Igazság egy van, valóság annyi, ahány ember, ahány képzelet, imagináció. Igazság egy van, és az nem relatív, hanem abszolút. Az éberség: közelebb és közelebb kerülni ehhez az igazsághoz. Minél közelebb áll az ember az igazsághoz, annál igazabb. Relativizálni: öncélú feltételekhez kötni.

Ha az igazság relatív lenne (a személy életképzeletéhez), akkor összeomlana. Relatív csak a viszonyunk lehet az igazsághoz, és ezt nevezzük valóságnak: az általunk érzékelt igazság töredékek. Ha az ember elhagyja az igazságot, akkor úgy érzi, őt hagyta el az igazság. Az igazság olyan, mint egy kör: be lehet lépni, és ki lehet lépni belőle, belül vannak az éberek, kívül az alvók. Az igazság azonban nem egy titkos kör, titkos társaság, ezotéria, hanem igenis nyílt, és mindig ott a szemünk előtt. A körön belül, az ébereknek egy valóságuk van, és ez az igazság. A körön kívül, a káprázatban levőknek annyi valóságuk van, ahányan vannak.

A hit: hűség, hűség az igazsághoz. És akinek annyi hűsége van, mint egy mustármag, hegyeket mozgathat meg. Mert az igazság mindenek fölötti.

Az igazság ural és felülír minden valóságot, az igazság igéje kinyilatkoztatás, nem csak szó, hanem fény és szeretet. Megvilágosodás, beavatás: meglátni az igazságot. Ez nem tanfolyam, hanem nyitás kérdése.

Nyitni nehéz, mert el kell engedni a valóságunkat. A kihívás: belevetni magunkat a létbe, semmibe venni a halálfélelmet. A valóság elengedése azonban nem a halál, hanem a születés.

És az embernek kétszer kell megszületnie: egyszer, mikor a fizikai dimenzióba lép, és másodszor, amikor belép az igazság körébe. “Ha az igazság el is hagy, az ő dolga; az én dolgom, hogy nem hagyom el, és hozzá hű maradok.” - Hamvas Béla