Cookie consent script
"Aki önmagát feladja, sohasem szabadul meg attól, aki mindezt látja. (HB)"

János-Széll István

Gondolatok, esszék, kritikák, elbeszélések

#133 (A csend)

Olvasási idő: körülbelül 1 perc

A csend nem némaság, nem a hangok hiánya, hanem a létezés éneke. E világi és túlvilági szólamok harmóniája.

Egyre kevesebb az a hely, ahol hallani. Egyre nagyobb a zaj. A zaj nem csak a gépek zaja, hanem a rohanó világ minden zaja, kongás, lihegés, csörtetés, csattogás, durrogás, zúgás, kerregés, sistergés, recsegés.

A csend: a szél suttogása, madarak éneke, a víz csobogása. A külső és a belső harmóniája, amikor szívünk madárénekre dobog. Szinte hallani a csillagok beszélgetését.

A hang is olyan, mint minden más: ha a helyén van, rendben van, a csendet szolgálja. Ha nincs a helyén, akkor zaj. Csendben lenni nem azt jelenti, hogy nem beszélni: inkább nem sietni. Nem törtetni, gyúródni, intézkedni.

Csak a csendben hallhatod meg a belső hangot. Csak a csendben jut el az üzenet hozzád.

Nem kell okoskodni és magyarázni és bizonygatni. Csak csendben ülni, és látni.

Minél inkább csend, annál élesebb látás: az éberség a csendből táplálkozik.

Könyvjelző
z