncélú teremtés, ugyanakkor a visszajelzések (az anyag tükröződése) elmosása a pozitív gondolkodásnak nevezett strucc - politikával.

4. A logikai tudás épp oly fontos mint a szeretet

Illetve: a fizikai világ éppoly fontos, mint a szellemi. Mindez az első és a második tézisből következik, hisz a fejlődéshez elsősorban tanulás, megismerés, azaz: logikai értelmezés szükséges. A világalkotó erők egyike a megismerést szolgálja, a másik a megismerés közvetítését (visszacsatolását) az egységbe. Ez a kiáradás és a visszatérés. A tudás visszacsatolás nélkül (szeretet nélkül) öncélúvá válik, így értelmét veszti. A visszacsatolás tudás nélkül értelmetlen, mert nincs esszencia, amellyel dolgozzunk. Ezért a tudás nélküli szeretet (egységbe való visszacsatolás) már nem szeretet, hanem hamis egység. A misztikusok nagy része a szeretetre esküszik, hogy az "egyetlen törvény a szeretet". Nem. A szeretet az egyik törvény, a tudás a másik. A kettő oly szorosan összefügg, mint a szabadság és a felelősség. Ezért a szeretetet főleg azok emlegetik sokat, akik a fizikai világ tanulási nehézségeitől menekülnek, és a passzív megfigyelő állapotába törekednek. A szeretetről nem ejtenek szót azok, akik azt hiszik, hogy a tudást megőrizhetik maguknak. A szeretet az adásról szól, de az egyetlen, amit adni érdemes, az a tudás. Ugyanebben a körben vizsgálandó az is, amikor a misztikusok a szellemi világokat fontosabbnak tartják, mint a fizikait, illetve sokszor a fizikai világot csak mint illúzió (maya) kezelik. A második tételhez elengedhetetlen azonban a fizikai világ, mert az anyag információ  visszatükröző szerepe az, amely segít a fejlődésben. Fizikai világ nélkül nem létezhet tanulás, s ha tanulás nem létezhet, akkor szeretet sem létezhet. Ezért: a szeretet szorosan kötött a fizikai világhoz. Meg kell egyeznünk tehát e negyedik tételben is: a logika (tudás, értelmezés) épp oly fontos, mint a szeretet (a tudás odaadása). Hamvas műveiben ezt a tudást fényként olvashatjuk, a keleti hagyományban e két mozgást a yang és a yin (kiáradás és visszatérés, férfi és nő) képviseli.

Csak akkor beszélhetünk szeretetről (odaadás), ha van amit odaadnunk: tehát a tudást birtokoljuk. Az igazi odaadás (az igazi szeretet) az ember szellemi tudásának odaadása (a mindenségnek, a fejlődés érdekében). Ha az ember nem ezt a tudás és tapasztalat által kiforrott önmagát adja, hanem minden mást, abban az esetben nem beszélhetünk szeretetről, csak öncélú cselekedetről, amelyben az adakozó a kompenzáció reményében cselekszik. Egyszerű megközelítéssel megállapítható, hogy a ma szeretetnek nevezett megmozdulás (vagy legtöbbször, csak elmélet) háta mögött a titkold üdvözülési vágy, remény húzódik. A hamis odaadást, a hamis szeretetet azonban senki sem fogja megfizetni, a személyen kívül, aki a sorsa kényszere alatt kénytelen lesz a fejlődésben részt venni.

Könyvjelző