Miközben a fán csillognak a gömbök, és a fenyő illata eláraszt, arra gondolok, nem csak születésnap ez. Jobban mondva nem valakinek a születésnapja – mindegyikünk születésnapja, a második születésé, amikor rájövünk, hogy miért vagyunk itt. Amikor, ha csak pillanatokra is, átdereng az igazság a káprázat fátylán. Azt mondják, a szeretet ünnepe, de ennél sokkal több. Sőt, inkább a kereszt ünnepe. A sors ünnepe. Fokozom: az alázat és elfogadás ünnepe. A legyen meg a te akaratod ünnepe. Lassan lezárul az év, elszámolunk, tervezünk. Nem mozdulok ki, hisz most tele vannak az üzletek, mintha az utolsó nap lenne, amikor vásárolni lehet. Ajándékok, étel és ital. Minek ennyi? És miért most? Tévedés azt hinni, hogy most mindenki boldog. Csak azok boldogak, akik eddig is. Mások meg tovább szenvednek, sőt, most még jobban. Lassan úgy is betiltják. Hogy miért? Mert senkinek nem érdeke a legyen meg a te akaratod. Az érdek a legyen meg néhány ember akarata. Elfogadásról beszélnek, miközben gyűlölik, ha nem fogadod el. Hadd döntsük el mi, mit fogadunk el, és mit nem, legyen meg a szabad akarat. Nem kell minden nap az arcunkba tolni. Tudom, kezükben a média, a hatalom, a tudomány, de csak rajta. Nem nekik tartozok elszámolással. És akinek el kell majd számolnom, őt nem érdekli mindez. Ünnep ez, de jaj annak, aki ünnepel. Ugyanonnan jöttünk, szín igaz, de nem ugyanoda megyünk. Én nem megyek oda, ahova sokan igyekeznek. Ők csak meneteljenek. A média majd utat mutat nekik. Színes kavalkád, ragacsos massza, édes káprázat az ő útjuk. Olvasok, írok, nézem az eget, nem lesz még havazás, nem tisztulunk meg, még magunkkal cipeljük a múlt árnyát. Nyugalom. Két percig van erőm odafigyelni, igen, az igazságra nézni, aztán ismét sodor az ár. Szeretet ünnepe, mondják, de nem, a szeretet nem ez. Ez csak a ragacsos massza kóstolgatása. Legyen meg a te akaratod, és ha ez így igaz, és tényleg, és örökre: akkor ünnep legyen. Másképp boruljon sötétség e tájra, égjen minden ami éghet, karácsony: -