Kilépés

#37

A mai ember egy fajta tudathasadásban él. Észre lehet venni ezt nem csak a vallásokban, hanem a tudományok elméleti területein is.

Ateisták és vallásosok egymással szemben állnak, de ha a hazugság megvédéséről van szó, azonnal egymás mellett lesznek. Az igazság kényelmetlen a vallásosnak és az ateistának is. Az élet könnyítéséért mindenki harcol, és az sem érdekel senkit, ha ettől az ember ellentmondásba keveredik. Az igazság prófétái is elárulják az igazságot, ha kell. A hit: értelmet adni mindennek, akár tetszetős, akár nem, akár kényelmes, akár nem. A vallás és a tudomány csak azokat hívja meg az asztalához, akik egyetértenek, és Egyháznak nevezik azt a szervezetet, amelyből másokat kizárnak. A hagyomány Egyházában mindenki benne van, aki nem zárja ki magát belőle. Az apparátusi egyházból kizárnak, a hagyomány egyházából magunkat zárjuk ki. Az első önkényes, a második lehetőség. A hagyomány egyházában az igazak vannak benne, akik felvállalták a sorsukat, az apparátusi egyházba való belépés jobbára protekció vagy behódolás kérdése. Tudathasadás az Istent mindenhatónak nevezni, ugyanakkor az ördögöt rajta kívül elhelyezni. Pont annyira, mint magunkat toleránsnak nevezni, és a nem toleránsokat kizárni.

365