Adatvédelmi infók
"Aki önmagát feladja, sohasem szabadul meg attól, aki mindezt látja. (HB)"

János-Széll István

Gondolatok, esszék, kritikák, elbeszélések

#119

Olvasási idő: körülbelül 2 perc

A romlás nem most kezdődött.

Azt mondják, valamikor az aranykorban, minden a helyén volt, és rendeltetésének megfelelően működött. Ez volt az a korszak, amikor az ember még uralta a tárgyakat, és egyenes kapcsolata volt a teremtővel. Aztán egyszer csak elfordult az egységtől (elvesztette éberségét, kábulatba esett). Nem tudom, az éberség elvesztése pontosan mikor történhetett. De valószínű, hogy akkor, amikor elvesztette a szó megértésének képességét. Ige nélkül maradt. Coudenhove elzüllés -elmélete szerint az ember elfordult az egyháztól, és ezt reformációnak nevezte. Igazából kilépett az egyházból, hogy saját dogmarendszert építsen. Ez a dogma azonban csak halovány mása volt a kultusznak, így értelme elveszett. Később a dogmától is elfordult (felvilágosodás), vagyis a vallásos dogmát tudományos dogmákra cserélte. Elfordult Istentől, így lett materialista. Elfordult a moráltól, így lett cinikus. Azonban ez az elfordulás már a káprázat (maya) miatt volt. Nem azért fordult el Istentől, mert el akart, hanem mert nem volt képes többé látni. A látás hiányában pedig a bizalom is elveszett. Nem volt már Istenazonosság- tudata, így egyedül maradt, és túl kellett élnie. Elveszett a hit, de elveszett a társadalmi rend, a hierarchia, a belső értékrend, és mi lett helyette? Csőcselék, aki már nem képes gondolkodni. Az ember minél inkább vak, annál inkább cinikus. Bosszúból, az igazságtól való elhagyatottság miatt. Káromkodik, mert a tárgyakat már nem uralja, sőt, a tárgyak fölé kerekedtek és őt uralják. Bosszú az elveszett hatalomért. A mai ember már azt hiszi, hogy azzal uralja a tárgyakat, ha azokat képes megvásárolni. Ezért hajt a pénzért. De minden egyes vásárlás keserűség, mert kiderül, hogy az uralmat nem szerezte vissza. Akkor bosszút forral Isten ellen, s biztosítást köt. A romlás nem most kezdődött, de javában tart, és nem látjuk, hogy meddig lehet leromolni.

Könyvjelző