Azaz: felülről lefele, vagyis belülről kifele történnek a dolgok. Az ember életképzelete (imaginációja) teremti a világot, így mindenkinek saját világa (realitása) van, és ezek a világok csak az éberségben találkoznak. Minél éberebbek vagyunk, annál közelebb vagyunk az igazsághoz (ami felszabadít). Egy fizikai történést mindig megelőz egy szellemi: egyszer megszületik az idea, ami materializálódik. Igaz ez jó és rossz dolgokra egyaránt. Az imagináció nem egyszerű képzelet: azért van teremtő ereje, mert tűz van benne (érzelem). Először vala az ige, mondja a hagyomány. Az ige nem egyszerű szó, hanem az első képzelet (idea, ok), ami tűzzel van hevítve. Egyszerűsítve: először van a gondolat, utána a cselekvés (megvalósulás). Más megközelítésben az életünk épp olyan, amilyennek elképzeljük nap mint nap. Itt a tudatos képzelet nem elég, imaginációnk ennél mélyebb és összetettebb, benne van minden, amit magunkkal hoztunk, örököltünk, tanultunk. Tudományos kifejezéssel élve azt mondhatnám, hogy az életképzelet genetikai és neveltetési. Több generációra visszavezethető problémák, félelmek és hiedelmek telítik, amelynek nagy része nem tudatos, vagyis a háttérből hat. A tudatos gondolkodás és képzelet ezért oly kevés, ez csak a jéghegy csúcsa. Minél jobban megismerem ezeket a tudattalan tartalmakat, annál inkább megszüntetem a tudattalan teremtést. A tudattalanból minden félelmet, hiedelmet felhozok, átvilágítom (megismerem), tudatosítom. Ez az exortio értelme: a háttérből ható ördögöt a tudatos felszínre (a napfényre) hozom, ahol megszűnik titkos (ördögi) státusa. Az éberség az, hogy fel tudom fedezni (meglátom, felismerem) azokat a történéseket, amelyeket a tudatalattim teremt, és tudatosítani tudom.

A ma oly divatos pozitív gondolkodás, a Titok, az agykontroll, vagy bármi más, ami a teremtés törvényére épít, elégtelen, ha nem számol a tudatalatti ördögökkel, azokat nem leplezi le. Amíg tudatosan megteremtünk egy kis dolgot, addig a háttérből ható ideák ezer másikat teremtenek. Egyetlen út a tudatalatti tartalmak megismerése és felszabadítása (napfényre hozása).

A szellem elsőrendűségének tanulsága: nem azért vagyok ilyen, mert ilyen a világ, hanem azért ilyen a világ, mert ilyen vagyok. Világomért én vagyok a felelős, az ellenség én vagyok.