Nem tud mást gondolni, mint az igazság, ennél fogva mondani sem tud mást, és tenni sem. Ahol ez az egység nincs meg, ott nincs igazság. Alapállásnak nevezik az ember igazságban elfoglalt helyét, ahol a gondolat, szó és tett egysége megvalósul. Az archaikus korban az emberek az alapálláson helyezkedtek el, ezért közvetlen kapcsolatban voltak a szellemi erőkkel. A történelmi korban ez a kapcsolat elveszett, az emberiség a káprázatba süllyedt. Az igazságtól való elhagyatottságba. A gondolat, szó, tett egysége megtört. A megváltás kora az a kor, ahol ez az egység újra helyreáll, és az igazság ismét az emberi sors részévé válik. Hogy áll helyre ez az egység? Úgy, hogy az ember helyreállítja. Nem lehet visszamenni az archaikus korba, de előre kell menni a megváltásba. A krisztusi megváltás a krízis feloldása. A krízis a kettétört sors, az igazságtól elhagyatott sors. Megváltás: visszatérünk az alapálláshoz, de nem az archaikus kor szintjén (nem az egyben), hanem egy új szinten, a háromban. Ehhez azonban oda kell adnunk magunkat a létezésnek. Nem lehet egyszerre önmagunk is megtartani, és a megváltásba is belépni. Az élet paradoxona, hogy ha önmagam meg akarom tartani, le kell mondanom a megváltásról. A képlet egyszerű: ha meg akarom magam tartani, akkor magam meg kell védjem, el kell szigeteljem, ezért hazudnom kell, ügyes kell legyek, vagyis túlélő kell legyek. Nem nyithatom meg magam, nem lehetek transzparens. Ezzel azonban az egyetemes törvényeknek ki leszek szolgáltatva, és ellenük kell játsszak. Nem lehet két urat szolgálni, vagy apparátus, vagy megváltás. Köztes megoldás nincs.