Az igazság ellen vagyunk berendezkedve. Soha nem mozgatott meg annyi embert semmi, mint az igazság kimondása. Történelmünk tele van azokkal a példákkal, amikor az igazságért nem csak meghurcoltak embereket, hanem meg is öltek. Teljes erőnkkel védekezünk az igazság ellen, mert - hiába, hogy az igazság felszabadít - kényelmetlen, nehéz, felelősséggel jár. Az igazság tudatában (és elismerésében) már nem lehetsz az, aki voltál. Az igazság magával hozza a változást. Az igazság kötelez. Az életben csak az igazság változtat meg, mert felébreszt. Európa kétezer éves történelme az alvásról szólt, és arról, hogy hogyan hallgattassuk el az igazságot. Vagyis: hogyan semlegesítsük Jézus szavait. Hogyan semlegesítsük a kereszténységet - hogyan tegyük könnyűvé a keresztet, az életet. De tudjuk, hogy aki meg akarja könnyíteni az életét, az megnehezíti, mert aki meg akarja tartani, az elveszti. Furcsa dolog ez: minél jobban küszködünk az igazság ellen, és féltjük kis életünket, annál nehezebb. Rabjai leszünk a saját küzdelmünknek, erőlködésünknek, egy olyan világba ragadunk bele, amit csak álmodunk. Persze a hazugság kényelmes. Nem kell sokat gondolkodni, csak követni kell a tömeget. Ha a tömeg jobbra megy, mi is arra megyünk, ha meg balra, akkor mi is balra. Szinte mozogni sem kell, csak sodródni.

Mi az igazság? Mára már csak jogi kérdés, és megítélése szubjektív, sokszor attól függ, hogy a bíró evett-e babfőzekeélet aznap, vagy sem. Magunknak hazudunk a legtöbbet, hogy lelkiismeretünket megnyugtassuk, és bár legbelül tudjuk (mindenki tudja), hogy hazugságban élünk, a belső hangokat nem akarjuk meghallani. Ezért ülünk zajban, bulizunk meg hangos zenét hallgatunk. A csend köre egyre kisebb, mondják. A csend, amelyben elmélyedve meghalljuk a belső hangot, az üzenetet, az igazság hangját.

A legnehezebb dolog felébredni, és az igazságot beismerni. Ehhez meg kell tenni a legnagyobb lépést: oda kell adni az életet. Cserébe a létet kapjuk ajándékba, az örökkévalóságot, az üdvöt. Nem lehet kijátszani. A szellemiekben nincs protekció, nem lehet senkit lefizetni, semmi sem megy rokoni vagy ismerősi alapon. Az igazságban egyedül vagyunk, úgy, ahogy a halál órájában is. Amikor átlépjük a halál kapuját, a véleményünk már nem számít, csak egy: az igazság. És ezt a kaput mindenkinek át kell lépnie.

A legnehezebb dolog felébredni, mert az igazság nehéznek tűnik, de a valóság épp fordítva van. Az igazság az, ami könnyűvé teszi a lelket. A hazugság ránehezedik, lehúzza. A túlvilágon a lelket és egy tollpihét mérlegre teszik, mondják, és ha a tollpihét a lélek lehúzza, elveszett.

Felébredni annyit tesz, mint felszabadulni, könnyűvé válni. Könnyű szívvel szemlélni. Az éberség előfeltétele az igazság elfogadása, beismerése. Nincs olyan nemes érdek vagy szándék, amiért megérné hazudni, a kegyes hazugság nem létezik. Főleg akkor nem, ha magunkkal állunk szemben, és magunkkal kell elszámoljunk. Nem azért vagyunk itt, hogy meghamisítsuk a teremtést.

Egyet tudni kell: az igazság nem csak felszabadít, hanem megvéd. Nem csak az alvókkal szemben, hanem az egész létezésben. Az igazaknak helyük van az örökkévalóságban, mert rendeltetésük szerint élnek.