Ez ugyanaz, mint amikor azt mondjuk, hogy fejlődni jöttünk. Annyi a különbség csak, hogy míg a fejlődés öncélú, a hiba javítása a teremtésért van. Ittlétünknek számos lépcsőfoka lehet, valószínűleg a legalacsonyabb fokozat az, amikor azt gondoljuk, hogy a szórakozás, az élet élvezete, az élet teljes kiaknázása és kihasználása az egyetlen feladatunk. Erre a szemléletre épülnek a bevásárlóközpontok, a biztosító társaságok, a konditermek. Ezen alapszik a mai materialista világunk minden eszméje, a tudományos és vallásos dogmák, a kényelmet biztosító technika.

A második lépcsőfok a fejlődésért jöttünk szemlélete, ami az elsővel sokszor, és sok helyen összemosódik, az anyagi javak megszerzése és az egészség fenntartása sok nézet szerint fejlődésnek van minősítve. A fejlődésnek több rétege van, lehet testi, lelki, vagy szellemi fejlődés, de inkább mindhárom egyszerre. Az élet történései, bár kierőszakolják a fejlődést, nem hozzák el a várt boldogságot, és a tudatos cselekvés azért mégis egy kicsivel több. Igazából mindezt önmagunkért tesszük, és célunk a boldogság, bármi legyen is az. Mintha csak mi számítanánk, csak nekünk harangoznának. Jó cselekedeteinket egy távoli, akár földi, akár égi boldogság reményében tesszük, azért adakozunk, hogy kaphassunk, azért szeretünk, hogy szeressenek. Akik a feltétel nélküli szeretetről beszélnek, netán tanítanak, azok is a jutalom reményében teszik, amit tesznek. Legfeljebb türelmesek, és elér nekik a jutalom halál után.

A harmadik szintnek ezt a hibajavító szemléletet nevezném, amelynek, durván leegyszerűsítve, három alap pillére van:

Látni - az éberségről beszélek: látni, észrevenni a történetek mögött meghúzódó lényeget, az ok - okozati összefüggéseket, a színfalak mögé látni, nem aludni ébren is.
Értelmezni - megérteni azt, amit látunk
Odaadni - a megértett lényeget, mint esszencia, visszaküldeni a létezésnek: íme, ezt fedeztem fel, ez a hiba, ez a megoldás, tanulj belőle teremtés!
A három pillér leegyszerűsíthető két lépésre:

Kiáradni (megismerni, megérteni)
Visszatérni (és odaadni)
Nincs egyik a másik nélkül, látni kell, értelmezni kell (fény), amit aztán oda kell adni (szeretet). Fény nélkül a szeretet korrupt, csak érzelem, semmi más, szeretet nélkül a fény öncélú, száraz és kietlen.

Egyszerű kérdést kell végül is feltennünk magunknak, ha az élet értelmét keressük: létezésünk mit ad a világmindenségnek? Mint az egész része, mit teszünk hozzá az egészhez?