Azonnali élvezetek? Netán a holnaptól való rettegés? Kényelmi és szórakoztató eszközök? Vagy tudás, tehetség? Valamikor a lemondást félremagyarázták: a lemondás nem megvonás, hanem felismerés. Felismerése annak, hogy mi kell. Az ember tervezhet csak a mában, csak a hétre, egy évre, az okosabbak tízre, százra. A bölcs az örökkévalóságra tervez, és éberséget gyűjt. Figyelem: nem élményeket. Az élmény a felismerés élménye, azt gyűjteni, mint a cukorkát, nem lehet. Vagyis meg lehet próbálni, de a gyűjtött élmény csak emlék egy fotóalbumban, nosztalgia, ressentiment. Hiába mondják, hogy ne a pénzt gyűjtsd, hanem az élményeket, hisz élményeket pénzért lehet vásárolni. Egyetlen élmény számít: a megismerés, a felismerés élménye. Aki az élményeket kívül keresi, az csak a pénzért megvehető élményeket tudja megszerezni.

A megismerés útja befele vezet. A megismerés élménye mindennél nagyobb, és tartósabb, talán örök, mert a megismerésbe marad. Egyedüli út az ismeret gyűjtése (az éberség fokozása), amit az örökkévalóságra gyűjtünk. A halál a mérce. Ott lerakod a hiábavalót. Amit átengednek, az a tied. Sőt, amit odaadsz, az igazán a tied. Sőt, ami nem a tiéd, az az igazi kincs.