Egy társadalom magába foglalhat különféle népeket és vallásokat, és ezek a különféle népcsoportok egységet is képezhetnek, ha meg vannak különböztetve – nem jogilag, mint írtam sokszor, és megint hangsúlyozom, hanem szellemileg: azaz a helyükön vannak. Bizonyos korokban, bizonyos népcsoportok ezt még tudták. Egyrészt meg kell különböztetni az embereket (vagyis az egyformaságot elfelejteni, mindenki a maga helyén van jól, ahol a rendeltetésének (sorsának) tud élni), utána a kisebb csoportosulásokat, majd nagyobb csoportokat, és így tovább. Ha megkülönböztetett népcsoportok alkotnak egységet, akkor színes társadalomról beszélhetünk, ha meg összemosott egyesítés (integráció) van, akkor az nem színes, hanem szürkés-barna. A mai törekvések paradoxona az, hogy épp azok, akik a megkülönböztetés ellen harcolnak, hiúsítják meg a színes és egységes társadalmat. Nem számolnak a különböző népcsoportok hagyományával, vallásával, világnézetével, nem számolnak a különböző népcsoportok világnézetbeli különbségével. Nem számolnak azzal sem, hogy az egyformaság annak a feltétele, hogy valaki (mindenki?) le kell mondjon a saját hagyományáról az integráció miatt, így ez mindenképpen ellenállást, gyűlöletet szül. Társadalmi szinten is érthető, hogy a megkülönböztetés nem jelent minősítést (nincs jobb vagy rosszabb népcsoport), hanem helyretevést jelent. A színes társadalom és az integráció nagy harcosai ártanak a legtöbbet az egység ellen, akik mindenféle megkülönböztetést elleneznek, nem nevezik néven a dolgokat, elmaszatolják, elrejtik. Nem azok az egységes (kiegyensúlyozott, harmonikus) társadalom ellenségei, akiket gyűlölködéssel, rasszizmussal vádolnak, hanem épp azok, akik a vádakat megteszik. Nagyobb gyűlölet van abban, aki másokat gyűlölködéssel vádol, mint a vádlottban, és tetézi a bajt azzal, hogy ezt a gyűlöletet elrejti, elkendőzi. Ugyanakkor épp a megkülönböztetés ellenségei azok, akik végül mégis csak megkülönböztetnek, a szó rossz értelmében, jó és rossz alapon. A mai társadalom fő tulajdonsága, hogy minden épp az ellenkezője, mint aminek látszik (be van állítva). Az egyetemes tájékozottság (az éberség) hiánya a káprázat, és a káprázatban senkinek sincs igaza. Ez az igazságtól való elhagyatottság. És ott, ahol senki sem áll az igazság alapján, csak elméletek, vélemények vannak, egyéni nézetek ütköznek, de a konkrét pozitív következmény mindig elmarad.