Az igazi őszinteség az átlátszóság. El akarsz rejteni valamit az emberek előtt? Tedd azt a legláthatóbb torony tetejére. Az agyunk a titkokra van kiélezve, igen, a kíváncsiság hajt, keressük a titkokat, és így nem vesszük észre, ami végig a szemünk előtt van. Mert a titok érdekes. De ami érdekes, nem lényeges. A lényeg a szemünk előtt van folyamatosan, de nem látjuk. Ez a káprázat, a maya. A titok visszahúz. A titok maga az ördög. Az ördögűzés nem más, mint a kis titkot kihúzni a napfényre: megszüntetni titkos mivoltát. Ha az ördög a napfényre kerül (átvilágítódik, megismerődik), akkor elveszik. Árnyék énnek is nevezik, a tudatunk eltitkolt része, amiről senki sem tud, még Isten előtt is rejtegetjük. Csak ott tévedünk, hogy Istent nem a mindennapi imáink és jó cselekedeteink érdekli, hanem a kis titkaink. Mert az Isten az ördögre koncentrál. Hisz a teremtés lényege az ördögűzés. Térdelhetsz a templomba napestig, ha titkaid vannak, hiába teszed. A folyamat lekövethető: akinek titka van, hazudnia kell, hogy a titkot megőrizze. Még saját magunk előtt sem vallunk színt, mert mi van ha valaki belelát az agyunkba. Végül a kis ördögök a háttérből hatnak, teremtik a karmát, s csodálkozunk, hogy az életünk nem olyan, mint amilyent kívánunk magunknak. Ekkor szoktuk azt mondani, hogy Isten gonosz, hisz ni mennyi jó cselekedetet összegyűjtöttem, mennyit imádkoztam (könyörögtem, kéregettem, alkudoztam, ígérgettem), és még sem vagyok boldog. Tehát: hazudunk, hogy megőrizzük a titkot, de a lelkiismeretünk nem hagy nyugodni, ezért szép lassan világnézetet építünk. Majd elbújunk e világnézet mögött, hogy senki ne árthasson nekünk (főleg nem Isten), és ami kellemetlen, azt másra fogjuk (mondjuk az ördögre). Az, hogy az ördög műve, szín igaz, csak az nem, hogy az ördög egy külső ellenség. A titkos szoba, ahol az ördögök élnek, maga a pokol. Az árnyék-énünk a pokol. És a pokolból nem jó cselekedetek és imák vezetnek ki, hanem a transzparens létezés.