Kilépés

#33

Az Egyben nyugszik a kettő: a teremtés mozzanata, a kiáradás és visszatérés.

Az Egy kiárad, hogy megismerjen. Az ismeretből új egység keletkezik (három). Az Egy a megnyilvánulás előtti. A teremtés előtti Isten. A Három a megnyilvánult (teremtő és teremtett). A hármas egység: atya (a megnyilvánulás előtti), a fiú (a megnyilvánulás) és a szent szellem (a megértés). Ez a mozzanat szüli a többit: a négy alapelemet, a hét törvényt, a tíz minőséget, a tizenkét helyet, a huszonkét feladatot, és így tovább. Mindez belülről kifele, és fentről lefele. De: lentről felfele és kintről befele. Születés (megnyilvánulás), megismerés, átadás (halál).

A megnyilvánulás nem egyszeri (történelmi) esemény, hanem folyamatos (időn kívüli, mert idő és tér csak a teremtettben van). Az egyből folyamatosan kettő lesz, majd három. Ahol nincs idő, ott nincs kezdet és vég: csak a van. A végtelenben kifeszített pillanat. A történelmet (az időt) csak a fizikai világban lehet követni. De: idő és tér nem létezik a sors keresztje – vagyis az ember (személy) nélkül. A tér és idő keresztje csakis a személyben nyer értelmet. Ezért a személytelen: sorstalan, időn és téren kívüli, ezért az egységből kiesett.

A ma oly divatos “élj a pillanatnak, élj a mában, carpe diem” egyetlen értelme: élj az egységben és vállald fel a sorsod. Kapcsold össze a fentit (az időtlent) a lentivel (az idővel és térrel). Amíg a carpe diem az azonnali élvezetek hajhászása, nem más, mint az idő rabszolgájává lenni. Nem a pillanatot kell kihasználni, hanem a végtelenben kell jelen lenni.

365