Adatvédelmi infók
"Aki önmagát feladja, sohasem szabadul meg attól, aki mindezt látja. (HB)"

János-Széll István

Gondolatok, esszék, kritikák, elbeszélések

#93

Olvasási idő: körülbelül 4 perc

Az egyik, Schrödinger macskája néven elterjedt kvantumfizikai kísérletnek számos - a hagyományban is fellelhető - mondanivalója van a világunk működését illetően. Az, amit ma a kvantumfizika megmutat, sokkal fontosabb, mint egyszerű kísérlet.

A Schrödinger macskája Schrödinger osztrák fizikus nevéhez fűződik. A tudós ezzel a kísérlettel kívánta szemléltetni a mikrovilágban uralkodó törvények hétköznapi szemlélet számára meghökkentő idegenszerűségét, azt, hogy a részecskék egyidejűleg több helyen, különféle állapotokban lehetnek. A gondolatkísérlet arra az abszurditásra mutat rá, hogy a macska élő vagy holt állapota attól függ, hogy megfigyeli-e valaki ezt az állapotot.

A kvantummechanikában szuperpozíciónak nevezik, amikor egy elemi részecske (vagy részecskékből álló rendszer) ún. kevert állapotban van, azaz bizonyos tulajdonságait nem tudjuk egyértelműen. A részecske addig marad ebben, amíg valamilyen módon meg nem állapítjuk, hogy valójában hol és milyen állapotban van. A probléma ott kezdődik, hogy mérés (megfigyelés) hatására a részecske hullámfüggvénye összeomlik, és a részecske a lehetséges alap- vagy saját állapotai egyikébe kerül, legalábbis minden általunk elvégezhető mérés azt mutatja, hogy a részecske egy bizonyos állapotban van.

Fontos megjegyezni, hogy a szuperpozíció (akár a hullámfüggvény) csakis abban az esetben omlik össze, ha mérést végzünk a rendszeren (vagy a rendszert valami külső hatás éri). A mérés eredményének ismerete azonban kényszerűen valamelyik állapotba taszítja az anyagot, ami Schrödingernél döglött vagy élő macskát eredményez, de sosem egyszerre a kettőt (a Wikipédia nyomán).

Arra lehet következtetni egyértelműen, hogy a környező világot a tudat (a szellem) alakítja ki, formálja. Mintha a világ is csak egy lehetőség lenne, amelyet a tudat, az imagináció feltölt. Vagyis a világ önmagában nem egy kész dolog, hanem egy várakozás: azt várja, hogy a személy megformálja azt.

A hagyomány szerint az élet hasonló, mint az álom: az álom során ugyanis, az asztrál világnak nevezett helyen, a gondolataink egyből formát öntenek. A fizikai dimenzió, bár sokkal lassabban reagál a gondolatainkra, de ugyanúgy alkalmazkodik hozzájuk.

A tény, hogy a szellem formálja a világot, amiben élünk, sokkal fontosabb dolog, mint gondolnánk.

Egyrészt - ahogy a Mágia törvénye is kimondja - mindig a gondolat az elsődleges (e teremtő szó, az Ige). Másrészt a világ, amit tapasztalunk, teljesen személyre van szabva, ugyanis a személy (szemlélődő, a kvantumfizika szerint) alakítja ki. Nincs tőlünk független külső hatás. Nincs tőlünk független ok.

Azt, hogy milyen világot teremtünk folyamatosan magunk köré, egyrészt a tudatos gondolkodásunk, másrészt - és nagyobb részben - a tudatalatti tartalmunk függvénye.

A képlet roppant egyszerű:

  • nincs világ személy (Isten és ember) nélkül
  • a világot mi teremtjük (Istenazonosság)

Az, hogy mennyire idegen, vagy ismerős a környező világunk - ez csakis attól függ, hogy mennyire ismerjük a tudatalattinkat. Az éberség alapja a tudatalatti feltárása (exorció), mert minél több tudatalatti tartalom van átvilágítva, annál kevesebb meglepetést teremtünk magunknak az életünkben.

Mivel minden megfigyeléshez kell egy megfigyelő, azaz egy személy, Wigner Jenő fizikus szerint kell lennie valamilyen tudatosságnak az Univerzumban. A világ a személyben van, onnan vetül ki: ahogy a hagyomány mondja, Isten bennünk van. Nem csak bennünk van, hanem azonosak vagyunk vele.

Könyvjelző