Kilépés

#26

Ami fent van, ugyanaz, mint ami lent van.

Ez az analógia. Ami a szellemben, az a fizikai valóságban. Fizikai valóság nincs szellem nélkül. Nincs teremtés teremtő nélkül. Nincs tett gondolat nélkül. Ami belül van, megfelel annak, ami kívül van. Függőlegesen látni: megérteni a külsőből a belsőt, az alsóból a felsőt. Nem létezik betegség, konfliktus, baleset lelki zavar és szellemi eltévedés nélkül, mert a szellemi a primordiális, egyszer az van, és utána jön a többi. A szellem bűne – a lélek őrülete – a test betegsége. A kábult ember külső okokat és ellenségeket keres: véletlen, baktérium, hideg, meleg, szél, por, ördög, szomszéd, férj, feleség, politikus. Az éber önmagában keresi az okokat. Ehhez azonban le kell bontani mindenféle világnézetet, tanultat és örököltet egyaránt. Ki kell szakadni a tudomány és a vallás adta kényelmes magyarázatból. Személyessé kell tenni az életet. Személyes: az én személyemre vonatkoztatott. A személytelen okok személyessé vállnak, ha önmagamból indulok ki. Csak személyes megoldás van, személytelen nincs. Az éber személyes, az alvó önérzetes. Az elsőben benne van a lét, és ő a létben van, a második csak az életét félti.

Az analógia megértése az alap. Nincs önmagában létező, elszigetelt történés. Személyesnek lenni annyit tesz, mint a személyt beleszámítani. Az a számolás, amelyből a személyt kihagyják, eleve rossz. Akár medicináról, akár más tudományágról vagy vallásról legyen szó. A személlyel mindig számolni kell. Bármilyen okozattal találkozunk, az okot a személyben kell keresni. A legtöbbünk a "miért én" kérdésén túl nem megy. Amíg a történést (betegséget, konfliktust, balesetet) önmagában vizsgáljuk (a személy nélkül), addig személytelen: hiányzik a lényegi alapja. A függőleges kapcsolat (analógia) központi része a személy. Az ami fent van, ugyanaz, mint ami lent van tétel a személyen keresztül kap értelmet. A szellemit a fizikaival az ember köti össze. A személyes nem jelent öncélút, mert ebben az összefüggésben az ember egy híd a fent és lent között. Öncélú akkor lesz, ha a személyt kiemelem, és csak önmagában nézem, fent és lent nélkül. Ha az ember az én-t kiemeli, akkor önző, önérzetes lesz, félteni kezdi önmagát, mert a látása beszűkül, és már csak egyetlen életre lát. Ha visszahelyezem magam a tengelybe (a fent és lent tengelyébe), azaz: megtalálom az alapállást, akkor megértem, hogy a személyem hol helyezkedik el. Az ember így találja meg a helyét. Az ég és föld között. A szellemi és a fizikai között. Az, aki a helyén van, a helyére tud tenni mindent. Közvetít fel és le, bevezeti a szellemet az anyagba (kultusz), és az anyagi tapasztalatát felküldi a szellembe.

Ami fent van, megfelel annak, ami lent van, és ami kint van, megfelel annak, ami bent van. A Smaragdtáblán írottakat aki megérti, az a Nap műveletét érti meg: a személy műveletét.

365