Az ember a teremtőt magán kívül helyezi el. Adhjásza, a külső Isten. Istent nem megszemélyesítette, hanem eltárgyiasította. Külső úr, akitől lehet félni, akihez lehet imádkozni, aki ha akar, haragjával lesújt, vagy épp megsegít. Aki kénye kedve szerint tesz csodát vagy generál háborút. Azonban Isten nem található meg tudománnyal, kísérletekkel, mérésekkel. Amit a mérés megmutat, az már teremtett, nem a teremtő. Természetesen a teremtett a teremtő része, vagy egy és ugyanaz, de igazi megismerés nélkül ezt csak feltételezni lehetne. Téves következtetés, hogy ha nem tudom megmérni, nem létezik. A ma embere folyamatosan ebbe a hibába esik. Ezért a mai világ a semmiben van felfüggesztve, és csak véletlenek sorozata élteti. Az Istenazonosság miatt Isten csak befele kutatva található meg. Csak önmagunkban látható. Talán a Szatori (a megvilágosodás) pillanata az Istenazonosság újbóli felfedezése. Amikor “Én és az Atya egyek vagyunk”.